Összefog az ICT-szektor Baranyában

Az informatika, az információtechnológia szinte az élet minden területén jelen van és egyre nagyobb érdeklődés, igény mutatkozik iránta. Az egészségügyi berendezésektől kezdve a közlekedésen, az ipari termelővállalatok robottechnológiáján át a mezőgazdaságig olyan új technológiák, eljárások születnek, amelyek nem nélkülözhetik a számítógépes hátteret, az információ közvetítését, feldolgozását, tárolását. Bár azt gondoljuk, hogy az informatikai rendszerek rengeteg munkavállaló munkáját kiváltják, és ennek van is igazságtartalma, azonban a szervereket, a technológiát ki kell szolgálni, működtetni kell. A gyors ütemű fejlődéssel nem tart lépést a magas kvalitású szakemberek képzése, ma is több tízezer informatikus hiányzik a gazdaságból. Baranyában eddig három nagyobb szerveződés, a kamara Információtechnológiai bizottsága, az Információmenedzsment Innovációs Klaszter, valamint az Informatikai Vezetők Társasága gyűjtötte egybe a megye ICT-szektorában dolgozó intézmények, vállalkozások vezetőit, képviselőit, hogy a maguk eszközeivel és lehetőségeivel támogassák a térségi informatikai fejlődését. Most azonban a hathatós siker érdekében összefogott ez a három szereplő.

Digitális technológiákkal segíteni a régió gazdaságát

– A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Információtechnológiai Bizottsága 4 pilléren alapuló stratégiáját követi.  Ezek közül minden évben másra fókuszálunk, két éve például az IT munkaerőpiac megerősítése és az IT szakmai közösség megteremtése került előtérbe – mondja az Információtechnológiai bizottság elnöke, Zalay Buda. – A bizottság már korábban felismerte azt a problémát, hogy nem elég a jelenlegi a piacon lévő munkaerőre koncentrálni, szükség van az utánpótlásra is. Ezért folyamatosan szervezünk pályaválasztás előtt álló iskolások számára pályaorientációs programokat. Az sem újkeletű, hogy a bizottság tagjai egymás tevékenységének megismerésével és a többi IT-val foglalkozó szervezet bevonásával megkezdték a helyi IT-közösség kialakítását is.

A régióban eddig három jelentősebb szereplő tömörítette az informatikai ágazatban működő vállalkozások képviselőit, ez a három szerveződés ugyan tudott egymásról, de sok területen párhuzamosan dolgoztak egymás mellett. Az Információmenedzsment Innovációs Klaszternek (I2K) cégek a tagjai, az Informatika Vezetők Társaságának, az Ivetárnak magánszemélyek, a harmadik szereplő pedig a kamara ICT bizottsága, amely a megye vállalkozásait képviseli. Utóbbi többek között azzal a céllal működik, hogy segítse a régió informatikai fejlődését, közreműködjön a pályaorientációban. De ha jól megnézzük, a három entitásnak közösek a céljaik, ezért a most alakuló együttműködés könnyen megy, nincsenek érdekellentétek közöttünk. Egyre több kézzelfogható ügy van, amelyben ez a három szereplő összefog és együtt ér el eredményt.

– Milyen közös célokat tűztek ki maguk elé?

– Alakul egy itpecs.hu elnevezésű weboldal, amely nem profitorientált módon a régióban működő infokommunikációs cégek számára szolgálna egyfajta felületként, azzal a céllal, hogy mutassuk meg: milyen kompetenciák vannak informatikában a régióban. Minden informatikai cégnek feltüntetjük a logóját, a címét, az elérhetőségét és hogy milyen témában dolgozik, melyik szakmai területet fedi le. A honlap másik célja az, hogy erősítse az egyetemi kapcsolatokat, akár a szakdolgozatírás, akár a TDK-dolgozatírás vagy a gyakornoki állások területén. De nyitott álláslehetőségeket is kínál a portál, hogy ezen a weboldalon keresztül könnyebben megtalálják a helyüket az egyetemisták, a friss diplomások.

Az I2K-nak vannak rendszeres rendezvényei, meetup-jai, konferenciái, amelyeken mind az Ivetár tagsága, mind a kamarai bizottság tagsága rendszeresen előad, részt vesz, keresztben meghívjuk egymást. Egy pozitív hullám indult el, ahol érezhetően mindenki számít a másikra, nincs ellenérdekeltség, ez egy jól működő folyamat.

