augusztus 3, 2022

Hírlevél – 2022. 05. 19.

Átmeneti jogcímű támogatás a Széchenyi Kártya Program jelenleg hatályos Üzletszabályzatában foglaltak szerint 2022. június 30-ig létrejött és garantált hitelügyletek vonatkozásában nyújtható. DE az ügyintézés határideje akár május 20-a is lehet. Idén is, 2 turnusban napközis jellegű tábort szervez a kamara pályaorientációs csapata együttműködve a megye gazdasági szereplőivel. A táborban érdekes és hasznos programokon keresztül olyan élményeket szerezhet a gyermek, melyek nagy segítséget nyújthatnak a pályaválasztással, továbbtanulással kapcsolatos döntéshez. 2019-ben fogalmazódott meg egy vállalati szakmai egyeztetésen, hogy KKV innovációs központot kell létrehozni, mert az egyértelműen segíti a megye gazdaságát és a tudásszférával kialakított kapcsolat dinamizálását. Vezetés és stratégia a VUCA világban. Az üzleti világba a globális pénzügyi válság után került be a kifejezés, a gazdasági környezet leírására. A VUCA modell erre a mai kihívásra keresi a választ. A megközelítés egyrészt leírja a jelenlegi környezet jellegzetességeit, amelyet változékonynak, uralhatatlannak, komplexnek és átláthatatlannak jellemez, majd vezetési modelljével egy lehetséges megoldást is kínál az

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 05. 12.

Vezetés és stratégia a VUCA világban. Az üzleti világba a globális pénzügyi válság után került be a kifejezés, a gazdasági környezet leírására. A VUCA modell erre a mai kihívásra keresi a választ. A megközelítés egyrészt leírja a jelenlegi környezet jellegzetességeit, amelyet változékonynak, uralhatatlannak, komplexnek és átláthatatlannak jellemez, majd vezetési modelljével egy lehetséges megoldást is kínál az innovatív kultúra megteremtésére. A konferenciára azokat a HR szakembereket és cégvezetőket várják a szervezők, akik maguk is érzékelik szervezeti működésükben a VUCA hatást a mindennapjaikban és azt is fontosnak tartják, hogy tudatos válaszaik és megoldásaik legyenek rá. #ajelenajövőd pályaorientációs nyári tábor – 2022 Idén is, 2 turnusban napközis jellegű tábort szervez a kamara pályaorientációs csapata együttműködve a megye gazdasági szereplőivel. A táborban érdekes és hasznos programokon keresztül olyan élményeket szerezhet a gyermek, melyek nagy segítséget nyújthatnak a pályaválasztással, továbbtanulással kapcsolatos döntéshez. Április hónapban nagy sikerrel zajlottak le az ország különböző területeiről bejelentkezett, valamint személyesen

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 05. 05.

Dél-Dunántúli Gazdaság Sikeresek voltak a kamara szakmaismereti versenyei; Kamarai díjak a megye gazdaságának legjobbjainak; ˇKészen állni a változásra, merni előremenni, innoválni”; Az autószerelést online nem lehet megtanulni – megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság májusi száma. Vezetés és stratégia a VUCA világban. Az üzleti világba a globális pénzügyi válság után került be a kifejezés, a gazdasági környezet leírására. A VUCA modell erre a mai kihívásra keresi a választ. A megközelítés egyrészt leírja a jelenlegi környezet jellegzetességeit, amelyet változékonynak, uralhatatlannak, komplexnek és átláthatatlannak jellemez, majd vezetési modelljével egy lehetséges megoldást is kínál az innovatív kultúra megteremtésére. A konferenciára azokat a HR szakembereket és cégvezetőket várják a szervezők, akik maguk is érzékelik szervezeti működésükben a VUCA hatást a mindennapjaikban és azt is fontosnak tartják, hogy tudatos válaszaik és megoldásaik legyenek rá. Gépipar, elektronika, építőipar, járműgyártás és vendéglátás. 2022-ben minden pályaválasztás előtt álló iskolás megtalálhatta a számára érdekes területet és a gyakorlatban ki is

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 04. 28.

Az elmúlt pár évben a gazdasági/üzleti élet szereplőinek nem kellett a változtatás vágyának újrateremtésén tűnődni. Olyan sebességgel és komplex módon változik a környezetünk, hogy aki nem változtatott, nem követte az állandóan változó folyamatokat az véglegesen lemaradt, versenyhátrányba került, kerül. Vezetés és stratégia a VUCA világban. Az üzleti világba a globális pénzügyi válság után került be a kifejezés, a gazdasági környezet leírására. A VUCA modell erre a mai kihívásra keresi a választ. A megközelítés egyrészt leírja a jelenlegi környezet jellegzetességeit, amelyet változékonynak, uralhatatlannak, komplexnek és átláthatatlannak jellemez, majd vezetési modelljével egy lehetséges megoldást is kínál az innovatív kultúra megteremtésére. A konferenciára azokat a HR szakembereket és cégvezetőket várják a szervezők, akik maguk is érzékelik szervezeti működésükben a VUCA hatást a mindennapjaikban és azt is fontosnak tartják, hogy tudatos válaszaik és megoldásaik legyenek rá. Várjuk az érdeklődők jelentkezését a kamarai gyakorlati oktatói képzésre. Mondja el véleményét! A hazai Enterprise Europe Network konzorcium

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 04. 14.

