Megalakult a Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter
A februári, pozitívan zárt fórum folytatásaként megrendezésre került a második Építőipari találkozó 2018. március 21-én.
A februári, pozitívan zárt fórum folytatásaként megrendezésre került a második Építőipari találkozó 2018. március 21-én.
Tavaly januárban Debrecenben rendezték meg hazánkban először a „Design for Enterprises” – www.designforenterprises.eu – elnevezésű tréningsorozat egyik elemét, mely a dizájn termékfejlesztésben betöltött stratégiai szerepéről szól. Mivel a rendezvény hasznosnak bizonyult, a helyszínt adó Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közvetlen kapcsolatot épített kamaránk és az olasz főszervező között.
Igaz, vagy legenda, hogy az online kereskedelem megöli a hagyományos üzleteket?
Ugye Ön is tapasztalta már, hogy egyre több okos eszköz jelenik meg a környezetében?
Az ügyfélcsábítás művészete – több vevőt a honlapra! Tudta, hogy már több mint 1 milliárd honlap létezik a világon?
Az Alkalmazott Földtudományi Klaszter, melynek elnöke, az önkéntes kamarai tag Geochem Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Fedor Ferenc, Cluster Go International pályázati támogatást nyert, EEN partnerkereső szolgáltatás támogatással! Az örömteli hírt az Open4Business nemzetközi üzletember találkozó alatt jelentették be.
Érezte már úgy, hogy a kezdeti lelkesedés után cége hírlevelei nem hozzák az elvárt eredményt? Videónkban adunk néhány tippet arra, hogyan tudja a legtöbbet kihozni hírleveleiből.
Nem gyárt, nem termel, mégis folyamatos innovációs tevékenység jellemzi a bodai Tomelilla Kft.-t. A mezőgazdasági gépek értékesítésével foglalkozó vállalkozás munkatársai évekkel ezelőtt rájöttek arra, hogy a legteljesebb módon úgy tudják kiszolgálni vevőiket, ha kézzelfogható közelségbe hozzák a legújabb technológiákat, gépeket, módszereket. Ezért amit lehet, kipróbálnak, a más szegmensekben használt berendezéseket mezőgazdasági célra fordítják át, azt szeretnék elérni, hogy hozzáadott értékkel járuljanak hozzá partnereik sikeréhez. Elkötelezettek a folyamatos fejlesztés iránt, ezért partnereik már számos innovációjukat használják a gyakorlatban.
Lapozzon bele humorral fűszerezett beszélő szótárunkba, amely röviden és közérthetően magyaráz el gyakran használt informatikai kifejezéseket!
Tudja már Ön, hogy melyik telefonszámon lehet a hét minden napján, 24 órában tájékoztatást kapni közigazgatási ügyekben? Ha jobban szereti ügyeit utazás, sorban állás és várakozás nélkül intézni, akkor érdemes megnéznie az alábbi rövid videót.