Innováció

Csarnokavató ünnepség a Seres Kft.-nél

A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) 58. Benchmarking ülését ezúttal a Seres Kft.-nél tartotta, Barcson. Az üléssel egy napon tartotta a cég „A Seres Gépipari Kft. termelési kapacitásának bővítése” című projekt keretében megvalósult építési beruházás ünnepélyes átadását is. A beruházás mértéke meghaladta a 400 M Ft-ot, mely felerészben pályázati támogatással valósulhatott meg. A projektnek köszönhetően felépítettek egy új üzemcsarnokot, amelyben egy fémszemcse szóró fülkét és egy festő fülkét üzemeltek be, továbbá számos gépet tudtak még megvásárolni, úgymint: 3D plazmavágó, vízszintes fúró-marómű, csúcsesztergagép, hegesztőgépek, oszlopos fúrógépek, szalagfűrészgépek. A 100 %-ban magyar tulajdonú Seres Kft-t 1990-ben alapították, fő profilja alapvetően 2 részből áll. Egyrészt az egyedi gépgyártás (a tervezéstől a kivitelezésig mindent a cég szakemberei végeznek), melynél a legfőbb profil a kommunális hulladékgyűjtő felépítmények egyedi tervezése és gyártása. Emellett – a teljesség igénye nélkül – konténerszállítókat, konténereket, állati hulladékgyűjtő felépítményeket, billenő és fix platókat, téli útkarbantartó eszközöket gyártanak. Másrészt a hidraulika

Tovább olvasom »
Nincs pánik, egy kattintásra a segítség!

Az Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft. nemrég nyerte el a „Vállalkozás a vállalkozásokért” díjat a UPC „Nagy Tuning Show” pályázatán, a fejlesztés alatt álló hotline funkcióval ellátott webes alkalmazás tervével munkaügyi ellenőrzések esetére.  

Tovább olvasom »
Díjazták a pécsi fejlesztést

Elismerésben részesült az RG-Net Kft. projektfejlesztés kategóriában az ITBUSINESS AWARD-on egy olyan MI-alapú rendszer bemutatásával, amely a selejtek kiszűrésére alkalmas a tetőcserép-gyártásban.

Tovább olvasom »
2020-ban bővül a K+F+I keret

A Magyar Közlöny július 30-i számában megjelent 1464/2019. (VII. 30.) Korm. határozatban foglaltak szerint a 2020. évtől kezdődően a központi költségvetés terhére beépülő jelleggel 32 000 000 000 forint többletforrás áll majd rendelkezésre a kutatási, fejlesztési és innovációs célú támogatásokra.

Tovább olvasom »
GÁBOR DÉNES-DÍJ 2019

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok vezetőit, hogy jelöljék (terjesszék fel) GÁBOR DÉNES-díjra az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő magyar (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket,

Tovább olvasom »
A 2019. évi innovációs eredménytábla: növekszik az EU és régióinak innovációs teljesítménye

(Az Európai Bizottság sajtóközleménye) Európának javítania kell az innovációs képességét annak érdekében, hogy meg tudja állni a helyét a globális piacokon, valamint hogy meg tudja őrizni az európai életmódot és emelni tudja az európai lakosok életszínvonalát. Erre hívta fel a figyelmet az Európai Tanács 2018 júniusában és 2019 márciusában. A Jean-Claude Juncker vezette Bizottság ezért tűzött ki új, ambiciózusabb célokat az EU és tagállamai, valamint a régiók számára, és ezért tett javaslatot az eddigi legnagyobb ívű kutatási és innovációs program, az Európai horizont létrehozására. A Bizottság elképzelései segíteni fognak abban, hogy az EU a globális kutatás és innováció élvonalában maradjon. A Bizottság ma közzétett, 2019. évi európai innovációs eredménytáblája és regionális innovációs eredménytáblája azt mutatja, hogy az EU innovációs teljesítménye négy egymást követő évben javult. Európa innovációs teljesítménye most először meghaladja az Egyesült Államok e téren nyújtott teljesítményét. Az EU viszont továbbra is lemaradásban van Japán és Dél-Korea mögött, és

Tovább olvasom »