Kamarai felnőttképzés újratöltve
Az elmúlt két héten új képzési programok alapján kerültek megrendezésre gyakorlatorientált tanfolyamok a kamarában a Kamarai Oktatási Központ szervezésében.
Az elmúlt két héten új képzési programok alapján kerültek megrendezésre gyakorlatorientált tanfolyamok a kamarában a Kamarai Oktatási Központ szervezésében.
Megjelent a „VP6-6.4.1–21 – Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése” című pályázat felhívás tervezete, melyben 100 millió Ft-ig igényelhető támogatás szálláshely létrehozására vagy már meglévő fejlesztésére, bővítésére.
A program célja, a munkaerő intenzív gazdaságélénkítés, az egészségügyi járvány okozta első sokk után alkalmazkodni tudó vállalkozások támogatása, humán és termelési/szolgáltatási kapacitásaik visszaépítésében.
A gazdaság újraindításában, Magyarország versenyképességének erősítésében jelentős szerep hárul az innovációs teljesítmény növelésére, amelyet a kormány a PIACI KFI konstrukcióval is ösztönöz. A rendkívül népszerű pályázat újabb fordulójában szeptember 27-től 35 milliárd forint támogatás érhető el.
A kormány már idén megelőlegezi a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Vidékfejlesztési Program keretében 20 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, gomba előállító üzemek fejlesztését támogató felhívásra szeptember 13-tól lehet a pályázatokat benyújtani.
A 201 mrd Ft keretösszegű kiírásban az átlag jövedelmet el nem érő saját tulajdonú ingatlannal rendelkező magánszemélyek pályázhatnak max. 11,5 M Ft 100% támogatásra. A „Lakossági napelemes rendszerek támogatása és fűtési rendszerek elektrifikálása napelemes rendszerekkel kombinálva” című pályázat felhívástervezete szerint a beruházásokat kizárólag egy kivitelezői listán szereplő vállalkozással valósíthatják meg a nyertesek.
A Büttner Kft. már több mint 25 év tapasztalattal rendelkezik a szerszámgyártás területén. Erősségük a nagybonyolultságú továbbmunkált szerszámlapok gyártása, amelyek műanyag fröccsöntő-, alumínium nyomásos öntő-, valamint lemezalakító szerszámokba kerülnek beépítésre, valamint a precíziós és nagyméretű alkatrészek gyártása. Szerszámlapok CNC megmunkálásában az európai TOP 10-ben vannak.
GINOP Plusz-3.2.1-21 „A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” című kiemelt projekt elsődleges célja a vállalkozások veresenyképességének növelése a munkahelyi képzések megvalósításának támogatásával.
Egy digitális technológiai vállalatot képviselsz, amely olyan innovatív megoldásokat fejleszt, amelyek fenntarthatóbbá és befogadóbbá teszik Európát, és javítják a polgárok életminőségét? Akkor pályázz az EIT Digital New European Bauhaus kezdeményezésében!