aktuális

A britek nem számolják fel gazdasági kapcsolataikat Európával

Az európai kamarai szövetség, a 20 millió vállalkozót képviselő EUROCHAMBRES a brexit napján kiadott közleményében sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a britek elhagyták az Európai Uniót, és egyben felszólították a politikai vezetőket, hogy egyértelműen foglaljanak állást az EU és az Egyesült Királyság jövendőbeli kapcsolatrendszeréről, határozott, világos mandátumot fogalmazzanak meg a tárgyalásokra annak érdekében, hogy az év végéig tartó átmeneti időszak lejártakor ne legyen szükség vészforgatókönyvekre.

Tovább olvasom »
Polgármesteri értékelés

Mohács jelenlegi polgármestere értékelte a megválasztása óta eltelt időszakot. A helyi gazdaság működtetésével, fejlesztésével kapcsolatban célja, hogy elődje örökségét tovább vigye.

Tovább olvasom »
Workshop az akadálymentes turizmusban való speciális részvételről

Nemzetközi projekt foglalkozik az akadálymentes turizmussal, melynek első multiplikációs workshopját tartották nemrég fogyatékossággal élők számára Pécsett. A résztvevők betekintést nyerhettek a Peer-AcT projektbe, annak céljaiba, kimeneteibe, és tájékoztatást kaptak arról, miként vehetnek részt a projekt által kínált ingyenes tréningben, mely hasznos tudást, képzettséget, és ezáltal foglalkoztatást kínál számukra a jövőben az akadálymentes turizmusban.

Tovább olvasom »
Tanulói juttatás féléves emelése

A Szakképzési törvény előírásának megfelelően a tanulószerződéssel rendelkező tanulók pénzbeli juttatását a januári minimálbér felülvizsgálata és emelése után, a félév váltás után is emelni szükséges. Az emelés mértékének megállapításához a képzőhelynek a tanulók félévi eredményéről szóló értesítőt be kell kérni.

Tovább olvasom »
KKV jógyakorlatok Baranyában

  A baranyai KKV jógyakorlatokat ismertető cikksorozat folytatásában a Pécs-Baranyai-Kereskedelmi és Iparkamara önkéntes tagja a Penthe Autóház Kft. mutatja be jól bevált gyakorlatait.

Tovább olvasom »
Erre jár a NAV a héten

A héten Pécsett, Siklóson, Szigetváron, Szászváron és Mohácson a farsangi ünnepekhez kapcsolódóan, a kereskedőknél és szolgáltatóknál lehet számítani a NAV ellenőreire.

Tovább olvasom »