Megjelent a 2019-1.1.1-PIACI KFI pályázat kitöltő programja
2019. július 12-én elérhetővé tették a KFI pályázat kitöltő felületét az EPTK felületen.
2019. július 12-én elérhetővé tették a KFI pályázat kitöltő felületét az EPTK felületen.
A hagyományoknak megfelelően idén ismét kiosztásra kerültek a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerv: PBKIK) ösztöndíjai.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarához érkezett megkeresés szerint, a Pécsi Ipari Parkban többen is dolgoznak a Komlói Kistérségből, akik számára nehézséget okoz a munkába járás.
A Munka törvénykönyve értelmében diákok is foglalkoztathatók, amely lélegzetvételhez juttatja a munkáltatókat a nyári időszakban. A július 1. és augusztus 30. között diákokat alkalmazó munkáltatók a diákmunka program keretében pedig támogatást is kaphatnak ehhez.
Már 2003 óta foglalkoztat tanulókat a bólyi székhelyű, fő profilként magasépítéssel, épületek, építmények építésével foglalkozó HVS-Bau Kft. Képzésüket a tanulók korrekt felkészítése, a folyamatos, magas színvonalon végzett oktatómunka jellemzi. A vállalkozás a kamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter alapító tagja, mindkét évben résztvevője volt a fiatalok számára rendezett szakmabemutató mohácsi rendezvénynek. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Mohácsi Szakképzési Díjjal ismerte el a HVS-Bau Kft. munkáját.
Édesapjától örökölte meg a Mohácsra jellemző fekete kerámia elkészítésének tudományát Lakatos László. A mesterségét magas színvonalon művelő szakember folyamatosan fejleszti tudását. A város nagy idegenforgalmi rendezvényeihez köthető edényei – mint például a busóbögre vagy a babfőzőedény – közismertek. Nincs olyan turisztikai esemény, ahol ne jelenne meg termékeivel. A néhány éve felújított bemutatóműhelye a városi turistaútvonal része. Lakatos László munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a Mohácsi Idegenforgalmi Díjjal ismerte el.
Az elmúlt időszakban biológiailag lebomló műanyagok ipari felhasználhatóságát célzó kutatás-fejlesztési projektet indított a RÁK Antenna Gyártó Kft., a biológiailag lebomló gyártástechnológia jelentősen hozzájárulhat a környezeti terhelés csökkentéséhez. A 150 fős komlói vállalkozás többek között műanyag fröccsöntő, festő, sajtoló, forgácsoló és szerszámkarbantartó részleggel működik, 1992 óta autóipari beszállító. Termékeik megtalálhatók a Suzuki, az Opel és a Porsche gépkocsikban, autósboltokban, ugyanúgy, mint a szórakozás és a vízi közmű területein. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Rajnai Norbert ügyvezető munkáját Jánosi Engel Adolf Díjjal ismerte el.
Több évtizede adja át tudását a jövő nemzedékének Schelb József. A komlói Központi Gépüzemben számos tanuló került ki kezei alól, akik a mai napig megállják helyüket szakmájukban. A Heg-Tan Kft. tanműhelyének immár 5 éve meghatározó pedagógusa, gyakorlati tapasztalatait iskolarendszerű oktatás, illetve felnőttképzés keretében is megosztja. Schelb József munkáját a következetesség, az igényesség, a pontosság jellemzi, a közösségért érzett felelőssége példaértékű. Kiemelkedő tevékenységét a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Komlói Szakképzési Díjjal ismerte el.
Hosszú előkészítés után 2016 októberétől várja látogatóit a komlói állatkert, amelyben jelenleg közel 60 állatfaj 140 egyede él. A megnyitás óta egyre nagyobb az érdeklődés a Komlói Mini ZOO iránt, a második évben közel háromszorosára nőtt a látogatottság. A fejlesztések jelenleg is zajlanak, az élőhelyek folyamatosan bővülnek, a területet próbálják egyre szebbé és otthonosabbá tenni ember és állat számára egyaránt. Faragó Endre, a Komlói Mini ZOO tulajdonosának munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a Komlói Idegenforgalmi Díjjal ismerte el.
Kiemelkedő munkát végez Szigetvár turisztikai fejlődéséért a Szigetvári Zrínyi Vár munka-csapata. Kitartásuknak köszönhetően egyre dinamikusabban fejlődik az országos történelmi és kulturális jelentőségű nemzeti emlékhely. Újraélesztik a hagyományokat, nagy érdeklődéssel kísért rendezvényeket valósítanak meg. Munkájukkal lehetővé teszik, hogy folyamatosan megújulhasson a szigetvári vár programkínálata, valamint jelentőségének megfelelő helyet foglaljon el a térség kulturális életében is. A Szigetvári Vár üzemeltetőinek teljesítményét a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Szigetvári Idegenforgalmi Díjjal ismerte el.