Összes hír

Javuló üzleti helyzet, bizonytalan várakozások

A GVI áprilisi vállalati konjunktúravizsgálata 1 953 vállalkozás vezetőjének válaszain alapul. Az április 1. és 30. között zajlott adatfelvétel eredményei szerint a Konjunktúramutató értéke 2024 áprilisában +22 ponton áll, ami a 2023 második félévében bekövetkezett visszaesést követően kis mértékű, három pontos javulást jelent. A mutató jelenlegi értéke két ponttal elmarad az előző év azonos időszakában mért +24 pontos értéktől, viszont számottevően meghaladja a 2022 októberében mért +4 pontos értéket. A Konjunktúramutató jelenlegi értéke (+22 pont) a koronavírus-járvány időszakából a 2020. októberi +15 pontos értékhez áll közel leginkább, a járványt megelőző időszakban pedig utoljára 2013 folyamán vett fel hasonló értékeket. A vállalkozások a múlt félévhez képest lényegében változatlannak ítélik az üzleti klímát, várakozásaik ugyanakkor továbbra is erősen megoszlanak vállalati kategóriák szerint. Összességében a megrendelések és a beruházások várható szintjére vonatkozó prognózisok pozitívabbá váltak az elmúlt fél év során, míg a várható üzleti helyzet megítélése nem változott. A bizonytalansági mutató értéke lényegében

Bővebben »
A mérnökök a modern társadalom építőkövei

A mérnök társadalom megbecsülése hazánkban nem „túl erős” pedig az emberiség kialakulásával a gyógyítás tudománya mellett a műszaki tudományok mindennek az alappillérei. A mérnökök a modern társadalom építőkövei, az ő munkájuk révén válnak valóra a jövő csodái, melyek meghatározzák az életünket és a bolygónk jövőjét.

Bővebben »
TrustChain – 4. nyílt felhívás

Felhívás minden fejlesztőnek, innovátornak, kutatónak, kkv-nak és vállalkozónak! 1.989.000,00 euró 17 projekt támogatására! A TrustChain 4. nyílt felhívás témája: „Multilánc támogatás NGI protokollok számára”.

Bővebben »
Szakmai elismerésekre vonatkozó pályázatok HR és CSR témában

Az alábbi kezdeményezések kiváló lehetőséget nyújtanak a vállalkozók hálózatépítésére, tudásmegosztására, jó üzleti megoldások és gyakorlatok kihangosítására, valamint szakmai alapon elismerik és támogatják a kamarai hálózat közös céljainak előmozdítását. Mindhárom díjazásban közös, hogy a fókuszba a gazdaság működésének legfontosabb elemét, az embert helyezik. Három nagymúltú és kiemelkedően fontos díjat ajánlunk.

Bővebben »
Heti EU jogász 2024. 20. hét

Az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelent jogszabályokat a Wolters Kluwer Kft. tájékoztatása alapján közöljük. A 20. héten a Hivatalos Lap következő számai jelentek meg.

Bővebben »
Heti jogász 2024. 20. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 20. héten a Magyar Közlöny 54 – 56. számai jelentek meg.

Bővebben »
A dél-dunántúli régióban terjeszkedik a nemzetközi HR nagyvállalat – Akvizíció a HR szolgáltatók piacán: összeolvad a WHC és a pécsi Álláspont

A 100%-ban magyar tulajdonú WHC több mint három évtizedes szakmai múlttal rendelkező nemzetközi HR nagyvállalatként a közép-kelet-európai régió meghatározó piaci szereplője. A dinamikusan fejlődő cégcsoport újabb mérföldkőhöz érkezett: tovább erősíti piaci pozícióját ezúttal a dél-dunántúli régióban, és a Pécsen 20 éve működő Álláspont 100%-os tulajdonosává válik. A hazai gazdaságpolitika beruházás-ösztönzési folyamatait támogató akvizíciós döntés révén a WHC nemzetközi működésének, szakmai tapasztalatának és méretének köszönhetően a térségben dolgozni vágyó felnőttek, diákok és nyugdíjasok előtt számos munkalehetőség nyílik meg. Emellett a minősített munkaerő-szolgáltató olyan teljeskörű, innovatív szolgáltatásokat is kínál, mint például a nemzetközi toborzás, vagy a digitalizált HR folyamatok, melyek jelentős előrelépést és hatékonyságnövelést hozhatnak a régió munkaerőpiaci szereplői számára. „Az elkövetkező hónapokban kemény munka vár ránk az Álláspont tulajdonosaival közösen, annak érdekében, hogy minél hamarabb a WHC égisze alatt működhessen tovább a pécsi, a baranyai, illetve a dél-nyugat dunántúli régió munkaerőpiacának kiszolgálásáért működő egységünk.” – nyilatkozta Berta Péter a WHC tulajdonosa,

Bővebben »
Innovációs pályázatok társadalmi egyeztetésen

Várják észrevételeiket! Elindult a GINOP Plusz 2.1.1-24 kódszámú, „Fókuszterületi innovációs projektek támogatása” és a GINOP PLUSZ 2.1.3-24 kódszámú, „KKV-k innovációs képességének támogatása” című felhívások tervezetének társadalmi egyeztetése.

Bővebben »
Ismét kinyitja kapuit a Pécsi Sörfőzde!

