Kamarai hírek

Javaslat a fuvarozás körében megjelenő körbe-tartozás kezelésére

A gazdaságban a működését illetően kritikus időszak következik, mely több, normális viszonyok között is jelentkező, de ebben a környezetben még jobban felerősödő jelenségeket eredményez. Ilyen a körbe-tartozás újbóli megjelenése, amely beláthatatlan hatással lehet a fuvarozásra is. A megbízó és a megbízott közötti bizalmi viszony megingása és később elvesztése súlyos következményekkel járhat mindkét fél számára. A körbe-tartozás súlyos következménye, hogy azon vállalkozók, vállalkozások részére, amelyek küzdenek a túlélésért és tovább tudnák vinni a gazdaságot a válság után, nem jut elég támogatás vagy a kintlévőségeik miatt lesznek kénytelenek felszámolni vállalkozásukat. Amennyiben egy vállalkozás kintlévőségeink 20%-a nem folyik be, a tevékenység megszüntetése anyagilag kedvezőbb a számára, azonban éppen ennek elkerülése a cél. A körbe-tartozás kezelésére az alábbi javaslatok érkeztek: átgondolandó, hogy az állami-uniós támogatásokat, mentőcsomagokat, új hiteleket stb. csak azon vállalkozások vehessenek igénybe, amelyek amellett, hogy köztartozás mentesek, partnereik felé számláikat határidőre kifizetik (lesznek olyan cégek, amelyek a saját hibájukon kívüli okokból adódóan

Tovább olvasom »
Javaslat minden vállalkozás támogatására

A koronavírus terjedésének megakadályozására hozott rendelkezések a gazdasági szereplők teljes körét érintették. A személyes kontaktusok számának erőteljes lecsökkenése, a fizikai érintkezés korlátozása a teljes gazdaságra kivetítette negatív hatását.

Tovább olvasom »
Kamarai aktivitások a koronavírus járvány gazdasági kárainak csökkentése, megelőzése érdekében

A koronavírus járvány hihetetlen gyorsan negatív gazdasági hatásokat okozott. Elsőként a személyi szolgáltatások, szállítás, vendéglátás és turizmus szektor, de ma már a kreatív ipar, gépipar, építőipar (szinte minden ágazat) érintett. Két héttel ezelőtt már munkavédelmi, egészségügyi és munkajogi ajánlásokat készítettünk a baranyai vállalkozások számára. Az eltelt rövid időszakban a kamara vezető testületei és a hivatal megfeszített tempóban dolgozik. Feladatunk, hogy mindent megtegyünk, hogy helyben a lehetőségek felmérése mellett javaslatokat és ajánlásokat készítsünk a vállalkozások és helyi önkormányzatok számára. Javaslatok kidolgozása A kereskedelmi és vendéglátóipari szektor terheinek könnyítését szolgáló bérleti díj kedvezmény ajánlást küldtük meg a megyei önkormányzatok és a megyében működő bevásárlóközpontok és irodaházak részére. Ennek alapján a kamara egyeztetve a saját tulajdonú irodaházban működő bérlőkkel, bérleti díj halasztást és kedvezményrendszert dolgozott ki és vezetett be. Március 23-án megküldtük a Dél-Dunántúli Gépipari Klaszterrel közösen készített ajánláscsomagot a kormány érintett vezetői részére. A szép kártya rendszerrel kapcsolatos javaslatainkat is összeállítottuk. Folyamatosan

Tovább olvasom »
A Széchenyi Kártya Program és a kormányrendelet összefüggései

A Kormányrendelet alapján a 2020. március 18. napján 24 órakor fennálló, azaz ezen időpontig nem lejárt kölcsön-, illetve hitelszerződések vonatkozásában az adós a szerződésből eredő tőke-, kamat-, illetve díjfizetési kötelezettsége teljesítésére fizetési haladékot kap (a továbbiakban: fizetési moratórium). A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart.

Tovább olvasom »
A hazai vállalkozások koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos percepciói

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) annak érdekében, hogy minél pontosabb képet kaphasson a koronavírus-fertőzés gazdasági hatásairól, kérdőíves felmérést végez a hazai vállalkozások körében. Az alábbi gyorselemzés a témában készült online, önkitöltős kérdőívet 2020. március 15-ig kitöltő 9035 vállalkozás válaszain alapul. Az elemzés a válaszadó cégek percepcióit, első reakcióit ismerteti.

