Dél-Dunántúli Gazdaság

Egyre nagyobb az igény a szakmai rendezvények kiszolgálására

Minden a legnagyobb rendben van – válaszolja a Mi újság? kérdésre Ferenczy Tamás, a kiállításszervezéssel és -kivitelezéssel foglalkozó Fair-Expo Kft. ügyvezetője, azonban ahhoz, hogy ez a mondat elhangozhasson, sokat kell tenni a mindennapokban és kellett tenni a cégalapítás óta eltelt 22 évben. A komlói vállalkozás a hazai kiállítások szervezésén túl (Esküvő kiállítás, Komlóért Expo) nagy hangsúlyt fektet a magyar vállalkozók külföldi szakvásárokon való megjelenítésére is.

Tovább olvasom »
Újszerű válasz a szakember-hiányra

A két évvel ezelőtt bevezetett új támogatási formáknak köszönhetően ismét felívelő ágba került az építőipar. Annak érdekében, hogy ennek kedvező hatásait az ágazat szereplői minél jobban ki tudják használni Molnár Gábor, a pécsi IMG Kft. ügyvezetőjének kezdeményezésére idén tavasszal létrejött Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter, amelynek jelenleg tizenöt tagja van. A szerveződés céljai között szerepel az építőipari szakmák népszerűsítése is, ennek részeként novemberben Pécsett az Apáczai Nevelési Központban Pályaorientációs Napot tartanak.  

Tovább olvasom »
„A kerékpározás oldja a stresszt és növeli az önismeretet”

Néhány éve fedezte fel az aktív mozgás előnyeit a Humán Innovációs Csoport Nonprofit Kft. ügyvezetője, Pernyéz Zsuzsanna, aki ma már a nyaralásait is úgy szervezi, hogy mindenképpen legyen benne kerékpáros program. A kamara Humán Klubjának elnöke céget vezet, képzéseket tart, coachol, tehát ideje nagyobb részét emberek között tölti, ezért kikapcsolódás számára, ha egyedül róhatja a kilométereket. Az országúti kerékpározás mellett úszni és futni is szokott. Mivel a három sportág eredője a triatlon, ebben is megmérette már magát, de számára nem a versenyzés az elsődleges, hanem saját korlátainak átlépése.

Tovább olvasom »
A könnyen értelmezhető ételek a sikeresek

Az elmúlt években érezhető fejlődésen ment át a pécsi Ferencesek utcája gasztronómiai kínálata. A minőségi vendéglátóhelyek sorát a Hakni Bistro gyarapította még tavasszal, ami a nyári szünet után már Hakni Burgers néven nyitott újra. A konyhán és a pultban Gangel Arnoldot és a kérdéseinkre ezúttal válaszoló Gangel Illést (a képen jobbra) találjuk.

Tovább olvasom »
Új, négycsillagos minőségű szálloda épül Harkányban

Még alig telt el néhány év a harkányi Xavin Hotel teljes megújítása óta, a vállalkozást üzemeltető Végi család máris egy új építkezésbe kezdett. A jelenlegi szálloda közelében egy kisebb szálláshelyet hoznak létre, ragaszkodva a Xavinban megszokott magas minőséghez. A nyitást jövő tavaszra tervezik. 

Tovább olvasom »
„Az online boltot erősíti az offline” – sikeres üzleti modell a Laptopszalonnál

A Laptopszalon egy országos lefedettséget biztosító, 8 nagyobb üzletből és szervizből, valamint egy nagy forgalmú webáruházból álló országos hálózat, amely mára piacvezetővé vált hazánkban a számítástechnikai értékesítésben. Idei forgalmukat 10 milliárd forint körülire várják az év végére. A pécsi székhelyű cég néhány éve a kerékpár üzletágban is érdekelt, a korábban bevált sikeres modell alapján két szaküzletet – egy pécsit és egy budapestit –, valamint egy professzionális webáruházat hoztak létre biciklikk.hu néven. Folkmann Ferencet, a vállalkozások vezetőjét az online értékesítésben rejlő lehetőségekről, illetve a sajátos üzleti modellről kérdeztük. Szerző: Kiss Tünde

Tovább olvasom »
Ahol lehet népszerűsítik az építőipari szakmákat

Miközben egyre jobb helyzetbe kerül az építőipar, ezzel párhuzamosan mind nehezebben tudják a vállalt határidőket teljesíteni a szakemberhiány miatt. Ezen is igyekszik változtatni az idén tavasszal létrejött Dél-dunántúli Építőipari Klaszter, amelynek a bólyi HVS-Bau Kft. is tagja. A Dél-baranyai kisváros főterén egy újonnan épült ház udvarában található a cég székhelye. Az egyterű irodában foglalunk helyet Schrempf Istvánnal, a cég ügyvezetőjével. Szerző: Szalai Kornélia

Tovább olvasom »