augusztus 3, 2022

Hírlevél – 2022. 07. 28.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzétételre került a Pénzügyminisztérium által validált kalkulátor, segítve azokat a vállalkozókat, akik az új KATA törvény szerint nem választhatják az új tételes adózási formát és helyette az átalányadózás vagy a vállalkozói jövedelem szerint adózás közül kell dönteniük. Új parkolási rendet vezetett be a BIOKOM az irodaház környékén, a négy korlátozott várakozási övezetből a kettesbe tartozik a Majorossy Imre utca ezen szakasza.   PÁLYÁZATOK A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybe vételét támogassa a kutatók (felsőoktatási intézmény, egyéb költségvetési kutatóhely, Vállalkozói kutatóhely, Vállalkozás (nem kutató jellegű), Nonprofit kutatóhely, ELKH kutatóintézetei) számára. A Díj, melyet évente általában heten nyerhetnek el, az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, a határainkon belül vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott erkölcsi elismerését szolgálja. Magyarország 2013-ban kapcsolódott be az évente megrendezett „Minőség-Innováció”

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 07. 21.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara és a NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatóság tájékoztató fórumot szervez (hibrid formában) a KATA szabályozásának átalakításával kapcsolatban. A rendezvény célja, hogy az újonnan megjelent KATA törvény és a jelenlegi ismereteink alapján a felmerülő kérdésekre az érintett vállalkozások szakemberektől választ, útmutatást kapjanak a lehetséges alternatívákról. A Magyar Közlöny július 18-ai, 118. számában megjelent a 2022. évi XIII. törvény „A kisadózó vállalkozók tételes adójáról” a törvényjavaslattal összhangban. A törvény 2022. augusztus 1-től lép hatályba, a KATA-ra vonatkozó érdemi változások hatályba lépésének dátuma maradt szeptember 1. Új parkolási rendet vezetett be a BIOKOM az irodaház környékén, a négy korlátozott várakozási övezetből a kettesbe tartozik a Majorossy Imre utca ezen szakasza. PÁLYÁZATOK A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybe vételét támogassa a kutatók (felsőoktatási intézmény, egyéb költségvetési kutatóhely, Vállalkozói kutatóhely, Vállalkozás (nem kutató

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 07. 14.

A hírlevél szerkesztésének időpontjában a Kisvállalkozások Tételes Adóját (KATA) érintő törvénymódosítás végleges szövege még nem jelent meg a Magyar Közlönyben. Amint elérhető lesz a módosító rendelet, tájékoztatjuk a részletekről a vállalkozásokat, valamint tájékoztató fórumot szervezünk a témában. Kamaránk az egyeztetések során nem a most megjelent szabályozást képviselte. Baranya megyében a mikrovállalkozások aránya nagyon magas, ezért azt javasoltuk, hogy amennyiben a KATA szabályait – a visszaélések okán – változtatják, akkor az érintett vállalkozói kör számára egy, a KATA-hoz hasonló, vagy annál még kedvezőbb költségű, az adminisztrációt minimális szinten megkövetelő adónem kerüljön kialakításra és bevezetésre. Kamaránk az előzetes szövegezés alapján folytatja a korábban megkezdett egyeztetéseket a baranyai adózási szakértőkkel és az érintett kisvállalkozókkal, valamint javaslatcsomagot készít a KATA szabályozás és a mikrovállalkozások, egyéni vállalkozások számára hatékony új adónem kialakítása érdekében. A Szakma Kiváló Tanulója Verseny, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, valamint az Ipar 4.0 verseny díjazottjait július 6-án a Parlamentben köszöntötte Parragh

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 06. 30.

Dél-Dunántúli Gazdaság Ipar 5.0 – eljött már az ideje?; Hozzáértés, végtelen szorgalom, alázat és szerencse – ez a siker titka; A prémium minőséget és a technikai újdonságokat keresik az árnyékolástechnikában; A sport rendszerre, önfegyelemre és kitartásra tanít – megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság júliusi száma. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) együttműködésének eredményeként a szálláshely-szolgáltatók, valamint az önkormányzatok számára megszűnik a korábbi kettős turisztikai célú adatszolgáltatás. A turisztikai ágazat egységes adatforrása a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) lesz. Idén május végén kamaránk 2 napos készségfejlesztő tréninget szervezett a duális gyakorlati képzőhelyeken tanulók gyakorlati oktatását végző mestereknek és kamarai gyakorlati oktatói végzettséggel rendelkező gyakorlati oktatóknak. A vegyipar, a biotechnológia és a környezetipar jelentős, sokszor rejtett kapacitással bír Baranya megyében. Vállalkozói kezdeményezésre reagálva kamaránk megkezdte az érintett vállalkozásokkal, a közép- és felsőfokú képzésben érintett résztvevőkkel a közös egyeztetést. Az első fórumra Sellyén került sor, az Agrokémia Sellye

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 07. 07.

