Ügyfélszolgálatokra vonatkozó szabályok

Jelen cikk a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet tartalma alapján készült, ennek esetleges későbbi módosításait nem tartalmazza. A szabályok 2020. december 11-ig érvényesek.   Azok a szolgáltatók, akik ügyfélszolgálattal rendelkeznek, az alábbi szabályok betartására kötelezettek: ügyfélfogadási időben az ügyféltérben kötelező a maszk használata, ha a helyiségben (az alkalmazottakat is beleértve- rendszeresen több mint 5 fő tartózkodik. javasoljuk, hogy a kis forgalmú ügyfélszolgálatok esetében is alkalmazzák ezt a szabályt. a szabály betartására a személyzetnek kell felhívnia az ügyfelek figyelmét.   A részleteket a Magyar Közlönyben találja. A bejegyzést az esetlegesen megjelenő részletszabályokkal frissíteni fogjuk.  

Tovább olvasom »
Éttermekre/Vendéglátó egységekre vonatkozó előírások

Jelen cikk a 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet tartalma alapján készült, ennek esetleges későbbi módosításait nem tartalmazza. A szabályok 2020. december 11-ig érvényesek.   Az éttermek vendéget nem fogadhatnak, vendégnek csak az étel elvitele céljából és idejéig tartózkodhatnak a helységben. Az ügyféltérben a vendégeknek és a kiszolgáló személyzetnek is maszkot kell viselnie. A munkahelyi/egészségügyi intézményi éttermek, büfék, az iskolai menzák nyitva lehetnek. A szállodák éttermét nem kell bezárni, azzal a feltétellel, hogy ott kizárólag a szállóvendégeket szolgálják ki. A házhozszállítási tevékenységet az éttermek a rendelet hatályának idejéig bejelentés nélkül végezhetnek. Ezt elláthatják saját személyzettel, vagy szerződés alapján alvállalkozóval (pl.: taxi.) A részleteket a Magyar Közlönyben találja. A bejegyzést az esetlegesen megjelenő részletszabályokkal frissíteni fogjuk. Gazdaságvédelmi intézkedések 2.0 – Adókedvezmények

Tovább olvasom »
Gazdaságvédelmi intézkedések 2.0 – Szálláshely szolgáltatók

A november 10-én megjelent 485/2020. számú Kormány rendelet újabb gazdaságvédelmi intézkedések bevezetését hozta. Cikkünkben a szálláshely szolgáltatóknak kihirdetett kedvezményeket járjuk körbe. A rendelet alapján a támogatás igénylésének részletes szabályait külön kormányrendelet határozza meg, amely még nem jelent meg.

Tovább olvasom »
Magyar Közlöny – 2020. november 10.

A letölthető közlöny Tartalom: 2020. évi CIX. törvény A koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet A veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről 485/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet A veszélyhelyzet ideje alatt egyes gazdaságvédelmi intézkedésekről 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet A veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről

Tovább olvasom »
Cégek a csalók célkeresztjében

Ne dőljön be a számlaszám-cserés csalóknak, ellenőrizze az érkező küldemény feladójának email címét! Az Országos Rendőr-főkapitányság hírlevélben szeretné felhívni a vállalkozók figyelmét a a különböző gazdasági csalásokkal kapcsolatban.

Tovább olvasom »
Online platform, teljes áruskála, saját termékcsalád – ezek is a kereskedelmi stratégia részei a Giengernél

Kiválóan indult a Gienger Hungária Épületgépészeti Kft. üzleti éve idén, majd a Covid első hulláma egyfajta pánikvásárlást okozott az épületgépészeti piacon. Aztán ahogy leállt az ország gazdasága, a projektek, úgy a társasházépítések, az ipari csarnokok építése is szünetelt vagy jelentősen késleltetve indult. A vállalkozásnak ezekre a változásokra kellett ad-hoc jellegű válaszokat adnia. Megnőtt a kiszállítások volumene, mintegy a duplájára nőtt az online rendelések száma. Ez annak is köszönhető, hogy évek óta a regisztrált partnerek rendelkezésére áll egy zárt online felület, amelyen nyomon tudják követni a Gienger raktárkészletét, de árat is tudnak kalkulálni. Halmi Csaba, a Gienger Hungária Kft. vezetője azt mondja, ez a platform nem csak a Covid-os időszakban emelte meg a forgalmukat.

Tovább olvasom »
Az országban már mindenhol „vannet” – internetszolgáltatásban nincs számukra lehetetlen

Idén tíz éves a Magyarországon ténylegesen 100%-os lefedettséggel rendelkező vezetéknélküli internetszolgáltató, RG-Networks Kft. (vannet™ internetszolgáltató). A pécsi, magyar tulajdonú kisvállalkozás dinamikusan növekedő ügyfélkört szolgál ki, a kkv és lakossági ügyfelek részére biztosított műholdas internet területén piacvezetőként. A mögöttük álló évtized rengeteg munkával, nagy lépésekkel és a jövőt megalapozó tapasztalatok szerzésével telt, és mint Lengvárszky Szabolcs ügyvezető mondja, mára jól elhatárolhatóvá vált az a három pillér, amelyen a cég működése nyugszik.

Tovább olvasom »