Tovább olvasom »
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének ajánlása az önkormányzatok részére

A koronavírus járvány következményei a vendéglátás, a turizmus és a személyi szolgáltatások szektorokat, kiemelten az ágazatban dolgozó KKV-kat szinte azonnal negatívan érintette. A szükséges kormányzati intézkedések (bezárások, nyitvatartási idő korlátozása, rendezvények szüneteltetése) rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a vállalkozásokat. Likvid pénzforrások hiányában, a bezárások és üzlet szüneteltetések nemcsak a munkaerő-megtartást de a bérleti díjak megfizetését is nehézzé, egy idő után lehetetlenné teszik. A magántulajdonú bérelt ingatlanokban működő KKV-k együttműködésen és a hosszú távú üzleti szempontok alapján már egyeztetéseket folytatnak az ingatlan bérleti díjak csökkentése, kompenzálások, halasztás tárgyában.   Javaslataink az önkormányzati tulajdonú üzletek vonatkozásában a következőek: Általános megállapítás: A járvány gyors vagy középtávú megállítása után az érintett vállalkozások számára szükséges a lehető leggyorsabb üzletnyitás, a vendégforgalom újraindítása. Mérlegelni szükséges, hogy a bérleti díjak megfizetésének szigorú kötelme milyen gazdasági hatást vált ki, az újra indulás vonatkozásában. Amennyiben tovább tart a járvány, úgy a cégek elveszíthetik a meglévő munkaerőállományt, a bérleti díjakat is

Tovább olvasom »
A Kormány a gazdaságot érintő döntései 2020.03.18.

Orbán Viktor a 2020. március 18-ai kormányülés szünetében ismertette a kormány gazdaságra vonatkozó döntéseit. Az elsődleges cél a munkahelyek és a vállalkozások megvédése. Összefoglalva: Magánszemélyek és vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztik. A rövid lejáratú vállalkozási hitelek július 30-ig meghosszabbításra kerülnek. A holnaptól felvett új fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját, a THM-et a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximalizálják. Az olyan súlyos gondokkal küszködő szektorok, mint a turizmus, vendéglátás, a szórakoztatóipar, a sport, a kulturális szolgáltatások, a személyszállítás, azaz a taxizás a munkáltatók járulékfizetés kötelezettségét teljes egészében elengedik. A munkavállalók járulékát jelentősen csökkentik. Nyugdíj-járulékot nem kell fizetniük és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken június 30-ig. A KATA szerint adózó taxisok átalány szerinti kötelezettségét június 30-ig elengedik. Ezekben az ágazatokban a helyiség bérleti szerződéseket nem lehet felmondani és a bérleti díjakat nem lehet megemelni. Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást is elengedik. A

Tovább olvasom »
Az MKIK összegző, azonnali beavatkozást igénylő javaslatai

Az új koronavírus  gazdasági  hatása megjelenik mind a keresleti, mind a kínálati oldalon. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elsősorban a kínálati oldalon jelentkező válsághelyzet kezelésével kíván foglalkozni. Fontos megállapítás, hogy a mostani krízishelyzet  nem összehasonlítható a 2008-as pénzügyi válsággal, így annak  kezelése is eltérő  eszközrendszert  igényel, amelynek egyik alapvető eleme a célzott és  egységes kormányzati kommunikáció. Megjegyezzük, hogy az MKIK kiegyenlített érdekstruktúrát képvisel, amely során az állami, a vállalati  és az érdekképviseleti érdekeket egyaránt figyelembe veszi. Jelen helyzet kezelésében a kényszerszolidaritás és az aszimmetrikus tehermegosztás elvét tartjuk mérvadónak – mindaddig amíg a gazdasági helyzet ezt úgy kívánja. Mindez azt jelenti, hogy az állami szerepvállalás  dominanciája  mellett a munkaadó és a munkavállalói oldalnak is egyaránt  ki kell vennie a részét a  tehervállalásban.   A kialakult jelenlegi helyzetben  az elsődleges feladat a vállalkozások vonatkozásában a jelenlegi helyzetnek megfelelő  működőképesség feltételeinek biztosítása pl.: egészségügyi védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek a vállalti cash-flow javítása, valamint a

Tovább olvasom »