Gépdirektíva képzés a Kamarában
November végén a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) „Gépdirektíva és CE jelölésekkel kapcsolatos workshopot” szervezett a Klaszter tagvállalatainak.
November végén a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) „Gépdirektíva és CE jelölésekkel kapcsolatos workshopot” szervezett a Klaszter tagvállalatainak.
Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Ügyfélszolgálati Irodáinak ünnepi nyitvatartása a következőképpen alakul:
Továbbra is sok a kérdőjel a szakképzést érintő változásokban.
A kamara mohácsi elnöksége idén már nem, a januártól életbe lépő változásokról viszont a következő év elején szervez tájékoztató fórumot. A helyi ügyfélszolgálat a következő héten még várja azon vállalkozásokat, akik ügyeiket szeretnék intézni.
2020-ban több nemzetközi vásáron is „Hosted Buyers” programmal támogatják Poznanban a lengyel piacról árut beszerezni kívánó cégeket.
TÁVI-41-20-19. sz. Pályázat A Távoktatási Intézet és szakmai partnerei pályázatot hirdet szakmai programon való támogatott (térítésmentes), ingyenes részvételre az alábbiak szerint. 1. Pályázók köre: – a KKV szektor résztvevői, – természetes személyek, akik a közeljövőben szeretnének vállalkozni, – természetes személyek, akik érdeklődnek a téma iránt, – BA, MA vagy PhD. tanulmányokat folytató felsőoktatási hallgatók, – társadalmi, civil szervezetek képviselői, – önkormányzatok illetve önkormányzati gazdasági társaságok.
Közel egy év alatt újult meg a piac és vásárcsarnok épülete. Az egykori kenyérgyár és környezete egy több, mint félmilliárdos beruházás keretein belül nyerte el mai formáját.
A harkányi Wellness Hotel Kager kapta az egyik szállásközvetítő oldal minőségi díját. A nyerteseket a közönség szavazta meg.
A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint az év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az éves szabadságát, a jogszabály megsértésnek számít ha ez elmarad, akkor is, ha a munkavállaló sem akar az adott időszakban szabadságra menni.
Szigetvár Város Önkormányzata a jövő év végéig elkészíti a város klímastratégiáját, mely tervezésében, és későbbi megvalósulásában a kamara városi elnöksége is aktív szerepet vállal.
Az ENRICH az Egyesült Államokban képzési sorozat egyik állomása Moldovában, Chisinau-ban volt, 2019. november 23-án.
A termelő és szolgáltató folyamatok automatizációja és a digitalizációja kulcsfontosságú szerepet játszik a vállalkozások hatékonyságnövelésében. Az új alkalmazások és rendszerek továbbá komoly változásokat indukálnak a munkaerőpiacon. Az MKIK GVI kapcsolódó kutatása arra világít rá, hogy az automatizáció hatásainak mely szakmák vannak leginkább kitéve, illetve mely területek azok, melyek a leginkább automatizálhatók. A változások természetesen új szakmákat is teremtenek majd, melyekre a szak- és felnőttképzésnek reagálnia kell.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jelezzük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 45. héten a Magyar Közlöny 176-179., a 46. héten a 180.-1182., a 47. héten a 183-187. számai jelentek meg.
Felhívás a 2019. Év legjelentősebb innovációs teljesítményének elismerésére
Együttműködési megállapodást írt alá pénteken a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Meló-Diák Dél Iskolaszövetkezet.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara idén márciusban három szakmában indított mesterképzést.
A Eurochambres és a Régiók Bizottsága 2019. augusztus 22. és október 28. között közös kérdőívben mérte fel a regionális és helyi hatóságok, valamint a nemzeti és regionális kereskedelmi kamarák véleményét a szabadkereskedelmi megállapodásokról.
Az Erasmus+ program 2. kulcsintézkedése -Innovációs együttműködés és a helyes gyakorlatok cseréje-alatt található az ágazati szakképzettség-fejlesztési szövetségek támogatására irányuló intézkedés.
Az Európai Tanács ideiglenes megállapodást ért el a határokon átnyúló e-kereskedelmi ügyletekben elkövetett adócsalás felderítését célzó szabályokról.
A Európai Tanács általános megközelítést fogadott el a kisvállalkozásokra alkalmazandó hozzáadottérték-adó szabályok további egyszerűsítéséről.