DDG

Mindig van feljebb

Sziklainé Bán Hajnalka ezüstkoszorús fodrászmester, elismert és nagy tapasztalattal rendelkező szakember. Aktívan részt vesz a szakmai utánpótlás képzésében és a legújabb trendek hazai megismertetésében. A kamaránál immár több mint egy évtizede lát el szakképzési szakértői feladatokat, emellett szerepel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mestervizsga elnöki névjegyzékében is. Munkáját folyamatos szakmai fejlődés, valamint a tehetséggondozás iránti elkötelezettség jellemzi.

Tovább olvasom »
A birtok igen, a bor azonban kevésbé vonzza a vendégeket

A nagyváros zajától kellő távolságban, Villánytól 10 km-re, Kisharsány szívében exkluzív környezetben fogadja vendégeit a Bocor Fogadó Apartman és Kemping. A zárt birtok a lelassulásra, pihenésre vágyók, a biztonságot kereső kisgyerekes családok számára ugyanolyan ideális közeg, mint a vidéki hangulatot keresőknek (akár mezítláb is lehet közlekedni) vagy a legénybúcsút szervezőknek. Mint Márkus-Késmárki Krisztina birtokvezető mondja, ma már a minden igényt kielégítő szálláshely mellett szükség van az attrakcióra is, ezért a vendégeik igényei alapján fejlesztik a birtokot. Például pickleball-pályával.

Tovább olvasom »
A sikeres működés érdekében a piac előtt kell járni

A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő családi vállalkozásként működő pécsi Treszner Villamosipari Kft.-nél is megkezdődött a generációváltás. Egyszerre két irányban is. A vezetői posztokon a gyerekek vették át a stafétabotot. Az alapításban aktív szerepet vállalók közül pedig többen nyugdíjba mentek, a helyükre fiatalok érkeztek.

Tovább olvasom »
Chillsarok: agyhullám-alapú innováció segíthet a munkahelyi nyugalom megteremtésében

Néhány évvel ezelőtt az agyhullámok mérésére kidolgozott informatikai megoldással, majd egy zeneszerzést segítő digitális hangszerapplikációval vált ismertté a fiatal mérnökök alkotta pécsi Semse World Kft. Eljutottak a lakossági EEG-készülékekhez fejlesztett szoftver prototípusáig: az alkalmazás a különböző elmeállapotok változásairól ad visszajelzést a felhasználónak, aki ezáltal tudatosabbá válhat, és a hétköznapokban is könnyebben megtalálhatja nyugalmi állapotát. A fejlesztést külső körülmények miatt egy ideig szüneteltetniük kellett, ezalatt egy biokémiát oktató, játékos keretrendszert is létrehoztak egyetemi hallgatóknak, de a folyamat most új, kedvező fordulatot vett.

Tovább olvasom »
Magyarország legjobb étele idén Pécsett született

A Magyarország Étele versenysorozat döntőjébe bejutott négy pécsi csapatból három – 2 arany, 1 ezüst – éremmel tért haza. A Páholy by Blöff Bisztró mindkét csapata aranyérmet szerzett, az egyik pedig abszolút első helyezett, vagyis a Magyarország Étele 2026 győztese lett. A Blöff 2019. óta minden évben részt vesz a versenyen, mint Miseta Zoltán séf, tulajdonos-ügyvezető mondja, a korábbi évek jó és kevésbé jó szereplései után mostanra beértek a kollégái. Ő maga idén már nem versenyzőként, hanem a zsűri tagjaként volt jelen a megmérettetésen.

