Dél-Dunántúli Gazdaság

Autóteszt: Dr. Czéh Árpád – Volkswagen ID.5 GTX

Az áramlási citometria, a molekuláris biológia és az élelmiszer/ takarmánybiztonsági analitikai megoldások fejlesztésével foglalkozó Soft Flow Kft stratégiai programvezetője az AutóCity Zrt. Volkswagen ID.5 GTX modelljét próbálta ki. Dr. Czéh Árpád régóta ismeri a márkát, de a Volkswagen elektromos autóival most találkozott először.

Tovább olvasom »
Megvetette lábát Pécsett és gyors ütemben fejlődik az Amphenol

Megnyitása óta évről évre rekordbevételeket könyvelhet el az Amphenol-ASIP, azaz a nemzetközi Amphenol cégcsoport magyarországi szervezete, amely 2019-ben alakult. Idén 48 millió dolláros árbevételre számítanak a vállalatnál, ami a tavalyi bevétel másfélszerese, így az elmúlt két évben megháromszorozták forgalmukat. Az Amphenol a világ egyik vezető csatlakozógyártó vállalatcsoportja, 40 országban van jelen és több mint 90 ezer dolgozót foglalkoztat világszerte. A pécsi gyár európai prémium elektromos autók kiemelt fontosságú akkumulátor-alkatrészének, az ún. Cell Connection System (CCS) – az akkumulátor hőmérsékletét és a cellafeszültséget felügyelő rendszer – gyártásával indult.

Tovább olvasom »
A Michelin-csillagokig és azon túl

Végre a magyar vidéki éttermek is a Michelin éttermi kalauz látókörébe kerültek, ugyanis idén először jelölték meg a Michelin által ajánlott vendéglátóhelyeket. Baranya gasztronómiájának hatalmas elismerést jelent, hogy három megyei étterem: a villányi Sauska 48, a pécsi Morzsa és a hosszúhetényi Hosszú Tányér is felkerült erre a neves listára. Sőt egy negyedik hely, a szintén Hosszúhetényben található Almalomb az ugyancsak újdonságnak számító Zöld Michelin-csillag (Michelin Green Star) minősítést szerezte meg. Ezt a díjat az iparág élvonalába tartozó éttermek közül azoknak ítélik oda, amelyek sokat tesznek a fenntarthatóságért. Íme hát a négy baranyai étterem, amelyekre mindannyian büszkék lehetünk.

Tovább olvasom »
Rengeteg kihívással néztek szembe a vállalkozások 2022-ben

Alig heverték ki a talpon maradt vállalkozások a koronavírus-világjárvány következményeit, máris szembe kellett nézniük a meredeken emelkedő inflációval, az alapanyaghiánnyal, az ukrán–orosz konfliktus negatív következményeivel, az üzemanyagár- és az energiaár-változással. A baranyai vállalkozások számíthattak és a jövőben is számíthatnak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara segítségére. Hogy mi jelentett kihívást a kamarai vállalkozásoknak 2022-ben, az egyes bizottságok, a városi elnökségek miben és hogyan tudták támogatni őket, erről kérdeztük a szakmai testületek vezetőit.

Tovább olvasom »
Vállalkozz takarékosan!

Végéhez közeledik az Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által indított Vállalkozz Fenntarthatóan! program. Az idén tavasszal indult program az Országos Vállalkozói Mentorprogram részeként segít a hazai kkv-nak a fenntarthatóságban, a zöld gondolkodásban. Az országos projektben olyan mentor vállalatok segítettek a vállalkozásoknak, akik nem csak a saját területükön dolgoznak profin, hanem a fenntarthatóság területén is bizonyítottak. Ezeket az eredményeket, jógyakorlatokat mutatták be a jelentkezőknek céglátogatások alkalmával. Ezen túlmenően mind a mentor, mind a mentorált vállalkozások részt vehettek csoportos mentorálási alkalmakon, ahol szakértők segítettek, hogy milyen problémák merülhetnek fel egy-egy vállalkozás életében, és példákon keresztül bemutatták, hogyan tudják ezeket orvosolni. Ilyenek lehetnek többek között az energiával, levegővel, hulladékkal, vízzel kapcsolatos feladatok, problémák.

Tovább olvasom »
Egyetem – kamara: K+F+I?

A modellváltást követően a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fokozza a vállalatok irányába történő kommunikációt, információáramlást, intenzíven kíván reagálni a térségben jelentkező kihívásokra. A közelmúltban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában rendezett EGYÜTT-MŰKÖDÜNK című eseményen mutatták be a PTE – vállalkozások számára releváns – szakmai programjait (Tudományos Innovációs Platform, szakértői hálózat, validációs folyamatok, szakmai gyakorlatok, duális képzések stb.), vagyis az együttműködés lehetséges platformjait, és a közös tervezési folyamat főbb lépéseit, annak szereplőit. Olyan jó gyakorlatokról is beszámoltak, amelyek az egyetem és a baranyai vállalkozások között zajlottak, eredményük pedig konkrét termék lett, mint például az antibakteriális textil, a gyógyszerkutatásban alkalmazható nagy precizitású automatizált fájdalomküszöb-mérő berendezés vagy a hűtőbordás léghűtéses hőcserélő termékcsalád fejlesztése. Ez az alkalom is rávilágított arra, mekkora potenciál rejtőzik az egyetem mint kutatási, szakértői oldal és a gazdasági szereplők együttműködésében.

Tovább olvasom »
Indul a baranyai katolikus templomok építészeti, épületszerkezeti feltérképezése

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet hároméves ösztöndíját nyerte el Rabb Dániel, a pécsi 2 RABB Kft. tervező építészmérnöke, műemlékvédelmi szakmérnöke Baranya megyei katolikus templomok egyedi és általános építészeti, épületszerkezeti kialakításának feltérképezésére. Ilyen jellegű munka eddig még nem készült az országban. A komplex építőipari tervezési feladatokat ellátó vállalkozás az elmúlt két évtizedben számos Baranya és Tolna megyei templom felújítási terveinek elkészítésében közreműködött, nyolc éve például az Ormánságban 42 református templomot szemléltek meg és állították sorba őket műemlékvédelmi, valamint veszélyeztetettségi értékelés alapján. Mint Rabb Dániel mondja, a templomokkal kapcsolatos felmérési, felújítás-tervezési területen olyan tapasztalatra és szaktudásra tettek szert, ami az üzleti életben is jól kamatoztatható.

Tovább olvasom »