Kamaránk elnökségi ülésén kiemelt téma volt a problémákra adható válaszok és a Baranya megyei vállalkozások támogatása. Gyors ütemben indulunk az alább felsorolt stratégiai ügyek mentén. Ha javaslatuk van örömmel vesszük, várjuk azokat! Mohácson, a Selyemgyár Kulturális Negyedben került sor kamaránk hagyományos üzleti estélyére, melyen a gazdasági díjak kerültek átadásra. Az AMULET projekt célja, hogy kihasználja a kkv-k innovációs potenciálját, amelyek új értékláncokat hoznak létre azáltal, hogy elősegítik a fejlett könnyűszerkezetes anyagok elterjedését az iparban. Sok szektorban nem könnyű kitűnni a szolgáltatók sokaságából. Különösen akkor, ha mindenki az árakkal akar versenyezni, ami pedig a profit kárára megy. A gyakorlati eszközöket felvonultató workshop olyan marketing szemléletet ad, amelynek segítségével könnyebben kitűnhet a vállalkozásod a konkurensek közül. Gyakorlati feladatokon keresztül ismerkedtek az általános iskolások az elektronikával és a villamossággal a szakmaismereti verseny döntőjén. Kamaránk kétnapos tréninget szervez gyakorlati oktatók számára, amely ráépül a korábbi alaptanfolyamra. A képzés célja, hogy a duális képzésben részt

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 04. 07.

Dél-Dunántúli Gazdaság Kamara-egyetem: együttműködés a régió fejlődése érdekében; „Nem szeretem feladni a dolgokat”; Hurrá, itthon nyaralunk!; Digitális innováció. Megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság áprilisi száma. Élet-Pálya-Tervezés címmel 9 részes podcast sorozatot indított kamaránk pályaválasztási csapata. Tetőcserép felrakása, állvány szerelése, csempemozaik lerakása, díszítő festés, hungarocell vágás, eszközfelismerés és még sok más gyakorlati feladat várta az Épít-ésszel építőipari szakmaismereti verseny döntőseit. Az Építőipari Technológiai Klaszter támogatásával megrendezett két hónapja tartó, 3 fordulós versenyre 105 általános iskolás nevezett a megye 25 iskolájából. Csatlakozzon Ön is a térítésmentes részvételt biztosító Vállalkozz Fenntarthatóan! alprogramhoz, hogy megtapasztalja: a gazdasági fejlődés és a környezettudatos gondolkodás egymást kiegészítve és erősítve mutat a jövő irányába! A minimálbér emelés és az ukrajnai háború gazdasági hatásait is vizsgálják. Kérjük szakítson időt kérdőívük kitöltésére! A DIGITbrain egy uniós innovációs program, amelynek célja, hogy a kkv-k könnyen hozzáférjenek a digitális ikrekhez. A digitális iker segítségével a vállalatok racionalizálhatják a gyártási folyamatot, előrejelzéseket készíthetnek

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 03. 31.

Idén hirdettük meg először az Ide-süss! vendéglátás szakmaismereti versenyünket, melyre több, mint 220 általános iskolás jelentkezett. A Baranyai Gasztronómiai Klaszter támogatásával megrendezett versenyre 74 csapat, 222 iskolás regisztrált az első fordulón. Fenntarthatóság, mezőgazdasági technológia, okos mobilitás, egészségipar – Désirée Bonis, Hollandia magyarországi nagykövete találkozott Pécsett a kamara szervezésében a holland üzleti partnerség iránt érdeklődő helyi vállalkozókkal. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamarák Szövetsége (ICC) elkészített egy átfogó tanulmányt, melynek célja, hogy rávilágítson a Covid-19 válságnak a globális kereskedelemre és kereskedelem finanszírozásra gyakorolt hatására, ugyanakkor bemutassa azokat a főbb kihívásokat is, amelyek akadályozhatják a sikeres gazdasági fellendülést. Idén 12. alkalommal szerveztük meg a Gép-Ésszel szakmaismereti versenyünket. 20 csapat 60 gyerek jelentkezett a versenyre. A verseny második fordulójában egy fogaskerék meghajtású körhintát kellett összeszerelnie a versenyzőknek otthoni/iskolai körülmények között. A pécsi Árkád bevásárlóközpontban 2022. március 24. és 25. között került megrendezésre az V. Pécsi Érték Kiállítás kamaránk és a DDGK társszervezésében, ahol a térség

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 03. 24.

