vállalkozás

Felhívás vendéglátó üzlettípus bejelentésére

Felhívjuk a Pécs városában vendéglátó üzletet üzemeltető kereskedők figyelmét, hogy a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet értelmében a 2021. január 1-ig bejelentett vendéglátó üzletek esetén a vendéglátó üzlettípusát legkésőbb 2021. március 31-ig kellett bejelenteni Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Hatósági Főosztályához, amit a kereskedők egy része még a mai napig nem teljesített. A hivatkozott kormányrendelet 2021. augusztus 19. napján hatályba lépett módosítása alapján a hatóság 2021. október 31–ig köteles ellenőrizni a fenti bejelentés megtételét és ha a hatósági ellenőrzés során megállapításra kerül, hogy a kereskedő nem tett eleget a kötelezettségének, a hatóság az érintett üzletet köteles azonnali hatállyal a bejelentés megtételéig bezáratni. A fentiekre tekintettel kérik azon vendéglátó üzletet működtető kereskedőket, akik még nem teljesítették bejelentési kötelezettségüket, hogy annak mihamarabb – az elektronikus ügyintézés szabályai alapján, az E–önkormányzati portálon közzétett iForm űrlap („Bejelentés nem üzletköteles termék forgalmazásáról” vagy „Működési engedély kérelem üzletköteles termék forgalmazásához”)

Tovább olvasom »
Orvostechnikai eszközök és berendezések Lengyelországban – 2021

Az elmúlt huszonöt év alatt Lengyelország a világ 21. gazdaságává vált. Ezt tükrözi az orvostechnikai eszközök lengyel piacának növekvő értéke, amelyet 2017-ben a „Technomed” orvostechnikai ipari szervezet 2,5 milliárd euróra becsült, szemben a négy évvel korábbi 1,5 milliárd euróval. És a növekedésből a magyar gyártók és forgalmazók is kivehetik a részüket.

Tovább olvasom »
Szeptembertől pályázható munkahelyi képzési támogatás!

GINOP Plusz-3.2.1-21 „A munkavállalók és vállalatok alkalmazkodóképességének és termelékenységének javítása a munkaerő fejlesztésén keresztül” című kiemelt projekt elsődleges célja a vállalkozások veresenyképességének növelése a munkahelyi képzések megvalósításának támogatásával.

Tovább olvasom »
Két hétig adhatók be az előminősítési kérelmek a GINOP Plusz program KFI felhívása kapcsán!

A július 30-án meghirdetésre került ‘GINOP Plusz-2.1.1-21 Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése’ című pályázat beadásának előfeltétela a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által kiadott támogató szakpolitikai vélemény, melyet a pályázóknak a következő két hétben van lehetősége kérelmezni.

Tovább olvasom »
Változnak a távmunka szabályai

Az elmúlt időszakban a pandémia miatt bevezetett rendelkezések előtérbe hozták a munkaviszony keretében történő otthoni munkavégzést. A veszélyhelyzet során a távmunkával kapcsolatos szabályok alkalmazásáról szóló 487/2020. (XI. 11.) kormányrendelet 2021. július 3-án hatályba lépő módosítása során a „home office” munkavégzés nem lett önálló foglalkoztatási forma, ehelyett a távmunka fogalma bővült és a szabályai rugalmasabbá váltak.

Tovább olvasom »