aktuális

A válságban is előre: a fókusz a fejlesztésen van

Fél évvel ezelőtt arról számolhattunk be, hogy az elsősorban mezőgazdasági kutatásokat végző pécsi Enviroinvest Zrt. az almafák tűzelhalásos betegsége ellen kidolgozott növényvédőszere után egy újabb szer kifejlesztését kezdte meg, a méhcsaládokat megtámadó nyúlós költésrothadás megszüntetésére alkalmazzák a bakteriofágterápiát. Ugyanezzel az eljárással vették fel a harcot sikeresen a rizs levélfoltossága ellen is, ezt a szert a Távol-Keleten is bevethetik a rizsföldeken. Most pedig egy újabb előrelépés történt a cég életében: hazánkból először nyert egy Fast Track to Innovation pályázatot egy konzorcium tagjaként, ennek keretében az almafák tűzelhalásos betegsége ellen korábban kifejlesztett, a világ első bakteriofágterápiás növényvédőszerének EU-s forgalomba hozatalát szeretnék megvalósítani, illetve további kutatásokat végezni. 

Tovább olvasom »
A nagyapa alapította, ma már az unoka is ott dolgozik

Szentlászló főutcáján található a Pasztorek asztalos-műhely, amelyben fél évszázada készítenek magas minőségben egyéni megrendelésre jelentős részben kézi megmunkálással egyedi, épület- és bútor asztalosipari termékeket készítenek. A műhelyt Pasztorek Lajos a nagyapa alapította, tőle  vette át a fia, Pasztorek József vette át, a harmadik generáció, az unokák is ezt a mesterséget választották. Jelenleg két műhelyépületben együtt dolgozik apa és fiai.

Tovább olvasom »
„A tanítvány olyan, mint az ember gyermeke”

Ezt vallja Klemm Ádám ácsmester, aki nemrégiben elvégezte a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara gyakorlatioktató-képzését. Azért vállalkozott arra, hogy ismét beüljön az iskolapadba, mert maga szeretné megtanítani szeretett szakmáját a következő generációknak. Mint mondja, nagyon sokat tanult a tanfolyamon.

Tovább olvasom »
Tiszta asztalterítő, tiszta munkaruha, tiszta ügy

Sokszor egy „véletlenen” múlik egy vállalkozási ötlet, jobban mondva inkább a szemfülességen, azaz azon, hogy valaki képes-e meglátni egy olyan piaci rést, egy lehetőséget, amelyre felépíthet egy céget. Ha két évvel ezelőtt kérdeztük volna Nagypál Nikolettet, hogy mi újság van velük, valószínűleg „csak” a vendéglátós vállalkozásáról beszélgethettünk volna. Ma pedig már egy mosodai szolgáltatás elindulásáról is beszámolhat, Tisztaügy Kft. néven ugyanis nyár óta éttermi és szállásszolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak mosnak, vasalnak, újabban pedig már munkaruhát is tisztítanak.

Tovább olvasom »
A katonaságnál is alkalmazott saját testsúlyos edzéshez fejlesztett edzőeszközt egy pécsi vállalkozás

Mintegy 25-30 féle mozgásformát tesz lehetővé egy új, pécsi szakemberek által kifejlesztett edzőeszköz, amelyet akár otthoni, akár közösségi használatra is igénybe vehetnek a saját testsúlyos edzést végzők. A SmartFitCube a katonai kiképzésben nagy gyakorlatot szerzett, az utóbbi években több Elite Challenge tábort is levezénylő Koltai Arnold tapasztalataira építve született meg, az eszközhöz készül egy applikáció is, amely a saját edzést felügyeli. Ahogy a volt katonai parancsnok mondja, a rendszeres edzés kitartásra és megküzdésre nevel, motivációt ad, ez pedig az élet minden területén hasznukra válik az embereknek.

Tovább olvasom »
Elektromos, helyből felszállni képes repülőgép tervezésével arattak sikert pécsi mérnökök

A Brit Királyi Repüléstudományi Társaság által meghirdetett nemzetközi repülőgép-tervezői versenyen harmadik helyezést ért el egy pécsi független mérnökcsapat. Ezzel a világ legrégibb repüléstudományi társaságától első magyar csapatként sikerült elhozni ezt a díjat, a világ minden tájáról (az Egyesült Államoktól Indián át az Arab Emírségekig) nevezett több tucat mérnök elől. A 2020-as évi repülőgép-tervező versenyre egy elektromos, helyből felszállni képes repülőgép megtervezésével neveztek a pécsi mérnökök. A bravúros teljesítményről Koltai Zsoltot, csapat egyik tagját kérdeztük.

Tovább olvasom »
Autóteszt –– Pasztorek Zoltán – Renault Captur E-TECH Plug-in Hybrid

Ebben a hónapban a Nyitrai Autóháztól ismét egy Renault Captur tesztautót kaptunk, de az előző modellhez képest gyökeresen más hajtáslánccal. Az E-TECH Plug-in Hybrid megnevezés egy 1.6 literes benzinmotor, valamint két villanymotor trióját, egy közel 10 kWh-ás akkumulátort és egy egyedülálló sebességváltó rendszert takar. A különleges Captur-t Pasztorek Zoltán faipari mérnök próbálta ki, aki Szentlászlón a több generációt átívelő egyedi nyílászárókat és bútorokat készítő asztalosipari vállalkozás tulajdonosa.

Tovább olvasom »
„Nem az a kérdés, hogy alkalmazkodom-e a változáshoz, hanem az, hogy milyen gyorsan”

Amikor 24 évvel ezelőtt megnyitotta az egykori bikali kastélyból kialakított kastélyszállót Kollár László, még nem lehetett tudni, hogy néhány év múlva egy reneszánsz élménybirtok nő ki körülötte a földből, sőt azt sem, hogy az egyedülálló turisztikai látványosságok és kalandok miatt évente több mint százezren keresik fel a baranyai települést. Mára azonban az is valósággá vált, amire a 24 évvel ezelőtti megnyitón még nem is mert gondolni az akkor főként az épület megmentését célul tűző üzletember. A koronavírus-járvány miatt az idei év, mint ahogy más vendéget fogadó létesítmények, a Puchner birtok (ami a kastély és az élménybirtok szolgáltatásait egyesíti) részéről is rendhagyó hozzáállást kíván, de aki ismeri Kollár Lászlót, tudja, hogy minden helyzetben megtalálja a tovább vezető utat.

Tovább olvasom »
A koronavírussal kapcsolatos nemzetközi gazdasági hírek 2020.12.07.

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara folyamatosan nyújt információt mind saját mind partnerei elemzései alapján a koronavírus helyzet okozta változásokról az export, logisztika, nemzetközi vállalkozói partnerség témában. Közreadjuk a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által 2020.12.07-én készített hírösszefoglaló elemzést, mely a vállalkozások számára nyújt naprakész információt a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő, legfontosabb intézkedésekről és az esetleges áruforgalmi korlátozásokról.

Tovább olvasom »