– A korábbi években a kamarai bizottság több programot szervezett pályaorientációs céllal. Ezek miként alakulnak, változnak a három szervezet összefogásával?

– A pályaorientáció kérdése mindhárom szervezet számára fontos. Köztudott, hogy nincs elég informatikus, és ez nemcsak a régióban, hanem országosan, sőt világszinten is probléma. Már most is több szabad állás van, mint ahány jó képességű informatikus. Ezért az a cél, hogy próbáljunk meg minél több fiatalt erre a pályára csábítani. E szellemiségben szervezünk pályaorientációs előadásokat, elmegyünk a pályaválasztás előtt álló középiskolásokhoz, szülői értekezletekre, fogadóórákra, iskolai nyílt napokra, ahol igyekszünk érdekesen, látványosan, akár robotikával bemutatni a szakmát. A saját példánkon keresztül rávilágítani, hogy miért is jó informatikusnak állni, hátha ezáltal több fiatal választja ezt a pályát. Az Ivetárnak ehhez kapcsolódóan van egy új terve: szeretne egy informatikus tanári díjat alapítani, amit évente a legjobb informatikai tanár kapna meg. Ezzel az informatikai tanárok presztízse is nőne.

– Hogyan profitálhatnak az együttműködésből a megye vállalkozásai?

– Régóta dédelgetett álmunk, hogy az IT-szektorban működő kkv-k számára létrehozhassunk egy ICT inkubációs házat, egy olyan irodaépületet, ahová egy helyre költözhetnének be a kkv-méretű IT-cégek. Itt nemcsak közös recepciószolgáltatást vehetnének igénybe, hanem technológiák és kompetenciák mentén is együtt tudnának működni projekteken. Akár közös projektterek is lennének. Ez a modell már más városokban jól működik. Ki tudják használni a szinergiákat, hogy az összefogásban sokkal nagyobb siker rejlik. Ezzel kapcsolatban több szálon is elindultunk, minisztériumi támogatás is lenne rá, szeretnénk bevonni az egyetemet is és már az új városvezetéssel is leültünk tárgyalni. Ezt a projektet közösen szeretnénk megvalósítani!

– Mi a legfelső célja a három szervezet együttműködésének?

– Az Ivetárnak van egy jelszava: digitális technológiákkal segíteni a régió gazdaságát. Mindhárom szereplőben megvan a törekvés, hogy tegyünk valamit a környezetünkért, a lokálpatriotizmus egy közös, erős kapocs mindannyiunkban. Szeretnénk fellendíteni a régiót, hiszünk abban, hogy a digitális technológia egy olyan iparág, amelyikben benne van a potenciál, emellett itt van az egyetem, amely ehhez az erőforrást tudja biztosítani. Célunk a munkahelyteremtés, és a közösen menedzselt, jó minőségű projektek megvalósítása.

 

A feladat, hogy tovább gyorsítsunk a régió ICT szektorának jelenleg is dinamikus fejlődésén

Az Információmenedzsment Innovációs Klaszter (I2K) 2008-ban azzal a céllal jött létre, hogy tagvállalatainak növekedését szolgálja, ezáltal fejlesztve a régió ICT szektorát. Két fő célterületen dolgoznak, a munkaerőpiacon, valamint tagvállalataik termékpiacain nyújtanak aktív támogatást. A munkaerőpiac területén a tagvállalatoknak nyújtott exkluzív képzési programokkal, egyetemi együttműködési lehetőségekkel, valamint a Helixlabbel kialakított stratégiai partnerségük nyújtotta előnyöket biztosítják. Tagvállalataik termékpiacain pedig elsősorban a nemzetközi terjeszkedés támogatásában segítik tagjaikat külpiacra lépési tanácsadással, marketing stackek építésével, kiállításokon való részvétel támogatásával. Mindezek mellett a tagvállalatok közti szakembermegosztást és a közös piacra lépést is támogatják erre dedikált kompetencianyilvántartó szolgáltatásukkal. Az utóbbi 8 évben átlagosan évi 1-2 konferenciát és további 3-4 klasztertalálkozót szerveznek, folyamatosan monitorozzák a régió ICT szektorát, szakembereik fejlesztésén keresztül évente több képzéssel javítják tagvállalataik hatékonyságát. A klaszter tagjain keresztül aktív a legtöbb EU-s és amerikai piacon. Brachmann Ferenc klasztermenedzsertől azt kérdeztük, hogy milyen eredményeket tudhat magáénak a klaszter, mit sikerült elérni, megvalósítani a kitűzött célokból.

