aktuális

Az Amphenol sikersztorija: folyamatos bővülés és növekedés Pécsett

Szédületes fejlődés és bővülés jellemzi a Pécs melletti Cserkúton működő, a világ 40 országában jelen lévő Amphenol magyarországi vállalatát. A gyár, amely többek között európai prémium elektromos autók kiemelt fontosságú akkumulátor-alkatrészét gyártja, a tavalyi 50 millió dolláros árbevételét idén 20 millió dollárral fejeli meg. Az Amphenol magyarországi vállalatának intenzív növekedése 2023-ban csakis a 2019 óta gyártott termékeknek köszönhető. A közeljövőben azonban egy újabb ugrás várható a bevételek tekintetében, nemrég új üzletággal bővült a cserkúti gyár portfóliója. A fejlesztés és a fejlődés pedig nem áll meg. Sánta Attila gyárigazgató, cégvezetővel arról is beszélgettünk, hogy a mai világban a sikerhez már nem elegendő „csak” kiváló terméket gyártani.

Tovább olvasom »
MNB konjunktúra felmérés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt feladatának tekinti, hogy megismerje és folyamatosan nyomon kövesse a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetét és kilátásait. Ennek kapcsán az MNB rendszeres konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. A hivatalos statisztikáról szóló 2016. évi CLV. törvény adta keretek között néhány olyan kérdés megválaszolásában szeretnénk együttműködésüket kérni, amelyek segítenek pontosabb képet alkotni a magyar vállalati szektor gazdasági helyzetéről, illetve az általános üzleti hangulat aktuális és jövőbeli várakozásairól. Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy kitöltik az MNB honlapján az alábbi hivatkozáson elérhető rövid kérdőívet 2023. november 15-ig. A kitöltés mintegy 10 percet vesz igénybe. https://mnbpoll.mnb.hu/Survey.aspx?surveyid=155045204&lng=hu-HU Eddigi felméréseik eredményei megtalálhatók az MNB honlapján az alábbi hivatkozásra kattintva: https://www.mnb.hu/penzugyi-stabilitas/publikaciok-tanulmanyok/vallalati-konjunktura-felmeres Az adatszolgáltatás nem kötelező, a felmérésben való részvétel önkéntes. A válaszadás név nélkül történik (anonim). A kérdőív nem tartalmaz a vállalat azonosítására alkalmas kérdéseket.

Tovább olvasom »
Heti EU jogász 2023. 43. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 43. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.   ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (X. 23.) Megjelent: 2023. 10. 23.   Új jogszabályok   A BIZOTTSÁG 2023. július 14-i (EU) 2023/2222 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az (EU) 2016/1011 európai parlamenti és tanácsi rendelet 51. cikkének (5) bekezdésében a harmadik országbeli referenciamutatókra vonatkozóan megállapított átmeneti időszak meghosszabbításáról Hatályos: 2023. 10. 26.   A BIZOTTSÁG 2023. október 20-i (EU) 2023/2203 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a 37/2010/EU rendeletnek a rafoxanid anyag állati eredetű élelmiszerekben előforduló maximális maradékanyag-határérték szerinti osztályozása tekintetében történő módosításáról Hatályos: 2023. 11. 12.   A BIZOTTSÁG 2023. október 20-i (EU) 2023/2210 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az Escherichia coli K-12 DH1 származékos törzsével előállított 3-fukozillaktóz új élelmiszerként történő forgalomba hozatalának engedélyezéséről és az (EU) 2017/2470 végrehajtási rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 11. 12.   A BIZOTTSÁG 2023. október

Tovább olvasom »
Heti jogász 2023. 43. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 43. héten a Magyar Közlöny 149 – 152. számai jelentek meg.   ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/149. Megjelent: 2023. 10. 24.   Új jogszabályok   15/2023. (X. 24.) IM rendelet egyes büntetőjogi tárgyú, valamint az elővezetés és az előállítás végrehajtásával összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: 2023. 12. 24.   1452/2023. (X. 24.) Korm. határozat a határon túli célú költségvetési támogatások biztosításáról szóló 1810/2018. (XII. 23.) Korm. határozat módosításáról   1453/2023. (X. 24.) Korm. határozat a TOP-1.2.1-16-BA2-2020-00002 azonosító számú projekt támogatásának és összköltségének növeléséről   Módosított jogszabályok   11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet a lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról Módosítja: 15/2023. (X. 24.) IM r.

Tovább olvasom »
Creative Innovation Lab felhívás: innovatív megoldások az audiovizuális és kreatív ágazatok számára

A Bizottság a Kreatív Európa program ágazatközi részének keretében pályázatot hirdetett Creative Innovation Lab (Kreatív Innovációs Labor) címmel. A felhívás célja, hogy a kulturális és médiaágazat strukturális és technológiai igényeire válaszolva lépést tartson a gyorsan változó környezettel, olyan kezdeményezések támogatásával, amelyek széles körű hatást tudnak kifejteni.

Tovább olvasom »
Heti EU jogász 2023. 42. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 42. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.   ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (X. 16.) Megjelent: 2023. 10. 16.   Új jogszabályok   A BIZOTTSÁG 2023. október 10-i (EU) 2023/2167 RENDELETE a Spanyolország lobogója alatt közlekedő hajók által az Atlanti-óceánon folytatott, kormos marlinra irányuló halászat tilalmáról Hatályos: 2023. 10. 17.   A BIZOTTSÁG 2023. október 9-i (EU) 2023/2168 RENDELETE a Portugália lobogója alatt közlekedő hajók által az ICES 9 övezet uniós vizein folytatott, cifra rájára irányuló halászat tilalmáról Hatályos: 2023. 10. 17.   A BIZOTTSÁG 2023. október 13-i (EU) 2023/2141 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2023/130 végrehajtási rendeletnek a feltételességhez kapcsolódó szankciókra vonatkozó jelentéstétel tekintetében, valamint az (EU) 2021/2290 végrehajtási rendeletnek a teljesítményalapú záróelszámoláshoz használt kimeneti mutatókkal kapcsolatos előlegekre vonatkozó jelentéstétel és a kimeneti mutatók összesített értékei tekintetében történő módosításáról Hatályos:

Tovább olvasom »
Heti jogász 2023. 42. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 42. héten a Magyar Közlöny 147 – 148. számai jelentek meg.   ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/147. Megjelent: 2023. 10. 16.   Új jogszabályok   469/2023. (X. 16.) Korm. rendelet a gazdaság újraindítása érdekében meghozandó, az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos regisztrációs eljárásról és egyéb intézkedésekről szóló 402/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 10. 31.   46/2023. (X. 16.) MNB rendelet a „Deák Ferenc” ezüst emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 10. 17.   47/2023. (X. 16.) MNB rendelet a „Deák Ferenc” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 10. 17.   57/2023. (X. 16.) AM rendelet egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: 2023. 10. 24., 2023. 11. 01., 2023. 11. 16., 2024. 01.

Tovább olvasom »
Pályázat a Horizont Európa európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek támogatására

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy az EU Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram által társfinanszírozott és az NKFI Hivatal részvételével zajló európai partnerségek közös nemzetközi pályázati felhívásaiban sikeresen szereplő magyar szervezetek számára a hazai finanszírozási keretet biztosítsa.

Tovább olvasom »