Dél-Dunántúli Gazdaság

Hogyan növelheted webáruházad bevételeit? I. rész

Az online kereskedelem térnyerésével egyre több webáruház nyílik a világon. A fotelünk kényelméből ma már szinte bármit rendelhetünk házhoz. Rengeteg eszköz áll rendelkezésre az értékesítési tevékenységünk növelésére. Természetesen a legfontosabb, hogy webáruházunkat megalapozottan, üzleti terv alapján indítsuk el.

Tovább olvasom »
„Időszerű egy saját épület, amit a saját igényeinkre szabhatunk”

Néhány évtizeddel ezelőtt több cipőgyár is működött Baranyában, a pécsi bőrgyártás visszaszorulásával azonban a ráépülő ágazatok is összezsugorodtak, ma néhány kesztyűs, táskakészítő és még annál is kevesebb cipőkészítő képviseli e kézműves szakmákat megyénkben. A rég bezárt cipőgyárak egykori dolgozói a pécsi Semler Kft.-nél leltek munkahelyre, bár akkor még nem így hívták a vállalkozást. Az egykori Sós és Tóbiás Kft. külföldi bérmunkában gyártott cipőket, az 1990-es évek közepén már a Semler adta a megbízások döntő hányadát, majd 2004-ben meg is vásárolta a német cég a vállalkozást. A folyamatos modernizáció és bővítés következtében ma már egy 800 négyzetméteres csarnokban folyik a termelés, jelenleg 170-en készítik a minőségi női cipőket. Hamarosan pedig ismét változás lesz a pécsi cégnél.

Tovább olvasom »
Innovációra fel!

A baranyai vállalkozások között is akad néhány, amely szép eredményeket ér el az innovációs tevékenysége által született termékekkel. Lehetne több bátor cég is, bár az is igaz, hogy az esetek jelentős részében nem is kerül napvilágra az innovációs tevékenység megléte. Az újító, változtató gondolkodásnak nagy szerep jut a jövőben, egyes vélemények szerint ez a záloga a vállalkozások életben maradásának, fejlődésének. Összeállításunkban néhány baranyai jó példát is bemutatunk.

Tovább olvasom »
„Akit egy kicsit is érdekel a Föld nevű bolygó sorsa, az aligha húzódhat félre a felelősség elől”

A „Zöld Egyetem” gondolat a Pécsi Tudományegyetem komplex rendszere, mely magában foglalja az épített környezetet, a környezettudatos üzemeltetést, az ehhez kapcsolódó attitűdök kialakítását, valamint az oktatási, kutatási háttér megteremtését. Jelenleg az egyetemen közel 200 kurzus foglalkozik környezeti kérdésekkel és fenntartható fejlődéssel, emellett jelentős összegeket fordítanak kutatásokra, és a témában készült publikációk száma is jól mérhető. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Baranya Megyei Környezetvédelmi Díjjal ismerte el a PTE Zöld Egyetem projektjét.

Tovább olvasom »
„Víziónk, hogy olyan szoftverek készüljenek, amiket az emberek imádnak és akarnak használni”

Agilis szoftverfejlesztési módszertant támogató szoftver-szolgáltatásával rövid idő alatt több ezer ügyfélre tett szert a világ 62 országából a pécsi DevMads Kft. Olyan cégek és szervezetek termékcsapatai használják szoftverüket, mint a Toyota, a Vodafone, az Electronic Arts vagy az UEFA. A cég évek óta dinamikusan fejlődik, 2017-ben 90% feletti, 2018-ban közel 40%-os növekedést produkált. Árbevétele szinte teljes egészében exportból származik. A DevMads Kft. munkáját Baranya Megyei Export Díjjal jutalmazta a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.

Tovább olvasom »
„Engem az hajt, hogy át tudjam adni a tudásomat a következő generációnak”

A PSZC Garai Miklós Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában, valamint felnőttképző intézmények tanfolyamain és a kamarai mesterképzéseken is rendszeresen oktat kereskedelmi és közgazdaságtani tantárgyakat Budavári Ágnes. Több mint 25 éves tapasztalatával évek óta aktívan támogatja a kamara szakképzési és felnőttképzési tevékenységét. Munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kiváló Kamarai Munkáért Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
„Együtt könnyebb előremenni, mint külön-külön”

Molnár Gábor az IMG Építő Kft. ügyvezetője, a 16 baranyai céget magába foglaló, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter alapító tagja és alakulása óta elnöke. Munkájával hozzájárul az építőipar fejlesztéséhez, aktívan részt vesz a pályaválasztás előtt álló diákok körében az iparág népszerűsítésében, fő céljának tekinti az építőiparban a munkaerő-utánpótlás problémájának megoldását. Molnár Gábor kimagasló tevékenységét Kiváló Kamarai Munkáért Díjjal ismerte el a kamara.

Tovább olvasom »
„Összeszokott csapattal dolgozunk, ennek és a szakmai elhivatottságnak köszönhető minden díj”

Folyamatos az együttműködés HR-területen a megye meghatározó, teljes körű HR-szolgáltatást nyújtó vállalkozása, a Jobcapital Kft., valamint a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara között. Ez a közös munka is hozzájárul ahhoz, hogy az alkalmazottakat kereső cégek és az álláskeresők is hatékony szakmai segítséget kaphassanak. A Jobcapital rendszeres résztvevője a kamara által szervezett állásbörzéknek, illetve a további szakmai fórumokon is érvényesül a közös gondolkodás. A vállalkozás ügyvezetője, Papp Zoltán Péter munkáját a kamara Kiváló Kamarai Munkáért Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »
„Kisüzemi sörfőzdeként képesek vagyunk jól alkalmazkodni a vásárlók változó igényeihez”

A Pécsi Sörfőzde különleges minőségű és kiemelkedő beltartalmú kézműves söreiben megtestesül a több mint 160 éves tradíció és tapasztalat, az egyediségre való törekvés, a klasszikus sörkultúra ápolásának igénye. A Pécsi Sör hazai alapanyagokból készül, fő alkotóeleme a maláta, a mecseki karsztvíz és a legfinomabb komló. A sörfőzde termékeinek népszerűsége és ismertsége nagyban hozzájárul Pécs város imázsának színesítéséhez, építéséhez. A meghatározó helyi termék piacra juttatásában innovatív megoldásokat alkalmaznak. A vállalkozás kereskedelmi tevékenységét a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Az Év Kereskedője Díjjal ismerte el.

Tovább olvasom »