DDG

Felvásárolta az angol Bigblu az RG Networks lakossági műholdas internet üzletágát

Bigblu-partner lett a 2010 óta a távközlési piacon levő RG Networks Kft. (vannet™ internetszolgáltató), amely Magyarország egyetlen, ténylegesen 100%-os lefedettséggel rendelkező vezeték nélküli internetszolgáltatója. Az angol partnerrel a közelmúltban megkötött üzlet eredményeként korlátlan adatforgalmúvá vált és a korábbinál olcsóbb lett a műholdas internetszolgáltatásuk, emellett bekötéskor ügyfeleiknek szerelési díjat sem kell fizetniük. Az akvizíció számos előnnyel jár a magyarországi előfizetők számára.

Tovább olvasom »
„Ahogy a sportban, a vállalkozásban is szükség van célokra”

Ugyan ma már nem űzi aktívan a tekesportot, de 25 évig rendszeresen gurított, sőt a Szuperligában játszott, azonban a sporttól nem tudott elszakadni Szabó Zoltán: a Baranya Megyei Tekeszövetség elnökeként és a Pécsi Tekesport Egyesület gazdasági vezetőjeként azon fáradozik, hogy másoknak is legyen lehetőségük megkedvelni ezt a sportot. A prémiumszörp-gyártással foglalkozó hidasi Yuva Kft. ügyvezetője a tömör golyót levegővel teli labdára cserélte: barátokkal focizik. Mert mozgás nélkül ma sem tud meglenni.

Tovább olvasom »
Folyamatos megújulás, állandó munkatársi gárda: 25 éves az Euro Optic

25 évvel ezelőtt, amikor a pécsi Euro Optic megnyitotta az első üzletét a vásárcsarnokkal szemben, sokan furcsállották, hogy miért kell még egy optika a városba. Akkor még nem lehetett előre látni, hogy néhány év múlva újabb és újabb optikus üzletek nőnek ki a földből, miután a szemüveg „nemszeretem” orvostechnikai eszközből divatcikké avanzsált. Az akkori rossznyelveknek nem lett igazuk, az Euro Optic ma is sikeresen működik, sőt, 15 éve már egy másik üzletet is visznek a belvárosban.

Tovább olvasom »
Egymáshoz kapcsolódik a tudományos kutatás és a hazai (baranyai) gazdaság

A Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában (PTE SzKK) zajló kutatások és a gazdasági szereplők által felmerült igények ezentúl több platformon is találkoznak, mivel a kutatóközpont Ipari és Innovációs Tanácsadó Testülete (IITT) a jövőben becsatornázza a SzKK-ba az aktuális gazdasági ipari trendeket, közvetít a piac, a helyi gazdaság és a K+F bázisaként is működő SzKK között. A kutatóközpontban új kutatócsoportok is alakultak, amelyek szintén az egyetemi tudásbázis és a gazdaság együttműködését szolgálják.

Tovább olvasom »
„A kihívásokra mindig megoldások kellenek”

A Matro Kft. mára Pécs meghatározó vállalkozásává és exportőrévé vált, Nyugat-Európa összes autógyártójának szinte minden személyautó-márkájába beépülnek a Pécsett gyártott termékek. Az autóipari beszállító cég elsősorban autó-motorokba készülő forgácsolt fém alkatrészek gyártásával, szerszámok tervezésével és gyártásával foglalkozik. A vállalkozás alapjait Kleisz József tette le a 60-as évek végén, amikor családi háza pincéjében berendezte esztergályosműhelyét. Fia, Kleisz Zoltán 1996 óta tulajdonosa és ügyvezető igazgatója a Matro Kft.-nek. A mintegy 250 embernek munkát adó cég nagy hangsúlyt fektet az innovációra, a legújabb technológiák alkalmazására, ezért is kezdtek 2019-ben egy új, 1400 m2-es üzemcsarnok felépítésébe. Üzletpolitikájukban a kezdetektől fontos tényező a fiatal generáció képzése, igen komoly erőket mozgósítanak a szakképzés-fejlesztés területén, jelenleg is közel 30 tanulójuk van. Kleisz Zoltán társadalmi felelősségvállalása is példaértékű. Az egyetem konzisztóriumának elnökeként, a megyei képzési és fejlesztési bizottság elnökeként és kamarai tisztségei révén elkötelezetten és sikeresen segíti a baranyai gazdaságfejlesztési projekteket. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Baranya Gazdasági

Tovább olvasom »
„A szakképzés nem zsákutca, hanem valaminek a megnyitása, egy lehetőség”

Metzger Tibor a Pécsi Szakképzési Centrum kancellárja, az általa vezetett, 13 taglétesítményt magában foglaló intézmény megalakulása óta szorosan együttműködik a kamarával, a vállalkozásokkal és a klaszterekkel. Fő célja, hogy a munkaerőpiaci igények és elvárások alapján a fiatalokban valós karrierkép alakuljon ki és minőségi oktatásban részesüljenek. Elkötelezett a helyi vállalkozások emberierőforrás-utánpótlás problémáinak megoldásában, a megyei szakképzés színvonalának folyamatos emelésében. Metzger Tibor munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Angster József Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
„Számunkra az a legfontosabb, hogy a vevőnk visszajöjjön hozzánk”

Bognár Balázs édesapjától vette át testvérével, Bognár Józseffel együtt a családi tulajdonú SOMAPAK Kft.-t, amelyben mindketten ügyvezetőként dolgoznak. A cég profilja kezdetben a csomagolástechnikai gépek gyártása volt, mára a vállalat tevékenységi köre a piaci igényekhez igazodó beruházások révén újabb termékkörökkel gyarapodott, mint például az egyedi gépgyártás, a CNC alkatrészgyártás, illetve a CNC lemeztechnológia. Évek óta eredményesen foglalkoznak tanulóképzéssel is. A vállalkozás a kamara által menedzselt Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter aktív tagja, a közelmúltban pedig a 30 legdinamikusabban fejlődő hazai cég közé választották. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Az Év Üzletembere Díjjal ismerte el Bognár Balázs munkáját.

Tovább olvasom »
„Hiszem, hogy ezeknek a termékeknek van létjogosultságuk Magyarországon”

A régi idők hagyományaira alapozva saját receptúrával épített fel igen különleges prémiumélelmiszer-márkát Ivanacz Gábor, a Venison Gusto Kft. ügyvezetője. Gourmet füstölt termékeik mindegyike a legkiválóbb hazai húsok felhasználásával, tradicionális magyar receptek alapján készül, gondos, egyedi csomagolásban egész Európán belül elérhetők. Nemzetközi ügyfélkörük révén nagyban hozzájárulnak a magyar termék imázsépítéséhez. Ivanacz Gábor munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Az Év Fiatal Üzletembere Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
Egykori tanulóik mindenhol megállják a helyüket

A szállodák és a vendéglátóhelyek tulajdonosai, működtetői is egyre többször szembe kell, hogy nézzenek azzal, nem találnak, vagy csak nehezen az elvárásaiknak megfelelő szakembert. Vannak olyan helyek is, ahol már hosszú évek óta csak néhányan próbálnak a munkatársaik közül máshol szerencsét, azonban mégis fontos feladatuknak tartják a szakmai utánpótlás kinevelését. Pécsett a Hotel Makár Sport és Wellness Központ is ez utóbbiak sorába tartozik.

Tovább olvasom »