– Lassan 12 éve alakultunk 9 taggal, ma 48 tagunk van és az érdeklődők száma alapján kijelenthetem, hogy idén átlépjük az 50 tagot. Természetesen minden tagvállalatunk termékét kicsit a sajátunknak tekintjük, főleg a klaszterünk alapítása óta vagy az aktív közreműködésünkkel létrejötteket. Az utóbbi években számtalan mérföldkövet említhetnénk meg, de talán mégis arra vagyunk a legbüszkébbek, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés a tagok között és soha nem volt ilyen pezsgő a helyi ICT szektor, mint jelenleg.

– Az ön meglátása szerint milyen ICT támogatásra van szükség ahhoz, hogy látható fejlődés valósuljon meg a régióban?

– A régió ICT szektora jelenleg is dinamikusan fejlődik. A feladat, hogy ezen tovább gyorsítsunk, hogy ne növekedjen a lemaradásunk az EU más régióihoz viszonyítva. Fontos megérteni: jelenleg Pécs nem fővárosokhoz (pl. Budapest) képest van lemaradóban, hanem olyan hasonló méretű vagy kisebb vidéki egyetemvárosokhoz képest, mind például Eszék vagy Varasd.

– A most alakuló együttműködésben miként határozható meg az I2K? Van-e olyan feladat, amelyet kifejezetten önök vállaltak/végeznek?

– Klaszterünk képviseli a helyi ICT szektor túlnyomó többségét, azon vállalkozásokat, melyek aktívan képesek tenni a régió fejlődéséért. Ebből fakadóan oroszlánrészünk lesz bármilyen közös együttműködésben.

– Az ön véleménye szerint miben rejlik az összefogás sikere?

– Régiónk, megyénk, városunk nyilvánvalóan sok szempontból sajátos, de mindenre van jó példa. Számtalan leépülő iparú egyetemvárosban erősödött meg az ICT szektor: Kassa tán a legszembetűnőbb példa, ahol 10 év alatt szinte a semmiből nőtt ki egy évi 400 millió euró forgalmat bonyolító, több mint 5000 főt foglalkoztató iparág. A sikerhez a recept egyszerre egyszerű és bonyolult: a helyi szereplők, elsősorban az egyetem és a vállalkozások kezdtek piaci alapokon nyugvó együttműködésbe, így az eredmény nem is maradt el.

 

„A digitális gazdaságba irányuló befektetések hozzák a legnagyobb hasznot”

Az Informatikai Vezetők Társasága (Ivetár) az informatikai vezetőket, digitális döntéshozókat és szakértőket összefogó közösség, amelynek legfőbb, átfogóbb célja: „a régió gazdasági fejlődését digitalizáció által gyorsítani”. Az egyesület célját saját tevékenysége, valamint a dél-dunántúli térség meghatározó vállalkozásainak, gazdálkodó szervezeteinek, közigazgatási szerveinek, közintézményeinek vezetői szintű együttműködése által kívánja elérni. A közhasznú egyesület jelenleg 40 tagot számlál.

– Prioritásként kezeljük a pályaorientáció témáját, ugyanis azt tapasztaljuk, hogy a megyében a pályaválasztás előtt álló fiatalok sokszor azért nem döntenek az informatikai pálya mellett, vagy ha döntenek is, akkor a tanulmányaikat nem Pécsett vagy a régióban kívánják folytatni, mert nem tudják, hogy itt helyben több tucatnyi olyan informatikai vagy a digitalizációban élen járó vállalkozás működik, amelyek komoly szakmai lehetőségeket, kiemelkedő fizetést és kiváló munkakörülményeket kínálnak – mondja dr. Kristóf Péter, az Informatikai Vezetők Társasága elnöke. – Azaz ami miatt ezek az emberek jelenleg elhagyják a régiót, az itt, helyben is elérhető, csak erről nincs tudomásuk. Profánul hangzik, de mégis ezt tapasztaljuk, és ezen kívánunk változtatni.

