Kezdődnek a mestervizsgák
Novemberben 4 szakmában adnak számot tudásukról a mesterjelöltek.
Novemberben 4 szakmában adnak számot tudásukról a mesterjelöltek.
A közel 40 éves (1984-ben az alapító Kleisz József garázsában indult útjára), több mint 300 főt foglalkoztató hazai vállalkozás gépipari termékei Európa szinte összes személy- és haszongépjármű-márkájába beépülnek, maga ez a tény is indokolja a legmodernebb csúcstechnológiás gépek használatát. A közelmúltban jelentős megmunkálógép-fejlesztést hajtott végre a vállalat, és mivel elkötelezett a környezettudatos gyártási körülmények kialakítása mellett, egy 175 kVA napelem-rendszerrel is támogatja a pécsi Nagyárpádi úton lévő telephely energiafelhasználásának csökkentését. A projektzáró beszélgetésen Dr. Bódis József elnök és Dr. Várady Géza dékánhelyettes az egyetemet, Ruzsa Csaba alpolgármester Pécs városát, Dr. Síkfői Tamás és Rabb Szabolcs a gazdaság önkormányzatát, a Kamarát képviselték.
Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 42. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Európai Unió Hivatalos Lapja L 2023. (X. 16.) Megjelent: 2023. 10. 16. Új jogszabályok A BIZOTTSÁG 2023. október 10-i (EU) 2023/2167 RENDELETE a Spanyolország lobogója alatt közlekedő hajók által az Atlanti-óceánon folytatott, kormos marlinra irányuló halászat tilalmáról Hatályos: 2023. 10. 17. A BIZOTTSÁG 2023. október 9-i (EU) 2023/2168 RENDELETE a Portugália lobogója alatt közlekedő hajók által az ICES 9 övezet uniós vizein folytatott, cifra rájára irányuló halászat tilalmáról Hatályos: 2023. 10. 17. A BIZOTTSÁG 2023. október 13-i (EU) 2023/2141 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2023/130 végrehajtási rendeletnek a feltételességhez kapcsolódó szankciókra vonatkozó jelentéstétel tekintetében, valamint az (EU) 2021/2290 végrehajtási rendeletnek a teljesítményalapú záróelszámoláshoz használt kimeneti mutatókkal kapcsolatos előlegekre vonatkozó jelentéstétel és a kimeneti mutatók összesített értékei tekintetében történő módosításáról Hatályos:
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 42. héten a Magyar Közlöny 147 – 148. számai jelentek meg. ************************************************************** Forrás: Magyar Közlöny 2023/147. Megjelent: 2023. 10. 16. Új jogszabályok 469/2023. (X. 16.) Korm. rendelet a gazdaság újraindítása érdekében meghozandó, az építőipari ellátásbiztonság szempontjából stratégiai jelentőségű nyersanyagok és termékek kivitelével kapcsolatos regisztrációs eljárásról és egyéb intézkedésekről szóló 402/2021. (VII. 8.) Korm. rendelet módosításáról Hatályos: 2023. 10. 31. 46/2023. (X. 16.) MNB rendelet a „Deák Ferenc” ezüst emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 10. 17. 47/2023. (X. 16.) MNB rendelet a „Deák Ferenc” rézötvözetű emlékérme kibocsátásáról Hatályos: 2023. 10. 17. 57/2023. (X. 16.) AM rendelet egyes vadgazdálkodással összefüggő miniszteri rendeletek módosításáról Hatályos: 2023. 10. 24., 2023. 11. 01., 2023. 11. 16., 2024. 01.
A következő cikkben az adózói beadványok és megkeresések, a napi munkavégzés tapasztalatai alapján – figyelemmel a jogszabályi környezet, illetve az egyes nyomtatványok, rendszerek változására is – a helyi adóiroda összeállított egy több területre kiterjedő tájékoztatót, mely mind az adózók ügyintézését, mind az adóiroda munkáját segíti.
Az Innovatív Kerékpárutak Közép-Európában (ICTr-CE) egy izgalmas, transznacionális uniós projekt, melynek keretében most a turisztikai vállalkozások elmondhatják fejlesztési igényeiket a szlovén Primorska egyetem turisztikai tanszékének irányításával készült online kérdőíven. Kérjük, hogy mondja el véleményét! A KÉRDŐÍV segít a projektben információt szerezni az általános és a kerékpározáshoz kapcsolódó szolgáltatásokról és készségekről.
Online fórumra kerül sor 2023. október 27-én 10-12 óra között. Az esemény az uniós EIC Accelerator pályázatra koncentrál, nyelve angol. A szervezők felszólalásra hívják mind a sikeres, mind a sikertelen pályázatokat beadott szervezetek képviselőit, hogy példáikból tanulni lehessen.
A kamara számára fontos, hogy olyan fórumok jöjjenek létre, melyeken a szakemberek találkozhatnak, véleményt cserélhetnek. Az újraindított Kamarai Minőségügyi Klub hosszú múltra tekint vissza. Az újraindulás utáni első összejövetelre 2023. október 3-án került sor, „A minőségbiztosítás és a HR kapcsolata” c. műhelybeszélgetés keretein belül, ahol a minőségügy szerepéről általánosságban is szó esett. Már tervezés alatt van a következő esemény, november 28-án, autóipari minőségbiztosítás témában!
Az EIC Accelerator full proposal (step 2) pályázatok határideje október 19-ről 2023. november 8. 17:00 órára módosult.
A támogatás célja a nulla nettó kibocsátási célt szolgáló gazdaságra való átállás szempontjából stratégiai jelentőségű beruházási projektek támogatása. A HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. (HIPA) által koordinált felhívás keretében a magyarországi vállalkozások adókedvezmény és készpénztámogatás formájában vehetnek igénybe támogatást akár 350 millió euróig, max. 55%-os intenzitással.