Covid járvány, háború, energiaválság, alapanyaghiány, infláció. Mit tehet a cégvezető, a tulajdonos, az alkalmazott, az egyén? Autók, buszok alkatrészeivel, karosszériájával, autóipari alapanyagokkal és hibakeresési esetekkel találkoztak a versenyzők a döntőn. 44 csapatban, 132 gyerek jelentkezett a megye egész területéről. Az első fordulóban 30 csapat jutott tovább. Nekik otthoni/iskolai körülmények között kellett egy markolót megépíteniük, melyhez fűrészelni, fúrni, ragasztani, mérni és legfőképpen csapatban kellett dolgozniuk. A konferenciára azokat a HR szakembereket és cégvezetőket várják a szervezők, akik maguk is érzékelik szervezeti működésükben a VUCA hatást a mindennapjaikban és azt is fontosnak tartják, hogy tudatos válaszaik és megoldásaik legyenek rá. A gazdasági kamarákról szóló törvényben meghatározott évi 5.000 Ft kamarai hozzájárulás jövőbeni megfizetésével kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk. Második alkalommal indult az idén ötödik alkalommal megrendezett Magyarország étele versenyen a pécsi Blöff Bisztró csapata, és a legjobbak között végzett: arany fokozatot kapott szürkemarhából készült Tradíciók generációkra hangolva fantázianevű ételkreációjukkal. PÁLYÁZATOK A pályázat célja

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 03. 17.

Kamarai Oktatási Központ A Baranya megyei munkaerőpiaci szereplők elvárásainak megfelelő szakember utánpótlás megteremtése és a munkavállalók folyamatos fejlesztése érdekében, korszerű pályaorientációs, szakképzési és felnőttképzési szolgáltatásokat nyújtunk. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara felnőttképzési engedéllyel rendelkező intézmény. Válasszon a kamara felnőttképzési kínálatából. A képzés célja: kiemelten a kis- és középvállalkozások minőségkultúrájának fejlesztése azzal, hogy közérthetően, tömören összefoglalja a minőséggel és minőségirányítással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat és gyakorlati módszereket. A képzés célja: naprakész marketing alapismeretek közvetítése, eszközök, módszerek bemutatása és megismertetése, valamint a marketing gyakorlata terén alapszintű jártasságok kialakítása a tanfolyami résztvevőkben. A gazdasági kamarákról szóló törvényben meghatározott évi 5.000 Ft kamarai hozzájárulás jövőbeni megfizetésével kapcsolatban a következőkről tájékoztatjuk. Cél, hogy a résztvevők legyenek képesek összeállítani az auditáláshoz szükséges kérdéslistát és belső auditokat szervezni és lebonyolítani, valamint az auditok eredményét értékelni és fejlesztési javaslatokat indítványozni. A program keretein belül megtanulhatod lépésről lépésre, hogyan tudod láthatóvá és szerethetővé tenni a szolgáltatásodat. A gyakorlati eszközöket felvonultató

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 03. 10.

Mint ismert, a Magyar Nemzeti Bank visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. tevékenységi engedélyét. Cikkünkben a vállalkozások számára legfontosabb – eddig tisztázott – részleteket szedtük össze. A szolgáltatás marketing workshopon választ kaphatsz ezekre kérdésekre. Megtanulhatod lépésről lépésre, hogyan tudod láthatóvá és szerethetővé tenni a szolgáltatásodat. A gyakorlati eszközöket felvonultató workshop olyan marketing szemléletet ad, amelynek segítségével könnyebben kitűnhet a vállalkozásod a konkurensek közül. Vállalkozóknak segít a KSH KKV-tervezője. A KKV-vezetők adatvezérelt üzleti döntéseit támogató új online felületet hozott létre a KSH. Február végén tartotta ülését a PBKIK által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter. Az ülésen az egyik napirendi pont a tagok aktuális helyzetének megvitatása volt. Az Európai Bizottság jóváhagyott egy 2 milliárd eurós magyar programot, amelynek célja, hogy beruházási támogatást nyújtson a fenntartható helyreállításhoz. PÁLYÁZATOK Ismét lehet pályázni a K20 KIRAKAT vállalkozásfejlesztési mentorprogramra. A sikeres pályázó egy belvárosi üzlethelyiségben, központi helyen, 4 hónapig rendkívül kedvezményes bérleti díj ellenében tesztelheti vállalkozói ötletét, termékét,

Tovább olvasom »