Elég néhány gyakorlat és LámpalázSTOP

A lámpaláz legyőzhető. Elég hozzá megtanulni egy gyakorlatsort, még csak hinni sem kell benne, és a nyilvános szereplés magabiztos előadássá változik. Ez volt az az inspiráció, ami egy új tevékenység elindítását eredményezte a pécsi Hangtárs Kft.-nél. Az újság- és szövegírással, illetve kiadvány- és honlapszerkesztéssel foglalkozó vállalkozás tulajdonosa, Kis Tünde hamarosan már egy kommunikációs mentor képzésen találta magát, mert eddigi munkája során maga is azt tapasztalta, hogy elkél a segítség. Ugyanis sokan nem mernek és nem is tudnak prezentációt tartani, interjút adni, idegen emberek előtt határozottan megnyilvánulni.

Tovább olvasom »
Lehet, hogy a legfittebb pécsi informatikai cég az InfoComplex?

Ugyan ezt a versenyt (még) nem hirdették meg, de nem kizárt, hogy előkelő helyen végezne „A legfittebb pécsi informatikai cég” megmérettetésben az InfoComplex csapata. Tavaly ugyanis FittComplex néven sportolásra ösztönző kihívást intézett a cégvezetés a kollégák felé és olyan sikeres volt a program, hogy van, aki azóta sem hagyta abba a futást. De ez csak az egyik módja annak, miként vigyáznak a munkatársak egészségére.

Tovább olvasom »
„Az a filozófiánk, hogy mindig többet adjunk, mint amit elvárnak”

Ha az ember egy 200 fős céget akar, akkor 20 főnél már úgy kell kinéznie annak a cégnek, hogy akár 200 fővel is működőképes legyen – foglalja össze röviden cégépítési stratégiáját Teszárik Zoltán, a komlói székhelyű Anderson Group Hungary Kft. ügyvezetője, aki igen tudatosan gondolkodik vállalkozása irányításáról, jövőjéről. A korábban az egyik legnagyobb magyar vállalatnál támogatási vezetőként dolgozó üzletember a teljes értékesítési folyamat lebonyolítását, széles körű irodai adminisztrációs és ügyfélszolgálati tevékenységet nyújtó cégét Komlón működteti, de közeli tervei között szerepel a pécsi iroda megnyitása is. A jelenlegi 24 főt foglalkoztató vállalkozást öt éven belül 500 fős cégként látja.

Tovább olvasom »
Open4Business – idő, pénz, kapcsolat

A korábbi években jelentős sikert elért Open4Business nemzetközi üzletember-találkozót, mely számos lehetőséget kínál vállalkozások számára, idén október 3-4-én rendezi meg a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az Enterprise Europe Network társszervezésében. Egyre többször fordulnak ugyanis a kamarához külföldipartner-kereséshez segítséget kérve helyi vállalkozók. Ezzel a rendezvénnyel külföldi vállalkozókat hívnak ide tárgyalni, szakmai és üzleti megbeszéléseket szerveznek, amivel tulajdonképpen a hosszú távú kapcsolatok kiépítése kezdődik itt. Ennek érdekében sok kapcsolatépítésre alkalmas eseményt iktattak be a kétnapos programba a szervezők, így ez egyszerre lesz hivatalos és könnyed, a tapasztalok szerint pedig igen hatékony.

Tovább olvasom »
Üzletemberek a teniszpályán

Idén immár 21. alkalommal került megrendezésre a Kamara Kupa társasági teniszverseny. A megjelent üzletemberek ezen a napon nem a fehér asztal mellett hanem a vörös salakon „csatáztak”. Gratulálunk minden résztvevőnek!

Tovább olvasom »
Ünnepélyes tanévnyitó és ExxonMobil teremátadó a Pécsiközgázon

2019. szeptember 5-én tartotta a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Ünnepélyes tanévnyitóját a Halasy-Nagy József Aulában, amelyet követően az ExxonMobil több millió forint értékű támogatásával nyáron felújított B316-os terem átadójára is sor került. Az esemény apropójából a tanévnyitón és az ünnepélyes teremátadón az ExxonMobil képviseletében két neves vendéget is köszönthettek: Toby Hayst (az ExxonMobil PMI Product Accounting Process Managerét) és Romke Noordhuist (az ExxonMobil Lead Country Managerét). A tanévnyitón beszédet mondott Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranya Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, és egyben a Pécsiközgáz Alumnija.

Tovább olvasom »