február 4, 2020

Franchise lesz a pécsi Prézliből

A Prézli menő! – ezt egy nyolcéves kislány mondta, amikor már többször megfordult a pécsi étteremben. 2018-ban nyitott és máris olyan elképesztő sikert tudhat magáénak a Prézli étterem, hogy már a franchisehálózat kiépítésén gondolkodik tulajdonosa. Nem is ő keresi a lehetséges partnereket, hanem azok hozzá jelentkeztek be egy jövőbeni üzletnyitás igényével. Jelenleg hárman várják, hogy megnyissák a saját Prézlijüket, azaz a friss és minőségi alapanyagokat felhasználó, különleges bundakabáttal „felruházott” finomságok éttermét.

Tovább olvasom »
„Kereskedői alapelvem: élni és élni hagyni”

Új székhely/telephely – új tevékenységi kör. Ezt hozta a pécsi székhelyű Kasza és Társa Kft. számára a 2019-ben bekövetkező változás. Tulajdonképpen annak a kényszere miatt költözött új telephelyre az E.On által a 2014/2015-ös évben az Év beszállítója címmel elismert vállalkozás, hogy tulajdonosa eladta a korábbi székhelyükként használt ingatlant, ám az új hely kiváló lehetőségeket is teremtett számukra. A nagyobb terület módot ad egy légtechnikai, szigetelés- és rögzítéstechnikai szaküzlet kialakítására. Persze ehhez piackutatásra és tudatos tervezésre is szükség volt.

Tovább olvasom »
A Magnusnál az innováció a mozgatórugó

„A cég lételeme az innováció, az üzleti modell alapja, minden folyamatok e köré épülnek. Hatékonysága meghatározza a cég teljesítményét” – összegzi a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által készített IMP3rove felmérés a pogányi székhelyű, repülőgépgyártással foglalkozó Magnus Aircraft Kft. innovációs tevékenységét. Mint Boros László vezérigazgató mondja, a vállalkozásban az innováció a mozgatórugó, hiszen a piacon a versenytársaik döntő többsége 30 éves múlttal rendelkezik. Ezt az igen jelentős előnyt pedig csak úgy tudják ledolgozni, ha valami újat is hozzátesznek a termékükhöz.

Tovább olvasom »
„Hiszem, hogy a szellemi nevelés mellett ugyanolyan fontos a testi nevelés is”

Mennyit számít egy jó pedagógus ösztönzése, szakmai hozzáértése gyermekkorban, illetve a közösség abban, hogy valaki egy életre elköteleződjön a sport, a mozgás mellett! Erre jó példa a PSZC Zsolnay Vilmos Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának gyakorlati oktatásvezetőjeként és saját vállalkozásában is oktatással foglalkozó Szebényi András, akinek a „sportkarrierje”az úszástól a triatlonig vezetett. Ma már az aktív versenysport után hobbisportolóként rója a kilométereket.

Tovább olvasom »
Az üzleti közösség ismét bővült

Mesterszakácsok a Blöff Bisztróban Sokak örömére nyitotta meg az elmúlt év vége felé két rendkívüli tudással és komoly szakmai tapasztalattal bíró séf Pécs belvárosában a Blöff Bisztrót. Miseta Zoltán és Brunner Attila mesterszakács azért gondolta újra ezt a különleges helyet, hogy közösen kamatoztathassák a szaktudásukat. Eddig mindketten alkalmazottként dolgoztak, most jött a lehetőség, hogy tulajdonosként üzemeltessék a Blöff Bisztró éttermet. Egyelőre a bisztró működtetése az elsődleges cél, de szívesen vállalnak cateringszolgáltatást is. – A Blöff balkán bisztró jellegű étterem, az egyediségünk a minőség – foglalja össze röviden Miseta Zoltán a hely koncepcióját. – Odafigyelünk az alapanyagok minőségére és igyekszünk azok többségét helyi őstermelőktől beszerezni. Éttermünk viszonylag széles szortimenttel rendelkezik, tengeri halakból és a tenger gyümölcseiből is főzünk, ami Pécsett viszonylag ritka. Emellett van egy balkáni vonalunk és olyan ételeket is készítünk, amelyek olcsóbb kategóriájúak és a fiatalok körében kedveltek. Brunner Attila többszörös magyar bajnok, a kulináris olimpián kétszer is bronzérmes

Tovább olvasom »
„Felelősséget érzek a közvetlen környezetem iránt”

Szinte mindig úton van Horváth László, a főként építőipari kivitelezéssel foglalkozó szigetvári Melio-Start Kft. ügyvezetője. Ha nem az építkezéseken találjuk meg, akkor a kamara szigetvári városi elnökeként intézi az ügyeket. Vagy a török-magyar kapcsolatok ápolását végzi, hiszen húsz évig a Török Köztársaság tiszteletbeli konzuljaként segítette az idelátogató politikusok, üzletemberek, turisták útjait. De az is lehet, hogy valamelyik kulturális vagy sportegyesületnek szerez támogatást, esetleg szervezi az utazásukat. Esetleg a Székelyföld Szerelmesei Egyesület alelnökeként gyerekeket táboroztat. Netán a térségbeli vállalkozások összefogásáért tevékenykedik. Utóbbi munkáját a VOSZ megyei elnökeként is végzi, amiért 2019 végén a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Magyar Gazdaságért Díjjal tüntette ki. Ez nagy meglepetés volt az üzletember számára.

Tovább olvasom »
25 év – 4 kamarai elnök Baranyában

1994-ben lépett hatályba az a kamarai törvény, amely eredeti jogaiban visszaállította a másfél évszázados intézményt. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is ebben az évben alakult újjá, bár a kamara regionális szervezeteit állami szinten már 1982-től megszervezték. A kamara mint intézmény 1985-től kikerült az állami felügyelet alól, és hatalmas szerepet játszott a piacgazdasági átállás, így a társadalmi átalakulás előkészítésében. Az elmúlt 25 évet a PBKIK korábbi elnökeivel idézzük vissza. Az eltelt két és fél évtizedben négy elnök irányította a baranyai testületet, mindegyikőjüktől azt kérdeztük, hogy melyek voltak azok a feladatok, kihívások, amelyek a megye gazdaságát érintették és ezekre milyen megoldások születtek a kamara által, milyen feladatok, hatáskörök voltak hangsúlyosak a kamara működésében az általuk elnökölt ciklus alatt, illetve milyen volt a vállalkozások és a kamara kapcsolata abban az időszakban.

Tovább olvasom »