DesignPécs 2022

Pécs egy kreatív és élhető város. A kreatív ipar jelentős központja, melynek hatása túlmutat az ország határain, továbbá nemzetközi ismertséggel rendelkezik. Kamaránk már évek óta együttműködik partnerintézményekkel és a kreatív iparágakkal, egymást erősítve és segítve. Immáron 2014 óta minden ősszel közös kezdeményezésünkre és összefogásunkkal kerül megrendezésre a rendezvény.

2022-ben ismét megrendezésre kerül a DesignPécs programsorozat október 7-16. között, melynek kiemelt témái az idei évben az ipari tervezés és design az építészetben – TALÁLKOZÁSOK TEREI címmel.

A rendezvény a Budapest Design Week fesztivál társrendezvényeként valósul meg, melynek védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. Az esemény pécsi programjainak koordinációját a kezdetektől kamaránk szervezi.

Az elmúlt évek hagyományaihoz hasonlóan idén is minél több helyi releváns szereplőt bevonva és velük a kompetenciáik mentén együttműködve valósítjuk meg a rendezvényt, lehetőséget adva a programsorozathoz való kapcsolódásra saját programok szervezésével.

A kezdeményezés célja, hogy lehetőséget biztosítson a helyi alkotóknak, tervezőknek, kreatív iparági szakembereknek és a művészethez kapcsolódó valamennyi embernek és vállalkozásnak, hogy bemutassák tevékenységüket és mint eddig is ingyenesen részt vehessenek a DesignPécs-en.

Ajánljuk programjainkat:

#ajelenajövőd szakmák a digitális valóságban és a “valódi” valóságban
október 10. 14:00–október 13. 16:00, Hild Udvar

Próbáljatok ki 6 különböző szakmát virtuális szemüvegen keresztül!
Egy kattintásra belecsöppenhettek egy autószerelő műhelybe és kicserélhetitek az autó kerekét, vagy lépjetek be egy konyhába, készítsetek el egy hamburgert és süssetek tortát is! Ne hagyjátok ki a divat szalont sem, ahol szabhattok és varrhattok egy csinos ruhát, megismerkedhetek az épületgépészet eszközeivel és az egészségügy szakmáival is a virtuális térben.
Gyertek lépjétek át a valóság határait!

Állást keres? Itt megtalálja!
október 10. 14:00 – október 13. 17:00, Hild Udvar

Ha nincs megelégedve mostani munkájával, keressen új lehetőségeket.
A rendezvényen HR szolgáltatók állnak az álláskeresők rendelkezésére, állásajánlatokkal, információkkal.
Partnereink továbbá a pályaorientációban és a karriertervezésben is segítséget nyújtanak az érdeklődőknek.
Aktuális megyei munkaerőpiaci és foglalkoztatási körkép, első kézből, a legnagyobb megyei HR szolgáltatók munkatársaitól.

45 év Focus-ban
szeptember 14 – október 17., Pécsi Galéria

1977-ben alakult Focus Csoport jubileumi kiállítása. A négy kiállító művész (Borbély Tamás, Harnóczy Örs, Kálmándy Pap Ferenc, Marsalkó Péter) erre az alkalomra készített legújabb fotográfiáit mutatják be.
Több, mint 100 fotográfia kerül kiállításra az utolsó két év terméséből, bemutatva a művészek egyedi világnézetét.

Fantasztikplasztik Kiállítás
szeptember 22. 13:00–november 3. 17:00, Ancora Art Kortárs Kereskedelmi Galéria

2022. szeptember 22. és november 4. között lesz látogatható legújabb kiállításunk, Sófalvi Imre Fantasztikplasztik című tárlata, ami a környezettudatos életmód fontosságára hívja fel a figyelmet.

Diverzitás
október 7–21., Nádor Galéria

A PTE Művészeti kar Tárgyalkotás tanszékén az elmúlt években jelentős változások mentek végbe. A több mint tíz éves kerámiatervezés specializáció mellett a képzési palettán megjelent a fémműves, az üvegtervező és végül a divat és a textiltervezési terület is. A kiállítás az elmúlt évek anyagából válogatott hallgatói munkákon keresztül mutatja be azt a sokszínűséget, amely a szakok bővülésének köszönhetően jellemzi a tanszék jelenét.

Zsolnay home design
október 8–17., Művészetek és Irodalom Háza

A rendezvény szervezés alatt, részletek hamarosan!

