Összes hír

Dobogóra „lépegető” robotok a Gép-Ésszel versenyen!

Otthoni/Iskolai környezetben kellett összeszerelni a lépegető robotokat, akik jelentkeztek a Gép-ésszel gépipari szakmaismereti versenyre. Idén két alkalommal is félbe kellett szakítani a szakmaismereti versenyeket a járványügyi helyzet miatt, de a diákok kitartottak és végül összeszerelték a robotokat, fantasztikus pályamunkákat nyújtottak be.  A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek saját maguk tapasztalják meg az alkotás élményét. A robotok összeállításához tervezni, mérni, fűrészelni, fúrni, ragasztani, hajlítani kellett. Meg kellett tanulniuk a rendelkezésre álló idejük beosztását, meg kellett érteniük a csapatmunkában betöltött feladatukat és szerepüket. Komplex a feladat, de a beérkező pályamunkákból látszik, hogy ügyesen dolgoztak a gyerekek. A főcím képen Herbert Gábor zsűri tagot láthatják munkában, aki a Pécs-Baranyai Gazdaságfejlesztő Nkft értékesítési és műszaki vezetője. Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter a verseny stratégiai támogatója. 24 csapat nyújtotta be a pályamunkákat, a verseny döntőjében 10 csapatot tudunk díjazni. Szoros volt a végeredmény, így a 5. helyen és a 7. helyen 2 csapat kapott a

Bővebben »
Fenntartható termékek a környezettudatos tervezésben

Az Európai Bizottság felmérést folytat, összegyűjtve a kis- és középvállalkozások véleményét a fenntartható termékekre irányuló kezdeményezésről (Sustainable Products Initiative), melyet a körforgásos gazdaságra vonatkozó cselekvési tervében tűzött ki és 2021 végéig kell megvalósítani. Az Enterprise Europe Network részt vesz a bizottság konzultációjának hazai népszerűsítésében.

Bővebben »
Állásajánlat könyvelőknek

A Pető és Szálkai Vállalkozásfejlesztő Iroda bővülő irodájukba keres új könyvelő munkatársat 8 és 4 órás munkaidőbe. Tapasztalat és RLB60 program ismerete előny, de nem feltétel.

Bővebben »
Területbővülés, portfóliónövelés: új irányokba nyitott a MATRO

Mint a legtöbb vállalkozás, a forgácsolással előállított alkatrészek és szerszámbefogó egységek, gépalkatrészek gyártásával foglalkozó MATRO Kft. számára is kihívásokkal teli volt a tavalyi pandémiás év, bár a vállalkozás éves teljesítményén ez nem hagyott nyomot: a 2019-hez hasonló jó eredményt ért el 2020-ban is. Az idén 30 éves vállalkozás meg tudta tartani beszállítói pozícióját, ehhez a vevők sokszínűsége, a szabályozott működő belső folyamatok is hozzájárultak, illetve az, hogy kompenzálni tudták a járműiparban világszinten tapasztalható negatív folyamatokat. Néhány éve ugyanis stratégiát váltott és új irányokba is elindult a MATRO: az autóipari partnerek mellett több más ipari szegmensből származó vevőkkel lépett üzleti kapcsolatba, ezzel pedig a következő 7-8 évre megalapozta a további növekedését. Tavaly egy újonnan épített saját gyártócsarnokkal gyarapodott a cég gyártási területe, hamarosan pedig a Déli Ipari Parkban hosszú távon bérelt egységben is megkezdődik a termelés. Ez utóbbi helyen egy eddig még nem végzett tevékenységet is elindít a vállalkozás.

Bővebben »
Effekt 2030: Indul a vállalati felelősségvállalási és fenntarthatósági programok idei megmérettetése

A hazai piacon működő felelős cégek idén is pályázhatnak az Effekt 2030 – A közösségi befektetések díjára. A rangos szakmai elismerésben minden évben azok a példaértékű vállalati felelősségvállalási és fenntarthatósági programok részesülnek, amelyek mérhető, kimutatható pozitív változásokat eredményeznek a társadalom és a környezet szempontjából.

Bővebben »
Heti jogász 2021. 20 – 21. hét

Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 20. héten a Magyar Közlöny 90 – 95. számai, a 21. héten a 96 – 98. jelentek meg.

Bővebben »
Várhatóan nem csak a transzparencia, hanem a multiktól származó adóbevétel is növekszik

A nagy multinacionális vállalatok által alkalmazott társaságiadó-kikerülés és agresszív adótervezés miatt az uniós országok évente vélhetően több, mint 50 milliárd euró összegű bevételtől esnek el. Ezen gyakorlatok alkalmazását megkönnyíti, hogy a nagy multinacionális vállalatokat semmi nem kötelezi arra, hogy országonkénti bontásban beszámoljanak arról, hol termelik nyereségüket, illetve hol fizetnek adót az EU-ban.

Bővebben »
Itt a vége!

Betiltja az egyszer használatos műanyag termékek nagy részét a kormány, július elsejétől tilos bizonyos egyszer használatos műanyagtermékek, továbbá oxidatív úton lebomló műanyagból készült termékek forgalomba hozatala.

Bővebben »
Nyit a Selyemgyár Mohácson

Befejeződött a város egyik legnagyobb beruházása, befejeződött az egykori Selyemgyár felújítása. A Selyemgyár Kulturális Negyed elnevezésű épületegyüttes megnyitójára jövő hétvégén kerül sor, ahol a korábbi gyárat bemutató kiállítás mellett, többek között kézműves vásárral gasztro udvarral is várják az érdeklődőket.

Bővebben »