Dél-Dunántúli Gazdaság Ipar 5.0 – eljött már az ideje?; Hozzáértés, végtelen szorgalom, alázat és szerencse – ez a siker titka; A prémium minőséget és a technikai újdonságokat keresik az árnyékolástechnikában; A sport rendszerre, önfegyelemre és kitartásra tanít – megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság júliusi száma. Sikeresen lezajlott a kamara egyik nagyszabású Horizont 2020-as projektje, az AMULET mindhárom online tájékoztató és partnerkereső rendezvénye. Idén május végén kamaránk 2 napos készségfejlesztő tréninget szervezett a duális gyakorlati képzőhelyeken tanulók gyakorlati oktatását végző mestereknek és kamarai gyakorlati oktatói végzettséggel rendelkező gyakorlati oktatóknak. A vegyipar, a biotechnológia és a környezetipar jelentős, sokszor rejtett kapacitással bír Baranya megyében. Vállalkozói kezdeményezésre reagálva kamaránk megkezdte az érintett vállalkozásokkal, a közép- és felsőfokú képzésben érintett résztvevőkkel a közös egyeztetést. Az első fórumra Sellyén került sor, az Agrokémia Sellye Zrt. látta vendégül a résztvevőket. Az AMULET projekt célja, hogy kihasználja a kkv-k innovációs potenciálját, amelyek új értékláncokat hoznak létre azáltal,

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 06. 23.

Folytatódik a Széchenyi Kártya Program, amely kedvezményes finanszírozási lehetőségeket biztosít a hazai kkv-szektornak. A Kormány az energiaválság okozta megnövekedett energia többletköltségek finanszírozásának könnyítése, valamint a hatékonyságnövelő és technológiaváltást segítő beruházások elősegítése érdekében két új speciális, kiemelten támogatott hitelkonstrukciót is bevezet. Módosításra került az egyetemes szolgáltatásra jogosultak körének meghatározásáról szóló kormányrendelet, mely szerint változik az egyetemes energiaszolgáltatásra jogosultak köre. Elfogadta az országgyűlés a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös kezdeményezésére elindított törvénymódosítást. Ennek értelmében 2023. január 1-jétől indul a vendéglátó üzletek és a turisztikai attrakciók adatszolgáltatási kötelezettsége a Nemzeti Turisztikai Adaszolgáltató Központ (NTAK) felé. Baranya megyében az elmúlt években közel 500 alkalommal, több, mint 7400 pályaválasztás előtt álló általános iskolás és középiskolás gyereknek nyitották ki kapuikat a helyi vállalkozások. Kamaránk folyamatosan részt vesz nemzetközi és hazai projektekben, melyeknek elsődleges célja a baranyai gazdaság fejlesztése és a helyi vállalkozások versenyelőnyének növelése, szem előtt tartva a regionális

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 06. 16.

Rövid időn belül az ötszörösére emelkedett villamosenergia-költség, a gáz árdrágulása szinte követhetetlen – és még nem látszik a folyamat vége. A vállalkozásvezetők hetente, de van, hogy sűrűbben tervezik a költségeket, a magas árak mellett a legfőbb kockázati tényező a bizonytalanság. Van-e mozgástér, mivel lehet csökkenteni a kiadásokat, hosszú távon milyen stratégiát érdemes követni? Bértámogatott diákmunka a turizmus és a vendéglátás, valamint a mezőgazdaság területén. A program keretében lehetőség nyílik 16-25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok idényjellegű foglalkoztatására. Szabadságkiadás szabályai szakképzési munkaszerződéses diákoknál. Június 8-án Székesfehérváron tartották az Országos Vállalkozói Mentorprogram legújabb, fenntarthatósági szemléletformálást célzó alprogramjának ünnepélyes nyitórendezvényét. Szemléletformáló videót készített a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, amellyel az IT-szektort célozzák meg: a kisfilmmel hívják fel a figyelmet arra, hogy a szellemitulajdon-védelem kiemelten fontos ebben az ágazatban is, hiszen a megírt programok, elkészített szoftverek oltalmak nélkül könnyen azoknak hozhatnak hasznot, akik lemásolják ezeket. A május 31-i webináriumon részletesen elmagyarázták, hogy mi

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 06. 09.

