augusztus 3, 2022

Hírlevél – 2021. 12. 16.

Gazdasági hírek, események 2021. december 16. Értékelünk, vissza és előre tekintünk! Közeledik az év vége. Adjon időt magának, adjon időt családjának, adjon időt az elmúlt időszak értékelésére. Egy pohár jó ital mellett tervezzen, álmodozzon. A gimnáziumot követő szakképzés két legnépszerűbb iránya, az érettségi bizonyítvány birtokában megkezdhető technikus képzés és a felsőoktatási szakképzés. Közel 7.400 gyermek és szülő vett részt 2021-ben valamilyen kamarai pályaorientációs programon. 8 éve tartó kitartó munka eredményeként, már az általános iskolák és a középiskolák is tudják, ha pályaválasztás, akkor iparkamara. Stabilitás, megbízhatóság, segítőkészség 2021-ben is. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a szakmai támogatókkal együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmai középiskolai képzésben résztvevőknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék magukat a WorldSkills Hungary nemzeti válogatón ápolás és gondozás vagy víz-, gáz- és fűtésszerelő versenyszámban. Ha az idősödő korosztály tagjai tovább élnek, úgy elkerülhetetlenül többet is fogyasztanak. Az erős kereslettel új üzleti lehetőségek nyílnak meg,

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 12. 09.

Gazdasági hírek, események 2021. december 9. Egészségipar, biotechnológia – a tudásmegosztásé a jövő; Elindult külföldi útjára a FruttaMax; Külföldön dolgoztak, most visszatérnek a céghez. Megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság decemberi száma. Olvasson bele! A jövő a laborokban születik, mind az egészségipar, mind a biotechnológia elképesztő felfedezéseket tesz vagy végez fejlesztéseket az emberiség életben maradása, életminőségének javítása érdekében. Az elmúlt években egyre élesebben látható, hogy önmagában egyik tudományág sem képes hatékonyan működni, szükség van a tudásbázisok összekötésére, a szereplők összefogására. Baranyában is elindult egyfajta közeledés a terület szereplői között. Új szakaszba lépett a FruttaMax, a hidasi Yuva Kft. által kifejlesztett újhullámos szörpcsalád, hiszen megkezdődött külföldi karrierútja. Szabó Zoltán tulajdonos-ügyvezetőt a vállalkozásban megtett újabb jelentős lépésről kérdeztük. Idén is sikerrel zárultak a kamarai gyakorlati oktatói képzések: a négy képzés során 51 fő gyakorlati oktató vehette át a sikeres vizsgát igazoló tanúsítványt Baranya megyében. A december 2-án megjelent Magyar Közlönyben szerepel az a

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 12. 02.

Gazdasági hírek, események 2021. december 2. “A jó helyen és jó időben nem létezik. A vállalkozók maguk kovácsolják a szerencséjüket. Vállalkozónak lenni annyi, mint hogy annyira érdekel a világ körülötted, hogy folyamatosan keresed a módját, hogy fejleszd és javítsd a kínálatot.” Richard Branson. És az Ön vállalkozásának miben segíthet a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara? Az Ezüst Gazdaság a 3. legnagyobb gazdaság a világon, 2025-re várhatóan 88 millió munkahelyet tart majd fent, 5,7 trillió euró költés mellett. A konferencia célja, hogy fókuszba helyezze ezt az óriási, jelenleg kiaknázatlan gazdasági területet regionális vonatkozásban, és közös gondolkodásra, az együttműködés lehetőségeinek megvitatására hívja a résztvevőket. Szinte minden ünnep közeledtével megszaporodnak az otthon, gyakran dekorációs céllal előállított termékek. Sokan ilyenkor szembesülnek avval is, hogy a végeredmény mennyire tetszik másoknak, és esetleg ezt értékesíteni is tudnák. Ezek minősítésével kapcsolatban sok kérdés érkezik a kamarához, ezért az erre adható megoldásokat az alábbiakban összefoglaljuk. Az új vagy használt

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 11. 25.

