Hírlevél – 2022. 02. 24.
Egy térség fejlődésének számos alapfeltétele és tényezője van. Szükséges a menedzselő szemlélettel rendelkező államigazgatás és önkormányzat. Alapfeltétel, hogy a képzési rendszer szolgálja a helyi gazdaságot, közép és felsőfokon. Erős, a megyét és a térséget képviselő politikusokra van szükség. Közel 600 gyerek 194 csapat nevezett be idén az 5 ágazatban meghirdetett szakmaismereti versenyeinkre. Soha ennyien nem indultak még a versenyeinken! A program keretében gyakorlati képzést nyújtanak kkv-k számára, nagyvállalatok és civil szervezetek egyidejű bevonásával. 2022. május 21-től Magyarországon is már csak szakhatósági engedéllyel tevékenykedhetnek a kistehergépjárműves fuvarozók. A kormány az idei évre is meghosszabbította azt az intézkedését, amivel csökkenti a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját. PÁLYÁZATOK 2022-ben az Eureka tematikus klaszterei közös felhívást jelentettek meg, hogy a fenntarthatóságot elősegítő projekteket támogassanak a klaszterek fókuszterületein átnyúlva (ICT, szoftverfejlesztés, energetika, okos gyártástechnológia, elektronikus alkatrészek és rendszerek). A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályázatot hirdet az 1. sz. mellékletben szereplő szakképesítésekben a Mestervizsga Elnökök