Legendás pécsiek – avagy kik tették híressé a mecseki kincsesbányát?
október 8. 9:00–11:30, találkozási pont: 7625 Pécs, Ágoston tér – Bányász emlékmű

Pécsi kesztyű, pécsi orgona, pécsi kerámia, pécsi animáció, pécsi feketekőszén, pécsi sör – mind a város csiszolta drágakövek, de mögöttük persze ott húzódnak azok az emberek, akiket a város megihletett.
Tematikus városi sétánk során bejárjuk a belváros utcáit, és az ő életükben merülünk el, hogy felszínre hozzuk Pécs igazi kincseit. Olyan alkotók nevei kerülnek elő, akik meghatározó alakjai a magyar művészeti életnek, és általuk lett híres a „pécsi” jelző, sőt, igazi világmárka.

Adománygyűjtő Gardrób vásár a Pécsi Jótékony Nőegylet Szervezésében
október 8. 10:00–18:00, Palatinus Grand Hotel

A Pécsi Jótékony Nőegylet szervezésében Adománygyűjtő Gardrób Vásárt tartunk, melyen minőségi használt ruhák mellett tervezők és magánszemélyek egyéni felajánlásai is megtalálhatóak lesznek. A vásáron összegyűlt adományokból a pécsi nehéz sorsú gyermekek iskolai étkeztetését támogatjuk.

Zsolnay és a szecesszió – Tematikus séta a Zsolnay Negyedben
október 9. 14:00–15:30, Zsolnay Kulturális Negyed

A DesignPécs programsorozat alkalmából különleges tematikus séta indul a Zsolnay Kulturális Negyedben, ahol az egyes épületek stílusjegyei, valamint a kiállításokon található kerámiák a mai napig őrzik e kor emlékét.
A séta során idegenvezető mutatja be a negyeden belül látható helyszíneket, valamint a látogatók betekintést nyerhetnek a Gyugyi-gyűjtemény szecessziós részébe, ahol a kor kiemelkedő szépségű Zsolnay kerámiái láthatók. Megemlékezünk a szecesszió híres magyar és külföldi építészeiről, művészeiről is.

Séta a Pécsi Vásárcsarnokban a tervezőkkel
október 9. 16:00–17:00, Pécsi Vásárcsarnok

A piacok mindig is egyfajta találkozási pont, közösségi tér szerepét töltötték be az emberek életében. A vásárcsarnok tervezői beavatják a vendégeket a tervezés műhelytitkaiba, megismerjük az építészeti koncepciót, olyan információk hangzanak el, melyekkel eddig kevesen találkozhattak. Mindez közérthetően. Az elsőkézből származó ismeretek után garantáltan másképp fogunk a vásárcsarnokra tekinteni! Séta extra: a vásárlók elől elzárt területekre is benézünk, a végén pedig kérdésekre is szívesen válaszolnak az építészek.

MATÉRIA – Építészet, Design, Belsőépítészet
október 10-14., PTE Műszaki és Informatikai Kar – Aula, Boszorkány u. 2.

Az egyetemi környezetben megszülető absztrakt teóriák, avagy tervek a kulturális fejlődés fontos alapkövei.
Azonban a testet öltő, egzakt tárgyak, építmények nélkül nem lenne teljes a képlet.
A kiállítás az anyagszerűvé váló egyetemi produktumokat mutatja be.
Úgy is mint kisméretű tárgyak vagy fából épült kilátó. Gondolatok, tárgyak, matéria.
A PTE MIK Építész Szakmai Intézet hallgatóinak és oktatóinak kiállítása közösségi építésről, designról, belsőépítészetről.

#ajelenajövőd szakmák a digitális valóságban és a “valódi” valóságban
október 10. 14:00–október 14. 16:00, Hild Udvar

Próbáljatok ki 6 különböző szakmát virtuális szemüvegen keresztül!
Egy kattintásra belecsöppenhettek egy autószerelő műhelybe és kicserélhetitek az autó kerekét, vagy lépjetek be egy konyhába, készítsetek el egy hamburgert és süssetek tortát is! Ne hagyjátok ki a divat szalont sem, ahol szabhattok és varrhattok egy csinos ruhát, megismerkedhetek az épületgépészet eszközeivel és az egészségügy szakmáival is a virtuális térben.
Gyertek lépjétek át a valóság határait!

Pécs Városháza Torony Kiállítás a DesignPécs 2022 ideje alatt
október 11., Városháza

Rendkívüli, 2+1 szintes kiállítás a pécsi városháza tornyában található, Széchenyi tér 1. szám alatt. A kiállítás mélységében foglalkozik az elmúlt több mint háromszáz évben épült városházákkal és azok legendás tornyának céljával, jelentőségével, harangjátékával (2. szint). A toronyban az 1. szinten található nagyméretű panorámafotó segítségével a torony teraszáról látható jelenlegi és múltbéli belvárosi épületek ismerhetők meg. A tárlatot egy csodálatos pécsi panoráma koronázza meg, amit a résztvevők az utcafronthoz képest 223 lépcsőfok magasságából, a torony legfelsőbb szintjének erkélyéről élvezhetnek.