Szintén fontosnak tartjuk, hogy Pécsett is jöjjön létre egy olyan hely, ahol az informatika iránt érdeklődők otthon érezhetik magukat: egy „fablab” vagy „makerspace”, ahol egyrészt mindenki megismerheti, kipróbálhatja és használhatja a legújabb technológiai megoldásokat és eszközöket (pl. 3D nyomtatók, virtuális valóság, robotok). Ez a hely akár inkubátorként (támogató környezetként) is szolgálhat induló vállalkozások számára, így tőkevonzó tényezőként is megjelenhet.

– Milyen eredményeket ért el a működése során az Ivetár?

– Az egyesület alapszabályát tavaly fektettük új alapokra, valamint a közgyűlés is ekkor választott új vezetőket. Elsőként megalkottuk stratégiai koncepciónkat, amely a prioritásként kezelendő területeket öleli fel. Ezek megvalósításában az Ivetár is meghatározó szerepet kíván betölteni – szakmai, civilszervezetként leginkább a koordinációban tudunk a döntéshozók és a befektetők segítségére lenni. Ezen témák mentén több, magas szintű egyeztetést is folytattunk a régió digitalizációban érintett szereplőivel, többek között Pécs Megyei Jogú Város, a kamara vagy az I2K klaszter vezetőivel. Örömmel tapasztaltuk, hogy szándékaink lényegében azonosak – a különbségeket csupán az adott szervezet működési keretei jelentik.

– Az ön véleménye szerint milyen ICT támogatásra van szükség ahhoz, hogy látható fejlődés valósuljon meg a régióban?

– Szerintünk a legkönnyebben kezelhető probléma a már említett „információs aszimmetria”. Ez tudatos ismeretterjesztési és figyelemfelkeltési projektekkel viszonylag gyorsan orvosolható. Ami nagyon hiányzik Pécsett, az egy legalább néhány száz fő befogadására képes, „A” kategóriás irodaház, ami (már érett és még indulóban lévő) informatikai cégek gyűjtőhelye, a témával foglalkozó szakemberek és az IKT iránt érdeklődő fiatalok találkozási helye lehetne. Tisztában vagyunk egy ilyen irodaház befektetési igényével, de azzal is, hogy erre egyrészt most van a legjobb lehetőség, másrészt most van annyi, irodát kereső cég a piacon, amelyek képesek lennének megtölteni egy ilyen komplexumot. Mindez ingatlanbefektetési szempontból is kiemelkedő lehetőséget jelent – a megfelelő partner megtalálása és meggyőzése mindannyiunk feladata.

– A most alakuló együttműködésben miként határozható meg az Ivetár? Van-e olyan feladat, amelyet kifejezetten önök vállaltak/végeznek?

– Az Ivetár egy civil, szakmai, nonprofit szervezet. Tagjaink többnyire olyan magánszemélyek, akik szakmai elhivatottságból kívánnak tenni Pécs, Baranya és a régió fejlődéséért, erre áldozva idejük és az általuk felügyelt erőforrások egy részét. Az I2K klasztert forprofit vállalkozások alkotják, a kamara pedig egy köztesületként működő gazdasági érdekképviseleti szerv. Bár mindegyikünknek megvan a saját arcéle (profilja), ugyanakkor ezen szereplők között sok a személyi átfedés, aminek előnye, hogy ez megkönnyíti a koordinációt, valamint az üzenetek összehangolását. A céljaink is sok közös vonást mutatnak, amiben viszont eltérünk, azok az eszközeink. Ebből kifolyólag az Ivetár leginkább a koordinációból veszi ki a részét, valamint minden olyan esetben partnerként tud megjelenni, ahol független szakértői kapacitásra vagy véleményre van szükség.

– Az ön véleménye szerint miben rejlik az összefogás sikere?

– A jelenlegi, konjunkturális makrogazdasági fellendülésből a régió eddig kevésbé tudta kivenni a részét. Az Ivetárban azon az állásponton vagyunk, hogy a digitális gazdaságba irányuló befektetések hozzák a legnagyobb hasznot. Ezt már a döntéshozók is elkezdték felismerni. Itt az idő, hogy közösen nekiálljunk az építkezésnek, amiben mindenki azt a feladatot végezze és végezhesse, amiben a legjobb, amivel a legtöbbet tud hozzátenni a közös célunk eléréséhez: a gazdaság fejlődésének gyorsításához. Az Ivetárban mi a digitalizációhoz értünk a legjobban, így mi ennek az eszközeivel tudjuk a legtöbbet tenni. Szervezetünk pedig mindazok előtt nyitva áll, akik céljainkkal egyetértenek.

Kis Tünde