Újszerű válasz a szakember-hiányra

A két évvel ezelőtt bevezetett új támogatási formáknak köszönhetően ismét felívelő ágba került az építőipar. Annak érdekében, hogy ennek kedvező hatásait az ágazat szereplői minél jobban ki tudják használni Molnár Gábor, a pécsi IMG Kft. ügyvezetőjének kezdeményezésére idén tavasszal létrejött Dél-Dunántúli Építőipari Klaszter, amelynek jelenleg tizenöt tagja van. A szerveződés céljai között szerepel az építőipari szakmák népszerűsítése is, ennek részeként novemberben Pécsett az Apáczai Nevelési Központban Pályaorientációs Napot tartanak.  

– A klaszter megalakításával az építőiparban egyre feszítőbb szakemberhiány megoldására is választ próbálunk adni – kezdi beszélgetésünket Molnár Gábor, az IMG Kft. projektvezetője. – A tagjaink közül mindegyik cég nagy hangsúlyt fektet a tanulók képzésre, s arra, hogy a náluk végzettek elsajátítsák a szakma alapjait. E mellett lehetőséget teremtünk arra is, hogy tapasztalatcserén vehessenek részt a tanulók egymás cégeinél, amelynek során megismerkedhetnek az ott folyó tevékenységekkel, az ott alkalmazott technológiákkal, építőipari alapanyagokkal.

A családi vállalkozásként működő, több mint két évtizedes múltra visszatekintő IMG Kft. elsősorban ipari telephelyek fejlesztésében, létrehozásában vesz részt, valamint bankok fiókjainak felújítását végzi. E mellett, ugyan kisebb részben, de családi házakat is építenek, valamint azok felújítására, átalakítására is vállalkoznak. Az építőipari szakma szinte teljes skáláját felölelő szakembergárdájuk, saját gépparkjuk lehetőséget teremt arra, hogy generál kivitelezőként jelenjenek meg a piacon. Emellett hosszú évek óta azonos alvállalkozói körrel dolgoznak együtt.

Mindemellett folyamatosan nagy figyelmet fordítottak a szakember-utánpótlásra is. Sokáig nem is jelentett ez gondot, ahogy az alvállalkozóik kiválasztása sem, azonban az utóbbi időben azzal szembesültek, nem találnak az elvárásaiknak megfelelőeket.

– A kezdetektől nagy hangsúlyt helyeztünk a magas minőségben elvégzett munka mellett a határidők pontos betartására – hangsúlyozza Molnár Gábor. – Ennek érdekében vágtunk bele a szakember utánpótlásunk kinevelésébe is, ennek jegyében kezdtünk el tanulóképzéssel foglalkozni. Jelenleg két kőműves tanulónk van. Az egyik nálunk töltötte a nyári gyakorlatát, s azt követően kötöttünk vele tanulószerződést. A másiknak – egy osztálytársának – pedig már ő ajánlott bennünket.

A tanulószerződés megkötése előtt felhívták a figyelmüket arra, náluk dolgozni kell, ugyanis a cél, hogy megtanulják a szakmát, s amennyiben megfelelnek az elvárásaiknak a végzést követően alkalmazzák őket.

– A tényleges munkában vesznek részt, azonban a saját tempójukban sajátítják el az egyes műveleteket, a szakma minden részterületét, ugyanis valljuk, egy jó kőműves mindent tud az állványépítésétől, a vasszerelésen, a falazáson, vakoláson át egészen a hidegburkolásig. Ma már nagyon komoly építőanyagokkal dolgozunk, valamint megváltoztak az építőiparban alkalmazott technológiák is. Folyamatos innováción megy át az építőipar is, egy kőművesnek ma már nemcsak falazni kell tudnia, de a tervrajzokon is el kell igazodnia, s tudnia kell kezelni akár egy festőgépet is – ad hangot zárásként véleményének.

Sz.K.