Gyakorlati képzés szigorított járványügyi előírásai
2021. március 8-tól digitális munkarend a képzőhelyeken és a szakképző iskolákban is.
2021. március 8-tól digitális munkarend a képzőhelyeken és a szakképző iskolákban is.
Nehéz éven vagyunk túl, de már látjuk a kilábalás előjeleit, a vakcinázással párhuzamosan, reméljük hamarosan a részben megszokott életünkhöz térhetünk vissza. Ahogy tavaly, úgy idén is helyi és országos javaslatokat fogalmaztunk meg, amelyek közül jó néhány a kormányprogram, illetve a helyi önkormányzati intézkedési csomag része lett (bérleti díj csökkentés, KATA mentesítés és kiterjesztés, áfa csökkentések, szép kártya módosítások, bértámogatás… stb.). Ágazati javaslatcsomagjaink (klaszterekkel együttműködésben) és az MKIK területi javaslatai már a kormány asztalán vannak.
Egy új információs pont létesítésévél készül a város a világjárványt követő időszakra. A Duna-parton elhelyezkedő felújított épületegyüttesben kínálja majd szolgáltatásait az iroda.
A PTE fotópályázatának célja, hogy reflektorfénybe helyezze a járványhelyzet ellenére megélt pozitív, lélekemelő, a nehézségeken átsegítő élményeket és eseményeket, és nem utolsó sorban erősíteni az összetartozás érzését is.
Új, egy képzési napokra arányosított számítási módot vezettek be 2021. január 1-től a duális szakképzés állami finanszírozásában.
Az elmúlt időszakban a pénzintézet ügyfélszolgálatára több bejelentés érkezett, miszerint ismeretlenek telefonon új módszerrel próbálják megszerezni az ügyfelek megtakarításait.
A városban kiemelt prioritásként jelölték meg a helyi vállalkozások számára megfelelő gazdasági környezet teremtését, hogy minél többen juthassanak helyben munkához.
Az EUREKA együttműködés keretében a CELTIC-NEXT, az EUROGIA, az ITEA3 és a EURIPIDES2-PENTA és a SMART klaszterek kezdeményezésére közös EUREKA-pályázatot hirdetnek a mesterséges intelligencia (MI) kutatása területén.
Habár mintegy 15-20 éve kezdődött el a hazánkban a klaszterek megjelenése, még mindig ismeretlen sokak számára a mi is az a klaszter, miért is jó egy sikeresen működő klaszterhez tartozni, például a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszterhez (menedzsment szervezete: PBKIK).
A felhívás célja, hogy az Egyesült Királyság, Németország és Ausztria, valamint 2021-ben már Hollandia egyetemein tanuló tehetséges, magyar állampolgársággal rendelkező diákok nyári gyakorlat keretében bekapcsolódjanak a hazánkban működő vállalkozások, elismert felsőoktatási és kutatóintézeti kutatócsoportok kutatás-fejlesztési és innovációs (KFI) tevékenységébe.
A Széchenyi Kártya Program keretein belül több konstrukció közül választhatnak azok a kis- és középvállalkozók, akiknek vállalkozása a jelen helyzetben likviditási problémákkal küzd.
Első körben a középiskolák 2021. március 16-ig a honlapjukon nyilvánosságra hozták a jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét. A listán a gyermekeket az oktatási azonosítójukkal, vagy korábban megadott jeligével lehet beazonosítani, mely megtalálható a diákigazolványon is!
Az interneten történő ügyintézés, kommunikáció elterjedését a bűnözők is igyekeznek kihasználni. A gazdálkodó szervezeteket az alábbi két csalási forma érinti leggyakrabban. A módszerek ismeretében könnyebben felismerhetők és kivédhetők az ilyen kísérletek. A Rendőrség most ehhez nyújt segítséget. Legyen Ön is körültekintő, hogy ne váljon áldozattá!
Stiftelő gépet és hajtott szerszámtartót tervezett klasztertagunk, a Matro Kft. két duális mérnök hallgatója TDK (TDK-Tudományos Diákköri Konferencia) tanulmányi versenyre, melyből mindkét munkát jól tudják használni a gyár termelési folyamataiban is. Kovács Mátyás dolgozata ráadásul a legjobb lett a kari (PTE MIK) TDK-konferencia gépész szekciójában. Még nagyobb öröm a gépipari vállalat számára, hogy a másik mérnök hallgató, Nadrai Attila az egyetem elvégzése után a Matro Kft. -nél szeretne elhelyezkedni.
Még mindig hódítanak az online üzletember találkozók, az elmúlt hónapokban tobzódtunk az online üzletkötési lehetőségekben. A gépipari szereplők részt vehettek a quatari B2B-n, az IPEC 2021-en, a Magyar-Osztrák Online Kooperációs Börzén, az International Machinery Forum 2021 -The Factory of Tomorrow üzletember találkozón, ahol számos baranyai és régiós gépipari cég is ott volt és sikeresen tárgyalt.
A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja, a Strauss Metal Kft. „Érintésmentes Kombinált Fertőtlenítő Állomásokat” gyártott, melyeket hamarosan a bevásárlóközpontokban is megtalálhatunk. Sajnos a járványügyi helyzetünk csak rövid időre enyhült az elmúlt évben, ráadásul az előrejelzések is több pandémiás helyzetet vetítenek előre, így folyamatosan növekedő igény lesz a kézfertőtlenítésre, a higiéniai és kapcsolódó termékekre. Erre kínál megoldást az Érintésmentes Kombinált Fertőtlenítő Állomás, melyet könnyen testre szabhatnak a vevők saját logójukkal, feliratokkal, vagy akár a higiéniai termékek forgalmazói csomagban is árulhatják, így növelve az eladásaikat.
Március 16-tól már azok a vállalkozók is beadhatják hitelkérelmüket a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönre, akiket kedvezőtlenül érintenek a Covid-19 járvány harmadik hulláma miatti, új korlátozó intézkedések. Az eddigi 25-ről ezzel 55-re nőtt a kedvezményezett vállalkozási főtevékenységeket tartalmazó TEÁOR-lista. A hitel változatlanul nulla százalékos kamat mellett, 10 éves futamidővel, önerő nélkül, 100%-os előleggel és három év türelmi idővel igényelhető az MFB Pontokon.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 9. héten a Magyar Közlöny 32-38. számai jelentek meg.
Elfogadta a város a 2021. évi költségvetését, melyben a tervezet fejlesztésekre ebben az évben hat milliárd forintot költenek. Ezen fejlesztések között a legnagyobb léptékű beruházás a kikötő.
Közel egy tucatnyi telket bocsát liciteljárás útján értékesítésre – munkahelyteremtési szándékkal – Komló Város Önkormányzata a Nagyrét utcában.