Míg évtizedekkel ezelőtt is sokan tartották magukat a „csak hitelt ne!” elvéhez, ma hitel nélkül a vállalkozások – főként a mikro-, kis- és középvállalkozások – többsége nem képes megfelelő ütemben fejlődni. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek a jövőre nézve, hiszen az, hogy egy vállalkozás milyen gyorsan és felkészülten képes teljesíteni a megrendeléseit, jelentősen befolyásolja a versenyképességet, így a jövedelmezőséget is. Persze nem mindegy, hogy milyen hitel mellett kötelezi el magát a cég, ma már annyiféle konstrukció létezik a piacon, hogy aki kevésbé tájékozott e téren, könnyen mellényúlhat. Ezért olyan pénzügyi szolgáltatóhoz érdemes fordulni, amely az adott vállalkozás egyedi igényeit szem előtt tartva testreszabottan állítja össze az ajánlatát és azt a hitelt közvetíti ügyfelének, amely abban a helyzetben a legideálisabb számára. A pécsi székhelyű Corrigia Zrt. eddig több mint 6,3 milliárd forint hitelt helyezett ki mikro-, kis- és középvállalkozások számára, dr. Lukács Pétert, a társaság igazgatóságának elnökét a vállalkozások pénzügyi tudatosságáról