Hetedik alkalommal került megrendezésre regionális Humán Konferencia kamaránkban. A május 31-én megvalósult rendezvény témája a „Vezetés és stratégia a VUCA világban” volt. A konferencia arra kereste a választ, hogy vajon tudjuk-e vezetőként, HR munkatársként, szakemberként azt, hogy miben más a stratégia és a vezetés egy ilyen megváltozott környezetben? Május első hetében tizenöt Baranya megyei vendéglátós szakember és vállalkozó tett tanulmányi látogatást Olaszországban kamaránk szervezésében. A tanulmányúton a résztvevők az olaszországi Friuli-Venezia-Giulia tartományára jellemző kitűnő alapanyagokat és azok feldolgozását ismerhették meg. A Kamara Oktatási Központja együttműködve a Helixlab Kft. szakembereivel két, egymásra épülő hiánypótló képzést kínál mindazok számára, akiket érdekel a programozás, akik ismereteiket bővíteni kívánják ezen a területen, illetve akik tudásukról tanúsítvánnyal is rendelkezni szeretnének. A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága hagyományteremtő jelleggel tájékoztató rendezvényt tart a turisztikai szezon kezdetén, annak érdekében, hogy a vendéglátással foglalkozó vállalkozások tisztában legyenek a rájuk vonatkozó szabályokkal és az azokban történő változásokkal. Az

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 06. 02.

Dél-Dunántúli Gazdaság Nyár, munka, lehetőségek; A szakma sztárjai lettek; A felelős gasztrohős; Digitalizáció, innováció – digitális innováció; Minden lehetőséget megragadnak – megjelent a kamarai Dél-Dunántúli Gazdaság júniusi száma. A kamara szervezésében a Szakma Sztár Fesztivál keretei között került sor az országos Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőire. A baranyai versenyzők több szakmában is az elsők között végeztek. Kamaránk biztosította, hogy a megyéből közel 400 pályaválasztás előtt álló diák tekinthette meg a versenyt a két nap alatt. Hiányszakmák, a Covid következtében előállt munkaerőpiaci helyzet, nyári szabadságolások, a szomszédos országban zajló katonai konfliktus hatásai, diákmunkák, szakmai gyakorlat, külföldi munkavállalás – és biztosan lehetne folytatni a sort, mi minden hat a foglalkoztatásra, az elhelyezkedési lehetőségekre megyénkben is. Az 1992-ben életre hívott Pécs Története Alapítvány szervezésében 30 éve folyik kiterjedt kutatómunka, melynek célja Pécs történetének minél alaposabb feltárása és a nagyközönség számára is érdekes, hasznos formában történő megismertetése. A projekt végcélja egy nyolckötetes monográfiasorozatban összefoglalni

Tovább olvasom »
Hírlevél – 2022. 05. 26.

Szakmai összefogással, a szélesen értelmezett turisztikai szektor vállalkozóinak bevonásával zajlik a turizmusfejlesztési stratégia készítése Baranyában. Vezetés és stratégia a VUCA világban. Az üzleti világba a globális pénzügyi válság után került be a kifejezés, a gazdasági környezet leírására. A VUCA modell erre a mai kihívásra keresi a választ. A megközelítés egyrészt leírja a jelenlegi környezet jellegzetességeit, amelyet változékonynak, uralhatatlannak, komplexnek és átláthatatlannak jellemez, majd vezetési modelljével egy lehetséges megoldást is kínál az innovatív kultúra megteremtésére. A konferenciára azokat a HR szakembereket és cégvezetőket várják a szervezők, akik maguk is érzékelik szervezeti működésükben a VUCA hatást a mindennapjaikban és azt is fontosnak tartják, hogy tudatos válaszaik és megoldásaik legyenek rá. A felmérés célja, hogy fejlessze az átláthatóságot az EU-s cégeknél azáltal, hogy megbízható nemzetközi rendszerekben is láthatóvá és elérhetővé teszik a hiteles céges adatokat és lehetővé teszik a biztonságos használatát. Továbbá modernizálni szeretnék az európai céges jogi szabályozásokat, hogy jobban illeszkedjenek a

Tovább olvasom »