Nem volt hiány a jó üzleti ötletekben!

A PTE Center for Applied Learning az őszi szemeszterben is megszervezte az iExpo-t, amely egy fordított állásbörze, a tudomány és művészetek piactere, ahol PTE hallgatói mutatják be a félév során különböző kurzusok keretében elkészített munkájukat, egy általuk készített poszteren. Az eseményen 79 hallgatói csapatban 288 diáknak volt lehetősége bemutatni a félév során kifejlesztett projektjeiket és készségeit. Idén nem csak a Pécsiközgáz hallgatói jelentek meg projektmunkáikkal az „épület kiállítótereiben”, hanem a Pécsi Tudományegyetem mind a tíz karának hallgatói csapatai is képviselik magukat és bemutatkoznak a piactéren. A diákokat itt viszont nem a tanárok, hanem cégek képviselői értékelték három kategóriában: projekt, prezentáció és poszter. A résztvevők első kézből kaphattak visszajelzéseket az üzleti ötleteikről és elemzéseikről, sokszor izzasztó kérdések kereszttüzében. A vállalkozásoknak, azért érdemes részt venni az eseményen, mert felmérhetik a jövő munkaerőpiacát, kiválaszthatják maguknak a legjobb diákokat akár szakmai gyakorlatra, akár konkrét munkára, valamint tanácsaikkal segíthetik a képzést, hogy minél gyakorlatorientáltabb legyen

Tovább olvasom »
Heti EU jogász 2023. 48. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 48. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.   ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (XI. 27.) Megjelent: 2023. 11. 27.   Új jogszabályok   AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2023. november 22-i (EU) 2023/2663 RENDELETE az általános tarifális preferenciák rendszerének alkalmazásáról szóló 978/2012/EU rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 11. 27.   A BIZOTTSÁG 2023. szeptember 19-i (EU) 2023/2639 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE az (EU) 2021/1153 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiválasztott, határokon átnyúló megújulóenergia-projektek listájának létrehozásával történő kiegészítéséről szóló (EU) 2022/2202 felhatalmazáson alapuló rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 12. 17.   A BIZOTTSÁG 2023. november 24-i (EU) 2023/2620 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a kénből égetés útján előállított kén-dioxid 4. terméktípusba tartozó biocid termékek hatóanyagaként történő felhasználásának az 528/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti jóváhagyásáról Hatályos: 2023. 12. 17.   A BIZOTTSÁG 2023. november

Tovább olvasom »
Heti jogász 2023. 48. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 48. héten a Magyar Közlöny 169 – 172. számai jelentek meg. A 171. Magyar Közlönyben jelent meg az egyes adótörvények módosításáról szóló salátatörvény, valamint az a kormányrendelet, amely a KKV-k tekintetében a kamatstopot 2024. április 1. napjáig hosszabbítja meg.   ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/169. Megjelent: 2023. 11. 27.   Új jogszabályok   2023. évi LXXIII. törvény a Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvény végrehajtásáról Hatályos: 2023. 12. 05.   2023. évi LXXIV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2022. évi egységes költségvetésének végrehajtásáról Hatályos: 2023. 12. 05.   2023. évi LXXV. törvény a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2024. évi egységes költségvetéséről Hatályos: 2024. 01. 01.   2023. évi LXXVI. törvény a

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2023. december 7.

  Kamarai Kétperces Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa. #A Vállalkozó szerint Mi, helyi vállalkozók, nagyon örültünk a kamara három éve indított és máig működő #Heti1Helyi kampányának, amiben lakosok és vállalkozók figyelmét hívja fel arra, hogy a helyi cégektől, termelőktől vásárolva milyen sokat tehet mindenki a túlélésükért. Kiemelt időszaka ennek a karácsony, amikor a cégek a partnereiket, dolgozóikat is lehetőségük szerint megajándékozzák. Nagy örömünkre ezen a téren is egyre inkább előtérbe kerülnek a helyi vállalkozók termékei és szolgáltatásai. Ez egyik oldalról bizalmi kérdés, hisz mindenki-mindenkit ismer, tudjuk, hogy itt minőségi bort, ételt, kesztyűt – gyakorlatilag bármit – be tudunk szerezni egymástól. Másrészt a helyi összetartást is érzékeljük, ami nagyon fontos a dolgozóink megtartásában, a minőség folyamatos javításában, egy igazi progresszív gasztronómiai kínálat kialakításában. Nagy segítség idén, hogy a minőségi borok termelőnél történő beszerzése esetén , ugyanott akár egy borkóstolóval is meg lehet lepni a dolgozóinkat repiadó – mentesen.