Gazdasági hírek, események 2021. november 25. Etikus üzlet? De létezik. Baranyában a legtöbb vállalkozás nemcsak eredményesen és eredményfókusszal, de etikusan is működik. Fontos, hogy mindenkivel megértessük, hogy az együttműködés és egymás ésszerű támogatása középtávon visszaköszön, akár profit formájában is. Munkavégzés otthon = home office = távmunka? Hogy is van ez? Melyik mit jelent? És mire kell figyelni munkáltatóként, munkavállalóként? A december elsejei fórumon az otthoni munkavégzés kapcsán felmerülő kérdéseket járják körbe a meghívott szakértők. A régió életében meghatározó vállalatok szövetsége, a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) harminc vállalkozást tömörít, melyek 5000+ munkavállalót foglalkoztatnak, és tevékenységükkel a gépipar széles spektrumát fedik le. A klasztervezetés munkájának támogatására ÜGYFÉLKAPCSOLATI ÉS MARKETING MUNKATÁRSAT keresünk. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében autószerelő mestervizsga zajlott november 18. és 20. között. Az Ezüst Gazdaság a 3. legnagyobb gazdaság a világon, 2025-re várhatóan 88 millió munkahelyet tart majd fent, 5,7 trillió euró költés mellett. A december 8-i

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 11. 18.

Gazdasági hírek, események 2021. november 18. Iparfejlesztési terveket elemeztek és adtak közre 1969-ben. Népgazdaság tervszerű fejlesztése a fő cél. Mindez Baranya megyére vonatkozik. 52 éve írták! A FANUC Hungary Kft. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együtt várja azoknak a fiatal szakembereknek, szakmai középiskolai képzésben résztvevőknek, főiskolai és egyetemi hallgatóknak a jelentkezését, akik szívesen megmérettetnék magukat a WorldSkills Shanghai 2022 nemzetközi verseny hazai válogatóján, ipari robotika versenyszámban. Újjáalakult a kamara Senior Klubja, amely 2017-ben azért jött létre, hogy a munkájukban elismert, de a mindennapi gazdasági feladatoktól mentesült szakemberek tudását, tapasztalatait, kapcsolatrendszerét elérhessék azok, akik bizalommal fordulnak hozzájuk. A novemberi Humán Klub ülésen egy másfél órás, csoportokban elvégzett workshop keretében a tagok a klubon belüli kapcsolódásaikat mérték fel és elemezték ki. Az MKIK GVI kérdőíves felmérést indít annak érdekében, hogy megismerje a hazai vállalkozások véleményét és tapasztalatait az elmúlt időszakban érzékelhető energia- és üzemanyagárak növekedésével kapcsolatban. 2021. november 15-én megjelent a Magyar

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 11. 11.

Gazdasági hírek, események 2021. november 11. Válság után hogyan tovább? – Jövőre minden rendben lesz!? Javaslataink 4 csomagban: Fejlesztéspolitikai javaslatok. Források, támogatások. Adminisztráció. Humánerőforrás. Végéhez közeledik a 2021-es év, mely egyben egy hétéves periódus zárását is jelenti. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara már 14. éve tagja az Enterprise Europe Network világméretű hálózatnak, melyet az Európai Bizottság hozott létre. Azt, hogy mivel is foglalkozik a hálózat a Dél-Dunántúlon, legjobban az utóbbi időszak eredményei mutatják be. Környezetbarát technológiával, 5 liter vízből előállított gőzzel tisztították ki a Prosis autómosóiban a gépkocsik belsejét néhány éve. Ilyen üzletből többet is működtetett a vállalkozás, és ahogy annak idején az ügyvezető, Varsányi Szilárd szinte jelszavaként fogalmazta meg: „Legyünk nyitottak a világra és merjünk kockázatot vállalni!”, úgy mentek tovább egy új irányba. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Transzdiszciplináris Kutatások Intézete az Egészségtudományi Karral, a Művészeti Karral és a PTE 3D Központtal társszervezésben, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 11. 04.

