Élénk érdeklődés a pécsi fejlesztésű agrárinnováció iránt a hannoveri Agritechnica kiállításon

Helyi együttműködésben előállított fejlesztéssel vett részt az idén 470 ezer látogatót vonzó hannoveri Agritechnika kiállításon a Tomelilla Agrotechnika Kft. és a Z Elektronika Kft. A Fertitronic vegetációs szenzorrendszer újdonságnak számít az agráriumban: a termőföldre kijuttatott vegyi anyagok mennyiségének pontos szabályozásával segíti az Európai Unió Zöld Megállapodásának való megfelelést. Az innováció nemzetközi kiállításon való részvételét az Enterprise Europe Network is támogatta.

Tovább olvasom »
Sokan végeznek, kevesen maradnak

A Tereza Szépségszalon Pécsen a belváros szívében, a Teréz utca egyik házának belső udvarában található. A kertről nyíló alsó szinten a fodrászat, míg az emeleten, minden külső zajtól elszigetelten, intim körülmények között működő kozmetika kapott helyet. A vendégek kényelmét egy apró társalgó is szolgálja, itt ülünk le a szalon tulajdonosával, Pusztai Zita kozmetikus mesterrel beszélgetni.

Tovább olvasom »
A fenntarthatóság legyen küldetés a vendéglátásban is

Ha egy vendéglátóhely citrom helyett finom helyi verjus-vel készíti a „limonádéját”, már lépett egyet a fenntarthatóság irányába. A pécsi Nappali és Reggeli évek óta mindent megtesz a fenntartható működés érdekében, a vállalkozás vezetői ezt a szemléletet szeretnék átadni a többi pécsi vendéglátósnak is. Elsőként a jó gyakorlataikról kérdeztük Szép Tamást, a Király-Nappali Kft. ügyvezető tulajdonosát, egyben a kamara által menedzselt Baranyai Gasztronómiai Klaszter alelnökét.

Tovább olvasom »
Az országban elsőként a ChatGPT-vel is megismerkednek a mérlegképes könyvelők a Perfekt képzésén

Tavaly tulajdonosváltás zajlott a Perfekt Zrt.-nél, de a felnőttképzés területén működő vállalkozás továbbra is küldetésének tekinti, hogy a piacon a legjobb minőségű képzést nyújtsa. Ennek megfelelően új irányokat is meghatározott: továbbra is hangsúlyt fektet az online oktatás által nyújtott rugalmasságra, új, igényes és könnyen használható képzési szoftver segítségével kívánja növelni a tanulási élményt, és már a mesterséges intelligencia által nyújtható támogatás lehetőségét is beépítette a tananyagba – sorolja Szentesi Péter vezérigazgató a vállalkozást érintő aktualitásokat.

Tovább olvasom »
Forma-1-es versenybíró a pécsi cukrász

Eddig 23, köztük két amerikai Forma-1-es versenyen dolgozott sportbíróként Kovács Gábor, a pécsi Kovács cukrászda „mestercukrásza”, aki már készül a következő szezonra. 27 évvel ezelőtt látta az első Forma-1-es futamot a tévében, ami szinte megbabonázta. Amikor a Mecsek Rallye szervezőbizottsága sportbírókat keresett, megszerezte a képesítést és Faluvégi Péter versenyigazgató révén bejutott az első Magyar Nagydíjas versenyére. Azóta minden évben ott van a hazai futamon, sőt tavaly és idén az amerikai fordulóra is eljutott.

Tovább olvasom »
Miben tud segíteni egy külsős marketinges?

Szinte minden vállalkozó, cégtulajdonos elgondolkodott már azon, hogy miben segíthetne egy külsős marketing szolgáltató és ez tényleg megéri-e. A több, mint 20 éve működő online marketing ügynökség, az RG-STÚDIÓ szakértőivel összegyűjtöttük, hogy milyen területeket lehet hatékonyan kiszervezni azért, hogy a vállalat online marketingjének az eredményessége növekedhessen!

Tovább olvasom »
Elképesztő ütemben fejlődik a pécsi Harman

Idén öt éve, hogy a pécsi Harmanban a kezdeti professzionális stúdióberendezések és világítástechnikai felszerelések gyártása mellett elindult az autóipar számára az ipari termelés, amely évről évre szédületes gyorsasággal nő. Mára olyan méreteket öltött, hogy az időközben két vállalatra, a Harman Becker Kft.-re és a Harman Professional Kft.-re szétvált cég közül az utóbbinak új gyártóhelyet kellett keresni, mert már szűkössé vált a Szilva utcai telephely. Mint Somogyvári Lajos, a Harman Becker Kft. gyárigazgatója mondja, néhány éven belül a pécsi gyár szeretne lenni Európán belül a legnagyobb Harman-gyártótelephely.

Tovább olvasom »
Már az ötlet is 3000 eurót ér

2022 őszén indult útjára a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara legújabb nemzetközi projektje INDUSAC címmel, melynek középpontjában az egyetemi – ipari K+F együttműködések támogatása áll.

Tovább olvasom »
Baranya vármegye gazdasági kilátásai – konjunktúra elemzés

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara konjunktúra-felmérésével évente két alkalommal vizsgálja a baranyai vállalkozások jelenlegi és várható üzleti helyzetét, kilátásait. A 2023-as évi adatfelvétel áprilisban és októberben összesen 360 baranyai vállalkozás önkéntes részvételével zajlott. A felmérések eredményének fő mutatója az összesített konjunktúramutató, amely négy elem várható változásának eredőjeként alakul ki. Ez a négy elem az összes megrendelés, a gépberuházások, az építési beruházások, valamint a várható üzleti helyzet. Az elmúlt évtizedben a 2012-es mélypontot követő években 2020-ig Baranya vármegye az összesített konjunktúramutató vonatkozásában lényegében folyamatos emelkedést mutatott, majd jött a COVID járvány okozta gazdasági és pénzügyi válság, amely mélypontot jelentett a várakozásokat tekintve. Bár 2021 második félévére az összesített mutatók szintje majdnem elérte a válság előtti szintet, az energiaválság, a háború, a geopolitikai csaták a várakozások újbóli visszaesését eredményezték 2022 második felében. A 2023-as év első felében a várakozások pozitívak voltak, azonban a részben az inflációs hatások miatt az év második felében

Tovább olvasom »