Üzletemberek a teniszpályán
Idén immár 21. alkalommal került megrendezésre a Kamara Kupa társasági teniszverseny. A megjelent üzletemberek ezen a napon nem a fehér asztal mellett hanem a vörös salakon „csatáztak”. Gratulálunk minden résztvevőnek!
Idén immár 21. alkalommal került megrendezésre a Kamara Kupa társasági teniszverseny. A megjelent üzletemberek ezen a napon nem a fehér asztal mellett hanem a vörös salakon „csatáztak”. Gratulálunk minden résztvevőnek!
Brexit: a Bizottság felkészülésre ösztönzi az uniós polgárokat és vállalkozásokat az Egyesült Királyság október 31-i kilépésének közeledtével.
A Pécsi Tudományegyetem 60 órás ingyenes pályaorientációs képzést hirdet középiskolai tanárok számára.
2019. szeptember 5-én tartotta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Ünnepélyes tanévnyitóját a Halasy-Nagy József Aulában, amelyet követően az ExxonMobil több millió forint értékű támogatásával nyáron felújított B316-os terem átadójára is sor került. Az esemény apropójából a tanévnyitón és az ünnepélyes teremátadón az ExxonMobil képviseletében két neves vendéget is köszönthettek: Toby Hayst (az ExxonMobil PMI Product Accounting Process Managerét) és Romke Noordhuist (az ExxonMobil Lead Country Managerét). A tanévnyitón beszédet mondott Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, és egyben a Pécsiközgáz Alumnija.
A tavaly októberi brüsszeli Európai Vállalkozói Parlamentben a vállalkozók közel 70%-a válaszolt nemlegesen a következő kérdésre: „Kellően integrált-e az egységes piac, lehetővé teszi-e az Ön vállalkozása számára a szabad működést és versenyt?”. 2014-ben a részvevő vállalkozók 84%-a válaszolt nemmel ugyanerre a kérdésre. Az eredmények ugyan kis javulást mutatnak, de a vállalkozók túlnyomó többsége még mindig úgy gondolja, hogy hosszú út áll előttünk.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara társszervezésében megtartotta nyitórendezvényét a GINOP 112. vállalkozói mentorprogram, mellyel egyidőben megjelentek a megyei, beszállítói és külpiaci területen mentorálandó kis- és középvállalkozások (kkv-k) kiválasztására vonatkozó pályázati felhívások a már futó Országos Vállalkozói Mentorprogram keretében. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) beszállítói mentoráltnak olyan termelőtevékenységet folytató kkv-kat keres, amelyek be kívánnak lépni a hazai, illetve uniós/nemzetközi beszállítói láncokba. Külpiaci mentoráltnak pedig olyan kkv-k érdeklődését várják, amelyek exportképesek és bővíteni szeretnék a külpiaci tudásukat, valamint be kívánják indítani külkereskedelmi tevékenységüket, neves közepes vagy nagyvállalatok közreműködése mellett. A jelentkezéseket a www.vallalkozztudatosan.hu címen 2019.10.09.- ig lehet benyújtani.
Kevesen tudják, hogy 2019-ben egy pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó adóköteles tevékenysége keretében egy másik, szintén pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózó számára nem fizethet többet készpénzben bruttó 1,5 millió forintnál havonta.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 34. héten a Magyar Közlöny 143-144., a 35. héten a 145-147. számai jelentek meg.
Elismerésben részesült az RG-Net Kft. projektfejlesztés kategóriában az ITBUSINESS AWARD-on egy olyan MI-alapú rendszer bemutatásával, amely a selejtek kiszűrésére alkalmas a tetőcserép-gyártásban.
Magyarország 2013-ban kapcsolódott be az évente megrendezett „Minőség-Innováció” pályázatba, amely az innovációs teljesítmények nemzetközi megmérettetésére ad lehetőséget, elsődlegesen a vevői-fogyasztói igények szempontjait állítva fókuszba. A verseny hazai fordulóját a European Organization for Quality Magyar Nemzeti Bizottság (EOQ MNB) Egyesület szervezi. Az általa kiválasztott Nemzeti Díjnyertes projektek vehetnek részt – saját döntésük szerint – a verseny nemzetközi fordulóján.
