Helytelen dátum az áfabevallásban
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tapasztalatai szerint gyakori, hogy az adózók az áfabevallás M lapjain nem megfelelő teljesítési időpontot tüntetnek fel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tapasztalatai szerint gyakori, hogy az adózók az áfabevallás M lapjain nem megfelelő teljesítési időpontot tüntetnek fel.
Az versenyek szervezésekor sokféle kérdés felmerült, sokat ötleteltünk, változtattunk, vitáztunk, egy dologban azonban azonnal dűlőre jutottunk: robottechnológiát látniuk kell a gyerekeknek a valódi gazdasági környezetben is. Mindig beszélünk az Ipar 4.0-ról, filmet nézünk róla, iskolákban végre vannak már robotika szakkörök, de amikor egy 4 méter magas robotkar kinyúlik és parancsra dolgozni kezd, az egyszerűen lélegzet elállító…
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 19. héten a Magyar Közlöny 75-79. számai jelentek meg.
A már meglévő 180 hektárnyi terület kihasználtsága magas, szükségessé vált a bővítés, ami infrastrukturális fejlesztést is jelent egyben, mely a város vonzerejét tovább növelheti beruházó vállalkozások számára.
A pályázaton hazai és határon túli magyar alkotók – népművészek, kézműves iparművészek; egyéni jelentkezők és alkotóközösségek – maximum 3 olyan alkotással vehetnek részt, amelyek természetes alapanyagokból, kézműves technikával készültek. (A funkcionálisan összetartozó tárgy-együttes, készlet, garnitúra 1 alkotásnak számít, de a rendezők fenntartják a jogot, hogy – elfogadás esetén – a kiállítás arányai érdekében egy sok darabból álló készlet nem teljes terjedelemben kerül kiállításra.)
Egy országos fórum keretében az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyeztetett a KKV-kal az előkészítés alatt álló KKV stratégiáról. Pécsett Dr. György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára beszélgetett a meghívott vállalkozásokkal.
2019.május 30. – június 5. között kerül sor a Baranyai Virtuális Erőmű Programot (BAVEP) aláírók szervezésében az első közös programra, mely az energiatudatosság és energiahatékonyság, valamint a zöld energetikai fejlesztések iránti nyitottságot és elkötelezettséget hivatott minél szélesebb körben elterjeszteni.
A gyakorlati képzőhelyek által megköthető tanulószerződések számának meghatározásához tartalmaz fontos információkat cikkünk, kérjük figyelmesen olvassák végig.
Második alkalommal került megrendezésre a kamarában Tanulástechnika tréning.
Minden gazdasági szereplő számára fontos, hogy tisztában legyen a területére vonatkozó jogszabályi előírásokkal, változásokkal. Alábbiakban az előző hetekben aktuális gazdasági témákat jeleztük, a Wolters Kluwer Kft. Magyar Közlönyből származó tájékoztatása alapján. A 17. héten a Magyar Közlöny 68-70. számai, a 18. héten a 71-74. számai jelentek meg.
Mivel számos ügyfél jelezte, hogy problémái vannak az átállási folyamattal, az adóhatóság nyár elejére halasztotta a számlázórendszer új verziójának kötelező használatát. Ezt követően már pár százezer forintos tételeknél is komoly szankciókat kockáztat az a vállalkozás, amelynél a nem frissített szoftver miatt problémássá válik az adatszolgáltatás.
Minden munkavállalót foglalkoztatónak alapvető tudnivaló, hogy a munkaviszony létrejöttével kapcsolatban milyen kötelezettségei vannak, milyen dokumentumokat, milyen tartalommal és határidővel kell kiállítania új munkavállalója részére, majd megőrizni a munkaviszony végét követően. Ebben a cikkben gyakorlati útmutatást szeretnék nyújtani a munkáltatókká válóknak, illetve frissíteni tudásukat a már meglévő foglalkoztatóknak.
Pécs Megyei Jogú Város, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint hét helyi ipari vállalkozás közösen megjelennek az Ipar Napjai – MACH-TECH 2019. szakkiállítás és vásáron, melyet május 14. és 17. között rendeznek meg a Hungexpo területén.
A több mint 20 éves pécsi online vállalkozás már harmadik alkalommal szervezi meg a régió vállalkozásai számára a szakmai konferenciát. A májusban megrendezésre kerülő Big Marketing Day számos kapcsolódó szakterületre is kitekint, mint például a PR, HR, vagy épp a szervezetfejlesztés témaköre. A középpontjában ugyanakkor természetesen az online marketing áll.
Még magasabb fokozatba kapcsolt az építőipar, a cégalapítások egy negyedév alatt 15 százalékkal növekedtek, a termelési volumen pedig már havi 5-10 százalékos növekedést produkál.
1 nap alatt betelt a 5-6-7. osztályosok részére meghirdetett ingyenes egyhetes napközis jellegű pályaorientációs tábor. Nem véletlenül! Szuper programok kamaszoknak! Garantáltan nem a telefonon fognak lógni, ha elő is veszik, csak a „hasznos” oldalát fogják használni!
A GINOP 6. prioritású pályázatok nyertesei és a képzések egyes oktatói, trénerei gyakran tartják aggályosnak a felhívásban szereplő követelményt, miszerint a képzés teljes időtartama alatt kép- és hangfelvételt kell készíteni. E kérdésben állásfoglalás született, amelyet most közzé teszünk.
Bérlőket keres a teljes energetikai korszerűsítés előtt álló hajdani bányászfürdő épületébe az önkormányzat – cél, egy kereskedelmi és szolgáltató központ kialakítása.
Amikor a virtuális valóságról esik szó, elsősorban mindenkinek a játékos szórakozás jut eszébe, pedig napjainkban egyre nagyobb teret nyer ez a program a világ megismerésében és az oktatásban is.
A kettős könyvvitelt vezető vállalkozások kötelesek beszámolójukat közzétenni és letétbe helyezni a számviteli törvényben megadott határidőnek megfelelően.