Zsolnay kreatív mozaik workshop
október 11. 8:00–17:00, Művészetek és Irodalom Háza

A rendezvény szervezés alatt, részletek hamarosan!

WORTH Partnership Project II. online tájékoztató és személyes konzultációs lehetőség
október 12. 14:00–16:30, Művészetek és Irodalom Háza

Szeptember végétől ismét várja a pályázatokat a WORTH Partnership Project! Az Európai Bizottság által finanszírozott, vállalatok és KKV-k versenyképességét fejlesztő program (COSME) keretein belül meghirdetett partnerségi pályázat textil-, ruha-, bőr- és cipőipari pályázók mellett lakberendezés, bútor, ékszer és kiegészítő területekről is várják a jelentkezőket. Közel 200 projekt részesülhet 10-20 ezer eurós támogatásban!

Keltsd életre! – ipari tervezés, a jövő innovációi
október 13. 13:00–15:00, Művészetek és Irodalom Háza

Mennyit ér egy ötlet?
A szellemi tulajdon („IP”) a találmányok, az árujelzők, a márkajelzések, a logók, a szoftverek, a formatervezési minták (design) és a szerzői művek jogi védelmével foglalkozik. Az EU-ban a KKV-k 8,8 %-nak van valamilyen bejegyzett oltalma, Magyarországon ez a szám mindössze 3,3 %.
Milyen versenyelőnyt jelent egy cég számára a szellemi tulajdon védelme? Kivel érdemes erről konzultálni?
Hallgasd meg a legújabb pécsi ipari design-ok születésének történetét!

Zöld út a vörösszőnyeghez – Filmes kerekasztal
október 13. 16:00–18:00, Művészetek és Irodalom Háza

A fenntarthatóság elve lassan eléri életünk minden területét, ami ma már a filmgyártásban is érzékelhető. Egy kerekasztal beszélgetés keretében a fenntartható filmgyártás pécsi lehetőségeiről beszélgetnek a helyi filmes szakemberek és szervezetek.

Fantasztikplasztik: Re-born Plasztik workshop
október 13. 16:00–18:00, Ancora Árt Kortárs Kereskedelmi Galéria

Az Ancora Art Kortárs Kereskedelmi Galériában szeptember 22. és november 4. között lesz látogatható legújabb kiállításunk: Sófalvi Imre Fantasztikplasztik című tárlata, mely a környezettudatos életmód fontosságára hívja fel a figyelmet.
A kiállításhoz kapcsolódóan, a DesignPécs alkalmából tartunk egy műanyagújrahasznosító workshopot, október 13-án, csütörtökön 16 és 18 óra között.

Fókuszban a nyugalom
október 14. 10:00–13:00, K20

Nem találod magadon a kikapcsológombot? Nem tudod, hogyan állj meg és létezz a pillanatban? Gyere el, és próbáld ki ingyen a saját fejlesztésű applikációnkat!
Amennyiben tetszett az első találkozás önmagaddal, térj be hozzánk rendszeresen, gyakorolj, fókuszálj, fejlődj és tanulj meg a segítségünkkel relaxálni. Rendszeres használatával tudatosabbá válhatunk és a hétköznapokban könnyebben megtalálhatjuk a saját nyugalmi állapotunkat. Szeretnénk idővel a Relax élményt az egész országban és határainkon túlra is kiterjeszteni, ebben segíthetsz az első lépést megtenni.

Kerekasztal-beszélgetés Breuer Marcell születésének 120. évfordulója alkalmából
október 14. 17:00–18:30, Csontváry Múzeum

A beszélgetés a modern építészet és bútortervezés kiemelkedő alakja, a Bauhaus pécsi származású mestere, a 120 éve született Breuer Marcell életművét állítja fókuszba.

Kortárs pécsi építészek kalandozása a design világában – kiállítás rendhagyó tárlatvezetéssel
október 14. 19:00–20:00, Csontváry Múzeum

Ez a villámkiállítás az idei Design Week fő témáját, design és építészet kapcsolatát járja körül, ezúttal a kortárs építészet közegében.

A kreatív ipar most a WORTH II. Projektre figyel

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, az Enterprise Europe Network – Kreatívipari szektorcsoport képviselői, valamint a Magyar Divat- és Design Ügynökség közreműködésével 2022. szeptember 2-án zajlott le a WORTH II. Projekt workshop, melyen a dizájn és divatipar képviselői vettek részt.  A jelenlévő tervezők, fejlesztők és egyetemi képviselők nemcsak az ősszel induló pályázat feltételeiről és elérhető anyagi/szakmai támogatásról értesülhettek, hanem első kézből kaptak információt egy korábbi nyertes pályázó gyakorlati tapasztalatairól.