Gazdasági hírek, események 2021. november 4. “Ahol a jövő technológiáit fejlesztik ki, ott nagy valószínűséggel a jövő gazdasági kapacitásai is ki fognak épülni.” A fenti gondolat Szijjártó Péter minisztertől származik, mely a FOSS/Soft-Flow Kft. gyáravatóján hangzott el. Triviálisnak tűnik, de nem az. Ahhoz, hogy a hozzáadott érték, a magas minőségű nemzetközi piacra érett termékek és szolgáltatások dinamikus tempóban és volumenben jelenjenek meg Pécsett és Baranyában, komoly előfeltételekre van szükség. A Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, együttműködésben a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával idén ősszel is megrendezi a Kamarai Beszállítói Fórumot. A program célja, hogy erősítse a helyi beszállítói láncokat. A beszerzők eddig beérkezett együttműködési igényeit ebben a cikkben közöljük. Rögtön leszögezem, hogy a pályaválasztási döntés nagyon-nagyon komoly dolog és mi ezt komolyan is vesszük. Valódi és megalapozott tudással, szakmaisággal végezzük a munkánkat, de aki kamaszokkal foglalkozik, annak értenie és vennie kell a humort, különben keresztbe lenyelik az osztályteremben. És mi vesszük

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 10. 28.

Gazdasági hírek, események 2021. október 28. Minden évben a nyolcadikos gyerekeknek és szüleiknek az ősz a pályaválasztási döntés ideje. Idén korán elkezdődtek a középiskolai nyílt napok, sok iskola még az őszi szünet előtt megtartotta a pályaorientációs napját. A kamara munkatársai önismereti foglalkozásokkal, céglátogatásokkal, szülői értekezletekkel és pályaválasztási osztályfőnöki órákkal segítik, hogy minél szélesebb körben kaphassák meg az érintettek a pályaválasztáshoz elengedhetetlen mennyiségű és minőségű információt. A koronavírus-járvány megváltoztatta a kommunikációs szokásokat, ehhez gyorsan tudott alkalmazkodni az innovatív és költséghatékony robotizált megoldásokat nyújtó pécsi Hess & Partners Kft. Mint Sabján László, a cég vezetője mondja, könnyen át tudtak állni az otthoni munkavégzésre, mert megvolt az alap infrastruktúrájuk, így nem volt kieső idő a munkájukban. A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Transzdiszciplináris Kutatások Intézete az Egészségtudományi Karral, a Művészeti Karral és a PTE 3D Központtal társszervezésében, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közreműködésével ismét megrendezte a Kortalan Tudomány és Művészet Konferenciát és Fesztivált, melynek központi tematikája idén

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2021. 10. 21.

Gazdasági hírek, események 2021. október 21. Novembertől a vendéglátóhelyek és a turisztikai attrakciók is csatlakoznak a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központhoz (NTAK), ezáltal Magyarország legátfogóbb, valós idejű big data állománya segíti a magyar turizmus fejlődését. A kötelező adatszolgáltatás 2022. júliusától indul el. A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja, a PTE MIK Tüzelőanyag-cella és hidrogéntechnológia szakmérnök / szakember képzést indít. A szakirányú továbbképzés általános célja a gépipar és energetikai szektor szakterületei számára olyan szakemberek képzése, akik megfelelő műszaki ismeretekkel és képességekkel rendelkeznek a tüzelőanyag-cellák és a kapcsolódó hidrogéntechnológiai berendezések működtetése, gyártása és továbbfejlesztése területén. A gazdaság újraindítása érdekében a legkisebb vállalkozások számára elindult a Széchenyi Mikrohitel GO! új hitelkonstrukció a Széchenyi Kártya Programban, amely a mikrovállalkozások beruházási céljait segíti. Festő, mázoló és tapétázó mestervizsgát tartottak a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében 2021. október 12-én a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium tanműhelyében. A szakmák csúcsának számító megmérettetésig idén

Tovább olvasom »
Munkáltatói felmérés az ideális pályakezdőkért

A Pécsi Tudományegyetem Karrier Irodájának munkatársai arra kérik a vállalkozókat, segítsék az egyetemista hallgatók munkaerőpiacra történő felkészítését azáltal, hogy egy rövid kérdőív kitöltésével visszajelzést adnak az egyetemista szakmai gyakorlatosok és pályakezdő frissdiplomások munkahelyi attitűdjeiről és soft kompetenciáiról!  Visszajelzéseiket beépítik programjaik, tréningjeik és kurzusaik fejlesztése során. Céljuk, hogy hallgatóik a lehető legfelkészültebben érkezzenek a munka világába, így a jövőben értékes tagjai lehessenek akár az Önök szervezetének. A kérdőív kitöltése kb. 10-15 percet vesz igénybe. A kérdőív linkje: http://kerdoiv.pte.hu/evasys/online.php?p=attitud  A kitöltés határideje: 2022.08.10. szerda

Tovább olvasom »