Bár 2013 óta kötelező, mégis sokan elfelejtik…
A pénztárgépek éves felülvizsgálata kötelező. A felülvizsgálat része a szervizes helyszíni vizsgálat, amit évente egy alkalommal a pénztárgép üzemeltetőjének kell elvégeztetnie.
A kereskedelmi szálláshely-szolgáltatók, 2020. január elsejétől bevezetett 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulását, vállalkozási formától függetlenül minden érintett adózónak meg kell fizetnie.
A tavalyi évben közel 30 nő történetét ismerhettük meg, idén is azokat a Baranya megyei nőket, anyákat szeretnénk elismerni és bemutatni, akik a munka és a családi élet területén is példaértékűen helytállnak, hogy mások számára is inspirációként szolgáhassanak.
Még két hét és kezdődik Mohács legnagyobb idegenforgalmi látványossága a Busójárás. A rendezvény egyik fő helyszínén, ahol minden évben étel-, italárusok kapnak helyett, jelenleg még folynak a tavaly megkezdett felújítás, befejező munkálatai.
A 21. században átléptünk az exponenciális innovációk korába. A PTE Transzdiszciplináris Kutatások Intézetének innovációs vezetőképzése felkészíti az innovációs vezetőket arra, hogy a technológia exponenciális fejlődésének megfelelően tudják saját kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységeiket kialakítani, biztosítva ezáltal a szervezet jövőállóságát és üzleti fenntarthatóságát.
Március 31 én jár le a határidő, amikor a regisztrációra kötelezett vállalkozásoknak rendeznie kell a kamarai hozzájárulási díját.
Rehabilitációs hozzájárulás csökkenése, szochó kedvezmény, szakképzési hozzájárulás alóli mentesség, kommunikálható társadalmi felelősségvállalás, erősebb csapatszellem, megújuló szervezeti kultúra, érzékenyebb munkavállalók. Csak pár a vállalatok számára előnyös következmények közül, amelyeket a megváltozott munkaképességű vagy fogyatékossággal élő emberek alkalmazása hoz magával.
A számviteli törvény 2020-tól hatályos módosítása hoz néhány jelentősnek mondható változást. Az új előírások elsődleges célja továbbra is, hogy közelítsék a magyar számviteli szabályokat a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokhoz.