A nagy volumenű, professzionális bútor és belsőépítészeti elemek gyártásával foglalkozó Art-Innova Kft. ügyvezetője az AutóCity Zrt. Audi márkakereskedésének legerősebb kompakt SUV-kupé-crossoverét az Audi RS Q3-at próbálta ki.
Ismerem a típust, az egyik barátomnak volt ilyen autója és nagyon szerette. A forma a klasszikus Audi jegyeket hordozza, az RS kiegészítők pedig egyértelműek, de nem tolakodóak. A hűtőmaszk kapcsán az jutott eszembe, hogy meddig lehet még növelni a méretét, de kétségtelen, hogy komoly hatása van az utakon. Érdekes, hogy sokkal nagyobbnak gondoltam a karosszériát, meglepődtem, hogy csak 4,5 méteres. Ennek ellenére a hatalmas 21 collos kerekek sem tűnnek eltúlzottnak. Bár én a klasszikus kompaktokat, és a hagyományos karosszériaformákat kedvelem – magam is egy nagy kombival járok – mégis el kell ismernem, hogy a kategóriájában jól eltalált a Q3-as formája. Az pedig mindig büszkeség, hogy ez a modell is Győrben készül, ha jól tudom nem csak maga a Q3-as, hanem az RS motorja is hazai gyártmány.
Abból, hogy a Q3 csúcsváltozatában ülünk, mennyi érzékelhető az utastérben?
Mindenütt ott vannak a jelek. Már az üléseken is érezhető, hogy a gyárnak komoly tapasztalata van az RS modellekkel, pontosan tudják, milyen egy jó sportülés. A kormányon is ott az RS logo, és a műszeregység is árulkodik. A menüből előcsalogatható gyorsulásmérő, illetve a pillanatnyi teljesítmény és forgatónyomaték kijelzés is olyan megoldás, ami ezekkel a menettulajdonságokkal nyer értelmet. A sportosságnak talán egyetlen hátulütője van, a hátsó üléssorban korlátozott a hely. Ez egyrészt a karosszéria méretéből adódik, másrészt a sportülések is több helyet foglalnak, mint az egyszerűbb változatok. Elöl ebből semmit sem érezni, ám ha négy utast szeretnénk beültetni, akkor jobb, ha egyikük sem sokkal magasabb 180 centiméternél. Az anyagok alapvetően jó minőségűek, a csúcsmodell azokon a helyeken ahol volt rá lehetőség megkapta a legjobb minőséget, de mivel nem egy Q8-ban ülünk, nem szabad azon meglepődni, hogy a kevésbé feltűnő helyeken az alapmodellek elemei is előbukkannak.
Természetesen az RS Q3 is megkapta azokat az asszisztenseket, amelyek ma ebben a kategóriában elérhetőek. Ezeket használja a mindennapi közlekedésben?
Ma már kevesebbet vezetek, régen akár évente százezer kilométert is megtettem, így a biztonság számomra kiemelkedően fontos. Nem csak a saját autóm esetében van ez így, hanem a cégünkben is biztonságos autókat vásárolunk. Ezek a berendezések javarészt a biztonságot fokozzák, nem kérdés a hasznosságuk. Régebben voltak olyan márkák, ahol ugyan jelen voltak, de nem működtek megfelelően, ma viszont már nem csak a prémiumkategória kiváltsága a megbízhatóan működő sávtartó, vagy éppen az adaptív tempomat. Én egyébként először egy Volkswagen Crafterben találkoztam először hibátlanul működő asszisztensekkel.
Elérkeztünk az autó lényegéhez a menettulajdonságokhoz. Talán a 4.5 másodperces gyorsulás a leginkább árulkodó adat.
Lenyűgöző az RS Q3 sebessége. Nem csak a gyorsulása, hanem a stabilitás és az irányíthatóság is méltó ahhoz, amit az RS logó képvisel. A kormányról érkező visszajelzések nekem egy picit nyersek, de ehhez a filozófiához ez a fajta közvetlenség illik. A váltó is jól illeszkedik a motorhoz, hagyja sokáig forogni, viszont meglepően nagyokat ejt a fordulatszámokon. A műszaki adatok az okot is elárulják, a maximális teljesítményt épp ott adja le a motor, ahol a nyomaték tetőzése véget ér. Sportkocsira utaló jellegzetesség az is, ahogy fékezéskor visszavált az RS Q3. Fantasztikus a motorhang, a legendás öthengeres összetéveszthetetlen tónusban szól. Az is pozitív, hogy az Audi kitartott emellett a motor mellett, és ha kinyitjuk a motorháztetőt, már az öthengeres látványa is magáért beszél. Persze mit sem ér mindez, ha nincsenek megfelelő fékek az autó alatt. A tesztautón nem a feláras kerámiatárcsák voltak, de így is tökéletes volt a fékhatás, a kerámiafékek valószínűleg annak hasznosak, akik versenypályára is elmennek az autóval.
Mindez az RS gomb megnyomása után történik, de milyen az autó a hétköznapokban?
Talán ez az a terület, ahol a technológia fejlődése igazán jól tetten érhető. Nagyon gyors autókat régen is képesek voltak gyártani. A RS Q3-ban viszont, ha az üzemmódválasztót normál állásba tesszük, akkor csak a minimálisan keményebb futómű árulkodik az autó tudásáról, nyoma sincs annak a feszített állapotnak, amiben RS módban várja a gázadást és a száguldást. Persze a teljesítménytartalék ekkor is ott van, mégis úgy lehet vele közlekedni, mint egy 2 literes benzinessel. Ilyenkor a fogyasztás is kedvező, legalábbis ahhoz képest, hogy 400 lóerős az autó.
Az RS Q3-hoz hasonló modelleknek hol van a létjogosultsága?
Racionális szempontokkal nehéz indokolni a létezését. Ez a jármű is egyfajta technikai demonstráció, megmutatja, hol tart ma az autóipar, mire képes az Audi. A teljes modellpaletta szempontjából is azért fontos, mert emeli a márka és a modellcsalád általános presztízsét. A mi tevekénységi körünkben is megvan az igény a kiemelkedő minőségű termékekre és alapanyagokra, és mi ezeket ki is tudjuk szolgálni. Ahogy egy nagyon magas minőségű enteriőr is árulkodik a tulajdonosáról, úgy az Audi RS Q3 is megmutatja, hogy a tulajdonosának milyen értékek fontosak.
T.R.
A tesztautó adatai:
Lökettérfogat: 2480 ccm
Maximális teljesítmény: 400 LE (294 kW) 5850-7000/min
Maximális nyomaték: 480 Nm 1950 – 5850/min
Csomagtér: 530 l
Maximális sebesség: 250 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: 4.5 s
Átlagfogyasztás: 10.2 l/100km
Alapár: 26 599 720 Ft
A fontosabb alapfelszerelések (RS): Drive select, Audi pre sense, Progresszív kormányzás, Alumínium küszöbborítás RS emblémával, Audi virtuális cockpit, Bőr csomag: Alcantara, LED főfényszóró és hátsó lámpák dinamikus irányjelzőkkel, Nemesacél pedálok és lábtámasz, RS fékberendezés, RS sportfutómű