klaszter

Elstartolt a tanév, hogyan ismerkednek a munka világával a gyerekek?

A Dél-Dunántúli Gépipar Klaszter (Menedzsmentszerv: PBKIK) tagjai aktívan foglalkoznak a következő generáció képzésével, több vállalatnál sokéves múltra tekint vissza a duális szakképzés. Tagvállalatainkat kérdeztük, náluk miként zajlik a tanévkezdés és mit várnak a jelenlegi tanulóktól. A diákok technikumi és szakképző iskolai oktatásból különböző évfolyamokról érkeznek a cégekhez gyakorlati képzésre, de több esetben elméleti oktatást is biztosítanak a cégek szakoktatói. A 2024/25-ös tanévben 4 végzős forgácsoló és 3 CNC programozó is a Matro Kft.-nél szerzi a gyakorlati szakmai tudását. Régóta tervben volt, hogy szélesítik a képzési palettát: idén először 9 végzős gépésztechnikust is oktatnak heti 3 napban. Bíznak benne, hogy a későbbiekben duális mérnökhallgatóként vagy mérnöként visszatérnek a céghez. A gyakorlati vizsgára egy komoly szakmai tudást igénylő projektet kell kidolgozniuk, amit a Matro Kft. oktatóival közösen készítenek. A tanmenetnek megfelelően pedig a robotizálással, automatizálással és gyártástechnológiai folyamatokkal ismerkednek a tanév során. Az oktatás megkezdése előtt meghívják a tanulókat üzemlátogatásra, illetve megbeszélik,

Tovább olvasom »
Üzemlátogatáson a PTE MIK mérnökhallgatói

Miért halljuk olyan sokat azt a Dél-Dunántúlon, hogy középiskolás diákok és az egyetemi hallgatók más városban vagy külföldön képzelik el a jövőjüket? Magyarország erős befektetések bevonzásában, viszont a fiatalok sokszor nem itthon tervezik a karrierjüket. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán felvehető Esettanulmányok kurzus bemutatja a hallgatóknak a régió nemzetközi színvonalú innovatív vállalkozásainál kínálkozó lehetőségeket. A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter aktívan támogatja a kurzust előadók biztosításával. A következőkben a legutóbbi kurzus üzemlátogatásait szeretnénk bemutatni.

Tovább olvasom »
Üzemlátogatáson a PTE MIK mérnökhallgatói

A PTE MIK ,,Esettanulmányok” kurzusa átadja a hallgatóknak a mérnöki tapasztalatokat, az előadásokat és üzemlátogatásokat a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) tagvállalatainak képviselői tartják. A tanulók találkozhatnak a helyi vállalkozások szakembereivel, valamint közelről megismerkedhetnek a legújabb technológiákkal. A cél továbbra is az, hogy a hallgatók megismerjék a klasztertagokat, és meglássák bennük a potenciális munkalehetőséget.

Tovább olvasom »
Silójárművek gyártása testközelből

Az Esettanulmányok kurzus résztvevői a Spitzer Silo Pécs Kft. telephelyén végigkísérték az alumínium silójárművek gyártását a beérkező alumíniumlemezektől kezdve a késztermékig. A PTE MIK-en meghirdetett Esettanulmányok kurzus idei első üzemlátogatásán a fókuszban a hegesztési technikák használata és a biztonsági intézkedések jelentősége álltak.

Tovább olvasom »
Romlik az EU versenyképessége – kihívások: az innováció és új piacok szerepe a hazai vállalkozásoknál

A termelési hatékonyság növelése, az innováció és az új piacok felfedezése kulcsfontosságúak ahhoz, hogy a hazai gépipari termelő kkv-k versenyképesek maradjanak a globalizált üzleti környezetben. A Dél-Dunántúli Gépipai Klaszter (menedzsmentszerv: PBKIK) 89. Benchmarking ülésén a fórumtémák között szerepeltek a 2024 évi kilátások, illetve a béremelés kérdésköre.

Tovább olvasom »