Felhívás minden kreatív kkv-nak és egyéni vállalkozónak, aki a „lifestyle” iparban tevékenykedik, beleértve a lábbeli-, bőr- és szőrme-, textil-, bútor- és lakberendezési, építészeti és belsőépítészeti, ékszer- és kiegészítőipart.

Csatlakozzon hozzánk október 25-én Európa legnagyobb kreatívoknak szóló inkubációs programja, a WORTH Partnership Project II. 2. pályázati felhívásának hivatalos megnyitójához:

Október 25. 11.00 – 12.30 Online csatlakozási lehetőség ITT

 

Bővebben…

Fedezd fel a kulturális és kreatív iparban rejlő üzleti lehetőségeket!

A “SACHE” című projekt kiemelt célja, hogy támogassa a kreatívipari vállalkozások fejlődését és a kulturális, kreatív intézmények együttműködését a helyi vállalkozókkal. Az elmúlt három év során számos kezdeményezés, közös program és üzleti együttműködés valósult meg a projektpartner régiókban, melyek közül néhányról első kézből hallhatnak a résztvevők beszámolókat egy online rendezvény keretében.

Bővebben…

EU FashionMatch Amsterdam 11.0 – Online

Csatlakozzon az online megrendezésre kerülő EU FashionMatch 11.0 kiállítás és üzletember találkozóhoz! A rendezvényen alkalmuk nyílik a világ minden részéről csatlakozó – divat-, textil-, és cipőipari – cégek és potenciális üzleti partnerek megismerésére.

Minden januárban Amszterdamra figyel a divat világa, ahol a Divat Hét keretében szervez támogatott nemzetközi üzletember találkozót az Enterprise Europe Network hálózata. A Modefabriek kiállításra érkezők január 23-24-én élőben is végigjárhatják a vevők, vállalatok, tervezők, beszállítók, gyártók, szolgáltatók, szakértők és befektetők standjait a világ számos országából.

A kiállításhoz kapcsolódóan január 30-tól február 1-ig tartó FashionMatch 11.0 nemzetközi online üzletember találkozón utazási és szállás költségektől megkímélve vehetnek részt a hazai vállalkozások, mivel az üzleti tárgyalások és érdekes szakmai előadások online formában kerülnek lebonyolításra. Lehetőségük van előzetes online tárgyalások foglalására divat-, és kiegészítő tervezők valamint ezek kivitelezésében közreműködő, elsősorban gyártó, termelő vállalkozásokkal. A tárgyalásokra regisztráló partnerek díjmentesen látogathatják a megelőző kiállítást is.

További információ a január 23-24-ei kiállításról itt: www.modefabriek.nl

A január 30-tól február 1-ig tartó online előadásokra és üzleti tárgyalások foglalására ezen a linken van lehetőség:

REGISZTRÁCIÓ

Creative Industry Zone 2021 – online üzletember találkozó

A virtuális térben megrendezésre kerülő esemény a kreatívipar szereplőit hivatott összehozni, elősegítve a szakmai és iparági fejlődést. A résztvevőknek lehetősége nyílik szakmai tematikájú előadások megtekintésére, valamint előre megszervezett, virtuális üzleti tárgyalások lebonyolítására.

Érintett témák:

  • Reklám és marketing
  • Építőművészet és barkácsolás
  • Design: termékek, grafikák, divat
  • Filmek, TV, videók, rádió, fotózás
  • Információ-és kommunikációs technológia, szoftverek, mobilapplikációk, számítógépes játékok
  • Publicisztika
  • Múzeumok, galériák, könyvtárak
  • Zene, előadás, látvány
  • Fenntartható design, körkörös gazdaság
  • Digitális megoldások a kulturális kreatívipari szektorban

A teljes program ITT érhető el.

Regisztrálni itt lehet: 

REGISZTRÁCIÓ

design LAB – Speed Dating

A Magyar Divat & Design Ügynökség design LAB néven indított inkubációs programja egyedülállóan kapcsolja össze a designipari gyártókat és tervezőket. A projekt keretében egy olyan közösen átgondolt és részletesen kidolgozott pályázati anyaggal jelentkezhetnek, amivel elsősorban bútor, lakáskiegészítő és textil termékek megvalósításához kaphatnak pénzügyi segítséget, melyek sorozatgyártásra alkalmasak.

Bővebben…