Ágazati és szakmai vizsgák 2021-ben
A tavalyi évben több, mint 200 ágazati vizsgaelnök és vizsgafelügyelő biztosította Baranya megyében a vizsgák szakmaiságát és szabályszerű lebonyolítását.
A tavalyi évben több, mint 200 ágazati vizsgaelnök és vizsgafelügyelő biztosította Baranya megyében a vizsgák szakmaiságát és szabályszerű lebonyolítását.
A járvány okozta családi tragédiák kezelése sajnos folyamatosan aktuális, ez adta az ötletet az adventi időszakban az adományozás kezdeményezéséhez. Magyarországon ma közel ezer Covid-árvát lenne fontos felkarolni, akik édesanya és/vagy édesapa nélkül maradtak. Ehhez több intézményrendszer együttműködésére van szükség, hogy minél több rászorulóhoz eljuthasson a segítség.
2022 elején indul a több mint 120 éve üzemelő kisvasút, a Zselici Csühögő felújítása.
A város vezetése úgy döntött: 2022-ben megtartja a soron következő Busójárást. Tervekről, változtatásokról, ötletekről szólt a legutóbbi megbeszélés több mint ötven busócsoport vezetővel.
Az előző évben a lakosság életkörülményeit javító fejlesztések mellett, több a helyi gazdaság fejlesztéséhez kötődő infrastruktúra fejlesztéssel kapcsolatos, illetve rehabilitációs beruházás is lezárult a városban.
A kamara kiemelt feladata, hogy a pályaválasztás előtt álló és a szakmai gyakorlaton levő tanulók közvetlenül megtapasztalhassák a legújabb fejlesztéseket az üzemlátogatások és a gyakorlat során a gépipari területén is. Ennek kiemelkedő példája valósult meg az önkéntes kamarai tag MATRO Kft-nél.
Az Európai Bizottság és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által támogatott Ideas Powered for Business Kkv-alap olyan, unió területén működő kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szól, amelyek szellemitulajdon-jogi stratégiájukat kívánják fejleszteni, és szeretnék megvédeni szellemitulajdon-jogaikat nemzeti, regionális vagy EU-szinten. A támogatás 2022-ben is elérhető és azoknak a kkv-knak segít, amelyek a szellemitulajdon-jogaikat szeretnék érvényesíteni.
Az Európai Unió (EU) és Nagy-Britannia (Anglia, Skócia és Wales) között árukat szállító fuvarozókkal vagy szállítmányozókkal szemben támasztott újonnan életbe lépő új követelmények 2022. január 1-jétől léptek hatályba.
A tavaly ősszel első körben meghirdetett Brexit Kárenyhítő Támogatás újraindul – társadalmi egyeztetésre elérhető itt: https://www.palyazat.gov.hu/tarsadalmi_egyeztetes_brexitkar_enyhito_beruhazas_tamogatasi_terv . A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2022. január 17. napjáig, 15:00 óráig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. A támogatást olyan magyar KKV-k és nagyvállalatok vehetik igénybe, amelyek korábban már exportáltak a UK-be, de a Brexit hatására kimutathatóan veszteséget szenvedtek el a korábbi üzleti volumenhez képest. A pályázat maga január 17-én nyílik majd meg 12 milliárd forintos keretösszeggel és 30 napon át lesz nyitva. A támogatás mértéke a bizonyított kár összege lehet, de maximum 2 milliárd forint. A támogatási intenzitás mikro- és kisvállalkozások esetén 70%, közepes vállalatok esetén 60%, nagyvállalatok esetén pedig 50%. A teljes pályázati közlemény és regisztrációs felhívás elérhető az alábbi linken: BAR-2022 Magyar vállalkozások pályázati támogatása az Európai Bizottság Brexit kárenyhítő forrásának (Brexit Adjustment Reserve – Brexit Alkalmazkodási Tartalék – BAR) keretéből
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. Az első héten a Magyar Közlöny 1 – 2. számai jelentek meg.
NAV honlapján megjelent a 2271-es számú bevallás a tevékenységét 2022. évben megszüntető, átalakulással megszűnő, a kisadózó vállalkozások tételes adóját vagy a kisvállalati adót 2022. évben vagy 2023. évtől választó adózók részére.
