Könyvtárszoba, modern közösségi terek, saját kávézó, „telefonfülke” – ezek is helyet kaptak Az Év Irodája Kisvállalati-díját elnyert, szoftverfejlesztéssel foglalkozó pécsi Webstar Csoport Kft. újjávarázsolt központjában. Az országos versenyre olyan irodák, közösségi terek, új fejlesztések és vállalatok nevezhetnek, amelyek adott évben költöztek be vagy újították fel irodájukat. A Webstar tavaly alakította át a Pécsi Kereskedelmi Központ épületének legfelső emeletén elhelyezkedő irodáját, ahogy Bertók Attila tulajdonos-ügyvezető mondja, tulajdonképpen egy ablakcsere indította el a folyamatot.
– Az épület nyílászárócseréje olyan beavatkozással járt, ami egy mélyebb rekonstrukcióra ösztönzött bennünket. A másik érv, ami az átalakítás mellett szólt, hogy a Covid a mi vállalkozásunk működésére is hatással volt, megváltozott a munkatársaink közötti kommunikáció színtere, amihez az irodának is alkalmazkodnia kellett. Szerintünk az iroda ma már nem kizárólagosan munkahely, sokkal inkább egy olyan pont, ahol azok a munkatársak is, akik home office-ban vagy távmunkában dolgoznak, találkozni tudnak.
– A világjárvány óta az informatikai cégek alkalmazottainak jelentős része otthonról dolgozik, ezért a munkáltatók nem igazán áldoznak az irodai terek fejlesztésére. Önök miért?
– Készítettünk egy felmérést a kollégák körében, ez alapján egyharmaduk naponta, másik egyharmaduk hetente néhányszor jönne be az irodába. Ebből mi nem azt a következtetést vontuk le, hogy kisebb iroda kell, hanem azt, hogy van lehetőség bővülni, ugyanakkor alkalmassá kell tenni az irodánkat a hibrid munkavégzésre. Ez alapján gondoltuk újra a tereinket, így született meg a pécsi kötődésű Minusplus építésziroda segítségével egy vadonatúj koncepció.
– Mire volt igényük a kollégáknak?
– A felmérés alapján – bár 65-en vagyunk a Webstarnál, de csak – 25 munkaállomást alakítottunk ki monitorral, ergonomikus székkel, íróasztallal. Az új modellben senkinek sincs saját asztala, de persze a naponta bejárók általában ugyanott foglalnak helyet. A funkciókra fókuszáltunk: szükség van elmélyült munkavégzéshez alkalmas térre, ez lett a könyvtárszoba. Itt nem lehet hangosan beszélni, ez a szabály hozta be a könyvtár analógiáját, emiatt kerültek könyvek is ebbe a helyiségbe. Mivel a munkatársak egy része fizikailag nincs jelen az irodában, ezért felerősödött az online kapcsolattartás iránti igény, ezért a korábbinál sokkal több elszeparált helyre van szükség. Eddig egy nagy openoffice-unk volt, most sok kis terünk, három tárgyalónk, három workshopszobánk van és egy „telefonfülkénk is”, ahol zavartalanul lehet telefonálni. Ami a legszembetűnőbb változás, az a központi közösségi tér létrejötte, ami az irodánk alapterületének egyharmadát teszi ki. Ez egy kávézó, bárpulttal, beszélgetős kanapés sarokkal, ahol össze lehet jönni a többiekkel. De rengeteg figyelmet fordítottunk az apró részletekre is, szerintem ezt nagyon szerette a zsűri. A szintén pécsi kötődésű VAN Stúdió által tervezett dekorfestésben megjelenítettünk egy egyedi jelrendszert a falakon, amely átvitt értelemben nemcsak az adott helyiségben folyó munka típusát szimbolizálja, de össze is kapcsolja az iroda tereit. A közben szintén megújult arculatunkban és a falakon is igyekeztünk a programozás rendezett, algoritmikus világa, valamint a közösség, a művészet, a kreativitás kevésbé rendezett világa kettősségét megjeleníteni. Például készíttettünk egyedi kávéscsészét, ami között nincs két egyforma darab.
– Említette az ergonómiát, ma már elvárás a munkavállalók részéről az egészséges irodai környezet. Erre hogyan reflektál az új iroda?
– A könyvtárszobában állítható magasságú asztalokat helyeztünk el, ezek mellett állva is lehet dolgozni. Korábban is ergonomikus székeink voltak az irodában, mert tudjuk, hogy a sok egyhelyben ülés nem tesz jót a szervezetnek. Minél többet kell mozogni és felállni, igyekeztünk ehhez hangolni a teret. Meggyőződésünk, hogy a boldog, elégedett munkatárs jobban teljesít. Amikor átvettem a díjat, akkor is hangsúlyoztam, hogy mindezt a munkatársakért csináltuk, hogy nekik jobb legyen. Én olyan szervezetet szeretnék építeni, ahol mindenki szeret dolgozni.
– Hogy érzik magukat a kollégák az új irodában?
– Mindenki büszke rá, egyértelműen szeretik. A mozgalmasabb, esemény- és programdúsabb munkanapokon teltházzal vagy közel teltházzal működünk. De nem ez számít. Ahogy az irodánk szlogenje mondja: „Mindenhol jó, de a legjobb.”, azaz bárhonnét dolgozzhatsz, akár az irodából, akár otthonról, a fontos, hogy az téged szolgáljon, neked legyen ott épp a legjobb. Így aki irodában szeretne dolgozni, azt már egy 21. századi, inspiráló, egyben kellemes környezet várja.
K.T.