Tovább olvasom »
Fuss a fény útján! – a közösségi futóesemények összekapcsolnak

Az első éjszakai futást, a Fuss a fény útján! Night Runnert rendezte meg a pécsi belvárosban május 29-én az Élményzóna Egyesület. Ezúttal az esemény a Duchenne-féle izomsorvadással élő gyermekekért szerveződött, a nevezők négy kategóriában különleges éjszakai fények kíséretében teljesíthették a különböző hosszúságú távokat. A szervezők a „profi” sportolók mellett a kezdőkre is gondoltak, nemcsak futva, hanem sétálva is le lehetett győzni a kilométereket. A verseny nem csupán a sportról szólt, hanem a közösség erejéről, hiszen minden egyes lépés egy nemes célt szolgált. Horváth András főszervezővel, az Élményzóna Egyesület elnökével a közösségi futások megtartó erejéről, közösségépítő jellegéről beszélgettünk.

Tovább olvasom »
Autóteszt: Dr. Kovács Éva – Audi Q3

A szellemi-eszköz menedzsmenttel valamint innovációs tanácsadással foglalkozó Kerko Média Kft. ügyvezetője az AutóCity Zrt. Audi márkakereskedésének új SUV modelljét, a Q3-at próbálta ki benzinmotoros változatban. Az már a teszt első percében kiderült, hogy tökéletes volt az autóválasztás.

Tovább olvasom »
Bátorság, rugalmasság, nyílt kommunikáció – meg egy csipet optimizmus

Mindent úgy csinálunk, mintha magunknak csinálnánk – ezt az apai örökséget hozta magával Magyari Csaba, az MB-Bau cégcsoport tulajdonos-ügyvezetője, a kamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter újraválasztott elnöke, és maga is ezen elv alapján működteti építőipari tervezéssel, generálkivitelezéssel és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó vállalkozását. A Dél-Dunántúl leginnovatívabb építőipari cégei között nyilvántartott MB-Bau egyik erőssége a műemlékfelújítás, többek között a pécsi dzsámi, a havihegyi templom, a pécsi püspöki palota, valamint számos templom és egyházi műemléképület rendbehozatala köthető a nevéhez. Hogy az építőipar teljesítményének hektikussága ellenére is stabil a vállalkozás, abban a tulajdonos sajátos látásmódja is jelentős szerepet játszik.

Tovább olvasom »
Nemzetközi piacok kapujában – szervezett kamarai háttérrel

A nemzetközi üzleti térben való sikeres megjelenés ma már nem pusztán egyéni vállalkozói teljesítmény, hanem jól szervezett hálózatok, partnerségek és szakmai támogató rendszerek eredménye. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK) az elmúlt években olyan széles és szakterületileg mély nemzetközi ökoszisztémát épített ki, amelyhez a helyi vállalkozások közvetlenül is kapcsolódhatnak. Ennek célja, hogy a külpiacra lépés, a partnerkeresés, az exportfejlesztés és a nemzetközi együttműködések ne elszigetelt próbálkozások legyenek, hanem tudatosan támogatott, előkészített üzleti folyamatok.

Tovább olvasom »
Alázat, élethosszig tartó tanulás, pontosság – ezek nélkül nincs jó szakember

Geizler Gyula, a Baranya Vármegyei SZC Angster József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola oktatója. Okleveles műszaki szakoktató, gépjárműtechnikai technikus, valamint gépjárművillamossági műszerész szakmában mestervégzettségekkel rendelkezik, 36 éves oktatási és 20 éves vizsgáztatási tapasztalata van. Nevéhez fűződik az iskola modern, minden igényt kielégítő tanszervizének funkcionális megtervezése, felszerelése és beüzemelése. Tanulói számos országos versenyen értek el kimagasló eredményeket. Az autószerelő, valamint autóelektronikai műszerész mesterjelöltek elméleti és gyakorlati oktatását már több mint 10 éve elhivatottan végzi. Feladatait megbízhatóan, kellő agilitással, szakmai hozzáértéssel és pontosan látja el. Pedagógusi hitvallásai közül kiemelkedik a hitelesség, a személyes példamutatás és az egész életen át tartó tanulás fontossága. Geizler Gyula munkáját a kamara Elnöki oklevéllel ismerte el.

Tovább olvasom »