A szakképzési munkaszerződés alapján fizetendő munkabérre a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet új számítási alapot határoz meg. Már nem a minimálbér az alapja a havi juttatásnak, hanem a költségvetési törvényben megállapított önköltség összege. Ennek megfelelően a munkabér alsó és felső határa a költségvetési törvényben megállapított önköltség – 1.200.000 Ft – egyhavi mértékének 100%-a és 168%-a. Tehát a munkabér bruttó összege 2022-ben 100.000 Ft és 168.000 Ft között állapítandó meg. A tanulói bér SZOCHO és SZJA mentes. A TB járulék mértéke 18,5%. Amennyiben a felnőttképzési jogviszonyban álló képzésben részt vevő személy a szakirányú oktatásban a szakképzési munkaszerződéssel párhuzamosan fennálló foglalkoztatásra irányuló más olyan jogviszonya mellett vesz részt, amelyben a foglalkoztató a duális képzőhelytől eltérő harmadik személy, a munkabért és az egyéb juttatásokat nem kell már 50%-ban csökkenteni. Ennek megfelelően a fenti esetben jelenleg az Szkt. 83. § (7) bekezdését kell figyelembe venni, azaz a munkabérre, egyéb juttatásra
A személyi jövedelemadóról szóló – többször módosított – 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
A WIPO Global Awards programja a szellemi tulajdont (IP) a pozitív hatás elérésére használó kivételes vállalkozásokat és egyéneket ismeri el – nemzetközi szinten.
A hagyományokra épülő kamarai szakmaismereti versenyeket idén egy gasztronómiai versennyel is bővítjük! Mi legyen a verseny neve? Segítsen választani!
Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara koronavírus-járvánnyal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. NEMZETKÖZI HÍRLEVÉL 2022.01.07 MKIK Külgazdasági hírek
2022. január 1-től teljes vámellenőrzés alá esik az Európai Unió és Nagy Britannia között fuvarozott minden áru. Ennek elősegítésére került bevezetésre a brit áruszállítási ellenőrzési elektronikus rendszer, az ún. Goods Vehicle Movement Service (GVMS). Az Magyar Vámügyi Szövetség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésében eddig két tájékoztató videó feliratozása készült el a január 1-től életbe lépett árufuvarozási szabályváltozásokról, amelyeket az MVSZ saját Youtube csatornáján osztott meg, ezen kívül számos más hasznos dokumentum is megtalálható az oldalon a következő linkre kattintva: https://mvsz.eu/index.php/item/1443-brit-aruszallitashoz-kapcsolodo-informaciok A brit vámhatóság által 2021. december 6-án a GVMS rendszer működéséről tartott webinárium felvétele itt látható: A brit vámhatóság által 2021. november 9-én tartott Közép-Európai Ipari Nap című webináriuma itt tekinthető meg A brit vámhatóság által 2021. november 9-én tartott webinárium felvétele itt látható: A magyar feliratokat a videóknál a kis fogaskeréknek ábrázolt Settings (Beállítások) gombra kattintva a Subtitles (Feliratok) menüpontban a „Hungarian” opcióra kattintással lehet elindítani. A webináriumok
Január 1-től a minimálbér emelkedett, de a szakképzési ösztöndíjak és egyéb juttatások, támogatások összességében nem emelkednek. Változik ugyanis alapja. Mutatjuk a részleteket!
Január 31-én indul az idei első kamarai gyakorlati oktató képzés, melyre várjuk a képzőhelyek oktatóinak a jelentkezését. A képzés minimum 8 fő jelentkezése esetén indul. A képzés időpontjai: A 25 órás elméleti képzés időpontjai: 2022. január 31. hétfő, 09:00-16:00-ig 2022. február 1. kedd, 09:00-16:00-ig 2022. február 2. szerda, 09:00-16:00-ig A 25 órás tréning időpontja: 2022. február 7. hétfő, 09:00-16:00-ig 2022. február 8. kedd, 09:00-16:00-ig 2022. február 9. szerda, 09:00-16:00-ig A teljes képzésről való hiányzás maximális mértéke 8 óra. A gyakorlati vizsga időpontja: 2022. február 11. péntek 10:00 órától A képzés díja állami támogatással: 22.860,-Ft A képzés elvégzésével a tanúsítvánnyal rendelkező személy tanulókat képezhet az iskolai rendszerű szakképzésben duális partnernél. A kamarai gyakorlati oktató képzésre és vizsgára történő jelentkezés feltétele a megfelelő szakirányú szakmai végzettség és legalább 5 éves igazolt szakmai gyakorlatban eltöltött idő (a szakképzettséget igazoló bizonyítvány megszerzésétől számítva!). További információ és a jelentkezési lap itt érhető el: https://pbkik.hu/szolgaltatasok/humaneroforras-fejlesztes/tajekoztato-a-gyakorlati-oktatok-kepzeserol/ A
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. Az 51. héten a Magyar Közlöny 232 – 241. számai, az 52. héten a 242 – 246. számai jelentek meg.