Érdekes kérdést vet fel, hogy mi történik akkor, amikor a szakértelem, gondosság, vagy esetleg a szakmai szabályok szembekerülnek a munkáltatói utasítással.
A munkaviszony tartamát a kölcsönös jogok és kötelezettségek határozzák meg. A munka törvénykönyve határozza meg azokat az alapvető kötelezettségeket, amik a munkavállalót és a munkáltatót terhelik a munkaviszony alatt. Ilyen munkavállalói kötelezettség az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal és az irányadó szabályok, utasítások betartásával végzett munkavégzés is.
A munkaviszony teljesítése során megjelenő jogok és kötelezettségek koherens rendszert alkotnak egymással. A munkavállalói kötelezettségekkel szemben mindig munkáltatói jogok állnak, így biztosítva a munkaszerződés megfelelő teljesítését. Az Mt. 52. § (1) bekezdése tartalmazza a munkavállaló alapvető kötelezettségeit. A munkavállaló köteles a munkáltató által előírt helyen és időben munkára képes állapotban megjelenni; munkaideje alatt – munkavégzés céljából, munkára képes állapotban – a munkáltató rendelkezésére állni; a munkakörének ellátásához szükséges bizalomnak megfelelő magatartást tanúsítani; munkatársaival együttműködni, valamint köteles munkáját személyesen, az általában elvárható szakértelemmel és gondossággal, a munkájára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és szokások szerint végezni.
A munkavállalói szakértelemmel és gondossággal folytatott munkavégzésre vonatkozó kötelezettségével tükörképben a munkáltató irányítási és utasításadási joga áll. A munkáltató köteles megadni a munkavállalónak a munkavégzéshez szükséges tájékoztatást és irányítást, ugyanakkor a munkavállalónak képesnek kell lennie az önálló munkavégzésre is, amit képességei teljes kifejtésével köteles ellátni.
Az Mt. az általános magatartási követelmények között említi a 6. §-ban az adott helyzetben elvátható magatartás követelményét, azaz a munkaszerződés teljesítése során – kivéve, ha a törvény eltérő követelményt ír elő – úgy kell eljárni, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Az adott helyzetben elvárhatóság követelménye lehetőséget nyújt, hogy nem teljesen objektív zsinórmértéket állítson a törvény minden munkavállaló elé, hanem minden egyes konkrét helyzetben lehetővé teszi, hogy vita esetén külön vizsgálja a bíróság azt, hogy mi a társadalmilag elvárható magatartás egy adott a szituációban. Az 52. § és a 6. § értelmezésével láthatjuk, hogy a munkavállalótól elvárt magatartási norma egyrészt objektív, hiszen a jogalanynak egy bizonyos átlagos szinthez kell igazítania magatartását: ahhoz, ami az adott helyzetben általában elvárható. Szubjektív azonban annyiban, hogy egy adott helyzetre vonatkoztatott követelményt ír elő, amely függhet a konkrét munkavégzés körülményeitől, a munkáltató által folytatott tevékenységtől, a munkavállaló pozíciójától, beosztásától, képzettségétől is.
A megfelelő munkavégzéshez tartozik továbbá a munkára vonatkozó szabályok, előírások, utasítások és szokások szerinti teljesítés. Magától értetődik, hogy a szakmai szokások, továbbá a munkahelyi, üzemi gyakorlat be nem tartása ugyanolyan jogkövetkezményekkel járhat, mint az írott szabályok megsértése. Természtesen az elvárhatóság itt is megjelenik, hiszen egy szakembertől elvárható, hogy ismerje a szakmájában jellemző szabályokat és szokásokat. A szabályok és előírások csak a munkavégzés keretét adják és a jogviszonyt a munkáltatói utasításai töltik meg tartalommal. Az alá-fölé rendeltség következtében széleskörű utasításadási jog jellemzi a munkáltatót. Ugyanakkor a munkáltatói utasítás nem terjedhet ki mindenre, így a munkavállalónak a megfelelő szabályok és szakmai ismeretek birtokában, valamint az utasítások figyelembevételével kell megfelelően teljesíteni a munkaszerződését.
Érdekes kérdést vet fel, hogy mi történik akkor, amikor a szakértelem, gondosság vagy esetleg a szakmai szabályok szembekerülnek a munkáltatói utasítással? Bizonyos helyzetekben a munkavállaló megtagadhatja a munkáltatói utasításokat, ennek keretét az Mt. 54. §-a adja meg. Természetesen nem tagadhatja meg a munkavállaló azt az utasítást, ami célszerűtlen vagy szakmailag hibás. Ha a munkavállaló szerint az utasítás esetleg gazdaságilag értelmetlen vagy nem vezet eredményre, akkor is köteles teljesíteni. A törvény taxatíven felsorolja azokat az esetköröket, amikor a megtagadás jogszerű lehet.
A munkavállaló köteles megtagadni az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása más személy egészségét vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ez alapján példaként említhetjük azt a hentest, aki munkáltatói utasításra a romlott húst tovább árusította, holott a szakmai szabályok ismerete jogosan várható el tőle, így az utasítást más személy egészségének védelmében köteles lett volna megtagadni.
További szabályként tartalmazza az Mt., hogy a munkavállaló megtagadhatja az utasítás teljesítését, ha annak végrehajtása munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközik, vagy a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ebbe a kategóriába tartozik például, amikor a munkáltató munkavédelmi szabályokkal ellentétes utasításokat ad.
Abban az esetben, ha a munkáltató olyan utasítást ad, melynek következtében maga a munkáltató károsodna, akkor a munkavállalónak erről értesítenie kell a munkáltatót. Amennyiben a munkáltató fenntartja utasítását, a munkavállaló köteles azt végrehajtani. Ha a munkáltató értesítésére nincs mód, a munkavállaló jogosult, de nem köteles az utasítástól eltérni, de csak annyiban, amennyiben ezt a munkáltató károsodástól való megóvása feltétlenül megköveteli. Ebben az esetben a munkáltatót utólag, haladéktalanul tájékoztatni kell az eltérésről. Könnyen előfordulhat ilyen eset olyan munkavállalók esetében, akik a szabad ég alatt árusítják a munkáltató termékeiket és az árusítást megszüntetve elpakolják a termékeket egy hirtelen eső esetén, hogy megóvják azokat a károsodástól. Az utasítástól való eltérésről a munkáltatót haladéktalanul tájékoztatni kell. Az utasítás megtagadása azonban nem érinti a rendelkezésre állási kötelezettséget.
forrás: ado.hu