Első körben a középiskolák 2021. március 16-ig a honlapjukon nyilvánosságra hozták a jelentkezők ideiglenes felvételi jegyzékét. A listán a gyermekeket az oktatási azonosítójukkal, vagy korábban megadott jeligével lehet beazonosítani, mely megtalálható a diákigazolványon is!
Azok, akik teljesítették a felvételi követelményeket, az azonosítójuk mellé az elfoglalt helye szerinti sorszámot kapja. „E” betűt azaz elutasítást kap az, aki nem teljesítette követelményeket.
Figyelem, ez az adat nem jelenti azt, hogy a gyermek felvételt nyert-e az adott tagozatra, vagy sem!
Az iskolák honlapján közölt listák alapján az Oktatási Hivatal győri feldolgozó központja rangsorol.
Az iskola által közölt keretszámoknak megfelelően a lista elejéről indulva kihúzza azon felvételizők nevét, akik nem az adott középiskolát jelölték meg első helyen, és az általuk elsőnek megjelölt iskolában a megfelelő eredményük alapján beleférnek az ottani keretszámba is.
Itt van szerepe a felvételi rangsornak, tehát ki melyik iskolát hányadik helyen jelölte meg. 2021. március 23-24-én a tanulóknak lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. A módosításra az általános iskolában van lehetőség a módosító tanulói adatlap kitöltésével.
Az iskolák 2021. április 23-áig megkapják az Oktatási Hivataltól az egyeztetett felvételi jegyzéket. Ezek után 2021. április 30-áig minden középfokú iskola írásbeli értesítést küld a döntésről a tanulónak, ahová jelentkezési lapot adott be.