aktuális

Informatika, gépészet, gyengeáram: így teljes a Gyapinet

Letisztult, jól elhatárolható tevékenységi körök, rendszerben gondolkodás, a munkatársak megbecsülése – ezek a gondolatok járnak az ember fejében, miközben Wágner Györgyöt, a pécsi Gyapinet Solutions ügyvezetőjét hallgatja. A gépész-informatikus cégtulajdonos meggyőző lendülettel beszél cége elmúlt 17 évéről és valószínűleg valamit olyat tudhat, amit csak kevesen: meglátni a piac számára fontos szegmenseket és összetartó csapatot építeni, ahonnan szinte nincs elvándorlás.

Tovább olvasom »
Partnerséget építünk – megjelent az új KKV Stratégia

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, illetve a hazai vállalkozók közös munkájának eredményeként megszületett új KKV Stratégia akkor tölti be küldetését, ha várakozásainknak megfelelően egy új gazdaságfejlesztési intézményrendszer megalapozásának kiindulópontjává válik – ezt a gondolatot fogalmazta meg dr. György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár az új KKV Stratégia bemutatásakor. A dokumentum és a hozzá kapcsolódó zászlóshajó projektek megalkotásához az ITM a hazai vállalkozások, így a baranyai cégek javaslatait is meghallgatta. Elsőként azt kérdeztük államtitkár úrtól, hogy miért született meg a KKV Stratégia.

Tovább olvasom »
E-kereskedelem

Az Európai Tanács ideiglenes megállapodást ért el a határokon átnyúló e-kereskedelmi ügyletekben elkövetett adócsalás felderítését célzó szabályokról.

Tovább olvasom »
Külföldi nyelvtanulási program indul

A 2019-2020-as tanévtől a 9. és 11. osztályos nappali tagozatos gimnáziumi és szakgimnáziumi képzésben tanulók a nyári szünetben kéthetes egyéni vagy csoportos nyelvoktatásban vehetnek részt a Nemzeti alaptanterv szerint tanulható első idegen nyelvek (angol, francia, német, kínai) célországaiban: Ausztriában, az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Írországban, Máltán, Németországban és Kínában. (Kínába kizárólag a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói utazhatnak nyelvet tanulni.)

Tovább olvasom »
Mennyi pihenőidőre jogosult a munkavállaló?

A munkavállaló a munkaidőben köteles munkát végezni. A munkáltatónak pedig biztosítania kell megfelelő időt arra, hogy a munkavállaló pihenni tudjon. Nemcsak azért, mert nagyobb az esetleges munkahelyi balesetek kockázata túlterhelt és fáradt munkavállalók esetén, hanem azért is, mert az ember természetéből fakadóan elfárad, ilyenkor pedig regenerálódásra van szüksége. A munkavállaló számára biztosított szünet a pihenőidő, amely fogalom alá több másik is tartozik; ilyen a munkaközi szünet, a napi pihenőidő és a heti pihenőidő.

Tovább olvasom »
Kamarák és klaszterek együttműködése Pécsett

A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter és Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter közös szervezésében kamarai és klasztertalálkozót tartottak Pécsett 2019. november 21-én. A veszprémi kamara által működtetett Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter és pécsi kamara által menedzselt Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter tagvállalatainak közel 30 tagvállalatának 40 képviselője mutatkozott be és egyeztettek együttműködési lehetőségekről az egész napos rendezvény alkalmával. A találkozó legfontosabb eredménye a gépipari, járműipari tapasztalatcsere mellett a kooperációs egyeztetések és jövőbeli közös projektek azonosítása volt, melyek a jövő együttműködéseit alapozták meg. A Bakony-Balaton Mechatronikai és Járműipari Klaszter 2007-ben alakult, 47 tagja van. Köztük olyan cégek, mint pl., az Ajkai Elekronikai Zrt., G-N-SZ Kft., Alap Európa Kft., VFP System Kft., Plasticor Műanyagfeldolgozó Kft. A Tagok tevékenysége, árbevétele, eredményessége, piaci pozíciójuk javítása, belföldi- és nemzetközi kapcsolataik erősítése, közös érdekeken alapuló fejlesztéseik, beruházásaik egyaránt a Közép-Dunántúl kiemelt iparágainak versenyképességéhez, az iparág foglalkoztatottsági színvonalának emeléséhez kapcsolódik.

Tovább olvasom »