Május 25-én ismét Nyitott Főzdék Napja, amikor a magyar kisüzemi sörfőzdék megnyitják kapuikat a nagyközönség előtt. Ezen a különleges napon lehetőség nyílik a Pécsi Sörfőzde látogatására, ahol a sörkóstolás és vásárlás mellett a sörkészítés folyamatával és alapanyagaival is megismerkedhetnek az érdeklődők. Ne felejtsen el időben jelentkezni a túrákra! A főzdelátogatások vezetett túrák formájában lesznek elérhetők az alábbi időpontokban: 9:00, 10:30, 12:00, 13:30, 15:00, 16:30 és 18:00. A sörkóstolás a kóstoltató szobában történik, ahol a következő sörkülönlegességek lesznek megkóstolhatók: Szalon Tiszta Malátás sör, Pécsi Prémium Lager, Pécsi Prémium Szűretlen Pils, Pécsi Prémium Búza, Pécsi Prémium Barna, Pécsi Prémium Meggy, Pécsi IPA és Szűretlen Szalon. „A Pécsi Sörfőzde egy ikonikus helyszín a városban, és ez egy kiváló alkalom arra, hogy bárki belépjen a gyár kapuin, és megismerje Magyarország legrégebbi sörfőzdéjét, amire a pécsiek méltán büszkék lehetnek!” – nyilatkozta Popa Luca, a Pécsi Sörfőzde marketing koordinátora. További fogyasztási lehetőségként a Pécsi Sör-terasz áll

Bővebben »
Szezonnyitó tájékoztató a kamarában

Közösen tájékoztatták az érdeklődő vállalkozókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és a Kormányhivatal baranyai munkatársai a nyári időszakhoz (rendezvényekhez, kitelepülésekhez) kapcsolódó kiemelten fontos szabályokról Pécsett, a kamara székházában.

Bővebben »
Nemzetközi gazdasági hírek – 2024 20. hét

Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2024.05.16 MKIK Külgazdasági hírek

Bővebben »
Készülnek a képzési videók a QSA4Disability projektben

A projekt partnerek folyamatosan dolgoznak egy olyan eszköztár elkészítésén, amely a három célcsoportnak (hallássérült tanulók, vállalkozások, szakképző intézmények) szóló videókat, a tanulók készségeit, képességeit felmérő e-kérdőívet, a sérülteket foglalkoztató munkáltatóknak szóló protokollokat és iránymutatásokat, védjegyeket és még sok más hasznos eszközt tartalmaz majd.

Bővebben »
Az EM állásfoglalása a környezetvédelmi felelősségbiztosítással kapcsolatban

2024. január 1-jétől életbe lépett a pénzügyi biztosíték, a céltartalék, valamint a környezetvédelmi biztosítás hulladékgazdálkodással összefüggő részletes szabályairól szóló 681/2023. (XII. 29.) Korm. rendelet. A környezetvédelmi felelősségbiztosítással kapcsolatban számos kérdés érkezett kamaránkhoz melyet továbbítottunk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felé, aki levélben fordult Nagy Márta körforgásos gazdaságért felelős helyettes államtitkárhoz, kérve a környezetvédelmi biztosításra kötelezettek körének pontosítását. Helyettes államtitkár asszony válaszlevéleben az MKIK-t arról tájékoztatta: A Korm. rendelet a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (továbbiakban Ht.) 70-72. §-ban foglaltak végrehajtását szolgálja. A Ht. a hulladékgazdálkodási tevékenység fogalmát az alábbiak szerint határozza meg: a hulladékgazdálkodás körébe tartozó tevékenységek összessége, amely az állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásán túl magában foglalja a települési önkormányzatok által végzett hulladékgazdálkodási közfeladatok ellátását, valamint az egyéb gazdálkodó szervezetek által végzett hulladékgazdálkodási műveletek biztosítását is. A hulladékgazdálkodási tevékenységek nyilvántartásba vételéről, valamint hatósági engedélyezéséről szóló 439/2012. (XII. 29.) Korm. rendeletben szabályozva van a hulladékgazdálkodási tevékenységes végzéseinek feltételei, melynek alapja

Bővebben »
1% az Egyetemért

Közeleg a személyi jövedelemadó bevallás határideje. Kérjük, hogy amikor a közcélokra felajánlható 1%-ot bejelöli adóbevallásában, ne feledkezzen meg a Pécsi Tudományegyetem Közhasznú Alapítványának történő adakozás lehetőségéről. Az elmúlt évek adatai azt mutatják, hogy az adózók több, mint 60%-a egyáltalán nem nyilatkozik az SZJA közcélokra felajánlható 1%-áról, pedig ez csak két kattintás lenne az elektronikus adóbevallási rendszerben. Ne hagyják elveszni a lehetőséget, hogy ezzel is támogassák a közszférát! A Pécsi Tudományegyetem Közhasznú Alapítványa olyan intézményi fejlesztésekhez tud hozzájárulni, amelyek finanszírozása a költségvetési keretek közt nehézkes, valamint személyi szakmai támogatásokkal tud segíteni dolgozóinknak, kiegészítve a megnövekedett feladatok miatt kieső egyetemi anyagi forrásokat. Kérjük, hogy adója 1%-ával támogassa az Alapítványt! Adószám: 19034951-1-02

Bővebben »
Gazdasági Havi Tájékoztató – 2024. április

Elkészült az MKIK 2024. április havi Gazdasági Tájékoztatója. Tartalom: Munkaerőpiaci tendenciák a 2022-es népszámlálás adatai alapján – A foglalkoz­tatottság alakulása demográfiai jellemzők szerint A GDP alakulása a 2008-as és a 2020-as válsá­gokhoz viszonyítva, régiós összevetésben Nemzetközi tendenciák Gazdasági Havi Tájékoztató magyar nyelven Gazdasági Havi Tájékoztató angol nyelven

Bővebben »