Tovább olvasom »
Igyunk / Együnk / Ajándékozzunk

A kamara három éve indította el a #Heti1Helyi kampányát, amiben lakosok és vállalkozók figyelmét hívja fel arra, hogy a helyi cégektől, termelőktől vásárolva milyen sokat tehet mindenki ezek túléléséért. Kiemelt időszaka ennek a karácsony, amikor a cégek a partnereiket, dolgozóikat is lehetőségük szerint megajándékozzák. A #Heti1Helyi karácsonyi különkiadásában a kamara összeállított egy csokrot az Iható / Ehető / Adható ajánlatokból helyi vállalkozóktól, hogy segítsünk a választásban. Heti1Helyi – IHATÓ Minőségi borok reprezentációs adó nélkül Tiffán Imre és Fia – bor, borkóstolók Belward – karácsonyi bor ajánlat Rácz Lilla – Brut Nature – az igazi helyi kézműves pezsgő Polgár Pincészet – borcsomagok, borvacsorák Blum Pince – borok, vacsorák borkóstolóval Günzer Családi Birtok – céges borvásárlás Günzer Tamás Pincészete – borok, kozmetikumok Gere Attila Pincészet – szőlőmag, borok, borkóstolók   Heti1Helyi – EHETŐ Bagolyvár Vendéglő – Ünnepi ételrendelés Blöff Bisztró – Karácsonyi tálak, Asztalfoglalás Gulyás 2 Étterem – Karácsonyi ajánlat Mischler Cukrászda

Tovább olvasom »
Univerzális homogenizátor prototípus kifejlesztése a SOMAPAK Kft.-nél

A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagja, a pécsi Somapak Kft. K+F projektje során szériagyártásra alkalmas univerzális homogenizátor prototípusa került kifejlesztése, amely eltérő konzisztenciájú porok, adalékanyagok, szilárd és folyékony komponensek nagy mennyiségű homogenizálására, egalizálására. Gyors átszerelhetősége növelni az ipari termelékenységet.

Tovább olvasom »
Egyedülálló lézervágó gép a DDGK Benchmarking ülésén

A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) 88. Benchmarking ülését Bólyban tartotta. A 20 éves jubileumát ünneplő Aquacut Kft. bemutatta új lézervágó és élhajlító gépét. A fórumon kitárgyalásra került a klaszter közös kenőolaj beszerzési projektje, a KKV Trade Kft. panaszbejelentő rendszere és a tagok társadalmi felelősségvállalási (CSR) tevékenységei.

Tovább olvasom »
A jövőd Pécsett van!

Egyszerre a munkaerőhiány és a munkaerőkínálat egyensúlytalan rendszerében működnek a baranyai cégek, ma a legnagyobb kihívás számukra a munkaerővonzás. Ki külön programot működtet a leendő munkavállalók megtalálására, akár gyakornoki programban való foglalkoztatására, ki pedig kiváló eredményeivel, stabil működésével igyekszik magára irányítani az állást keresők figyelmét. Miként befolyásolja a vállalkozások létét a környezet, amelyben működnek? Hogyan hatnak rájuk, ránk, városlakókra a világban zajló folyamatok? Mivel szólíthatja meg leendő munkavállalóit, a fiatalokat egy az elektronikai forradalomban részt vevő dinamikusan fejlődő vállalat? Számtalan kérdés, amire cikkünkben keressük a választ.

Tovább olvasom »
Az Amphenol sikersztorija: folyamatos bővülés és növekedés Pécsett

Szédületes fejlődés és bővülés jellemzi a Pécs melletti Cserkúton működő, a világ 40 országában jelen lévő Amphenol magyarországi vállalatát. A gyár, amely többek között európai prémium elektromos autók kiemelt fontosságú akkumulátor-alkatrészét gyártja, a tavalyi 50 millió dolláros árbevételét idén 20 millió dollárral fejeli meg. Az Amphenol magyarországi vállalatának intenzív növekedése 2023-ban csakis a 2019 óta gyártott termékeknek köszönhető. A közeljövőben azonban egy újabb ugrás várható a bevételek tekintetében, nemrég új üzletággal bővült a cserkúti gyár portfóliója. A fejlesztés és a fejlődés pedig nem áll meg. Sánta Attila gyárigazgató, cégvezetővel arról is beszélgettünk, hogy a mai világban a sikerhez már nem elegendő „csak” kiváló terméket gyártani.

Tovább olvasom »