A munkavállalók képzésének támogatására kiírt GINOP-6.1.5 és GINOP-6.1.6 pályázati felhívások több ponton módosultak.
A munkavállalók egyik legfőbb kötelezettsége a munkáltatójuk felé a munkavégzési és rendelkezésre állási kötelezettség, amiért a munkáltató a munkavállaló részére munkabért fizet. Előfordulhatnak azonban olyan esetek, amikor a munkavállalók valamilyen okból kifolyólag (pl. betegség) nem tudnak munkát végezni, azonban ugyanúgy jogosultak a törvényben meghatározott díjazásra.
Tíz év után először 8,5 százalékkal több diák kezdte meg tanulmányait szakgimnáziumban, mint általános gimnáziumban tavaly, ez is jelzi, hogy a szakképzésé a jövő – mondta az innovációs és technológiai miniszter az országos szakképzési tanévnyitón szombaton Nyíregyházán.
A KKV-megbízottat 2001 decemberében nevezték ki a Bizottság szervezeti egységein belül abból a célból, hogy fokozza a kis-és középvállalkozásokkal (KKV) és képviseleti szerveikkel történő eszmecserét, és biztosítsa a KKV-k szükségleteinek EU politikákban, programokban és jogszabályokban történő, megfelelő figyelembevételét. A megbízott munkájával hozzájárul a Bizottság egészében megjelenő, jobban összehangolt és „KKV-barát” megközelítés kialakításához. Munkáját tagállami delegáltak segítik. 2011-ben alakult meg a hálózat, minden tagállam egy képviselőt delegált. A tagállami megbízott feladata egyrészt az Európai Kisvállalkozó Intézkedés Csomag (SBAE) megvalósításának a tagállamban történő levezetése, másrészt annak biztosítása, hogy a közösségi jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos nemzeti jogalkotás tartsa tiszteletben a „Gondolkozz először kicsiben!” elvet. A jelenlegi KKV-megbízott Elżbieta Bieńkowskaa belső piacért, ipar-és vállalkozáspolitikáért, valamint KKV ügyekért felelős biztos. A hálózat az idén kezdődő következő intézményi ciklust új esélynek tartja a KKV szakpolitika megerősítésére. Megfogalmazták, mit várnak az új törvényhozási ciklusban az új Bizottságtól annak érdekében, hogy javuljon a KKV-kat támogató üzleti környezet és ténylegesen
Az Eurostat megjelentette az uniós (euró zóna és EU-28) külkereskedelmi forgalom 2019. májusi és júniusi alakulására vonatkozó első becsléseket.
Az Art is Business Díj azokat a felelősen gondolkodó vállalkozásokat és mecénásokat hivatott elismerni, akik nyitott és befogadó szellemiséggel, tudatos választás útján lépnek kapcsolatba a művészeti élet képviselőivel és projektjeivel, majd közös gondolkodás útján alakítanak ki működő konstrukciókat a közös jó érdekében.
A város önkormányzata adott otthont, annak a szakmai fórumnak, melynek témája a Mohácson megvalósuló konténer és darabáru kikötő. A szerdán délelőtt megrendezésre került rendezvényen a kamara megyei és helyi képviselői is részt vettek.
Magyar fiatal lett a világ legjobb bútorasztalosa a Kazanyban rendezett WorldSkills verseny döntőjén. Simon Krisztián aranyérme mellett további tizenegy Kiválósági Érmet szereztek a magyar szakképzésben tanuló diákok.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara önköltséges mesterképzések indítását tervezi a következő szakmákban:
Az első tanítási nap 2019. szeptember 2., új tanuló bejelentésének ez lehet a legkorábbi napja!