2018. április 4.
Javaslat készül minden évben, melynek célja, hogy iránymutatásul szolgáljon a gazdaság igényeinek megfelelő támogatott szakképzési beiskolázás és az ösztöndíjas szakmák meghatározása számára.
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Baranya Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság (BMFKB) március végén tartotta ülését, melynek témája a 2019/2020-as tanévre vonatkozó szakmaszerkezeti javaslattétel, valamint a szakképzési ösztöndíjra jogosító szakmák javasolt listájának elkészítése.
A szakmaszerkezeti javaslattétel – másként „irány-arány javaslat” – az iskolai rendszerben oktatható szakképesítésekre és szakgimnáziumi ágazati képzésekre (nappali rendszerű, valamint esti és levelező munkarendre egyaránt), továbbá az iskolarendszeren kívüli képzésekre (felnőttképzés) vonatkozik.
A bizottság e hatáskörében arra tesz javaslatot, hogy az adott szakképesítésre vagy ágazatra való beiskolázás a megyében:
-
költségvetési hozzájárulással korlátozott keretszámok mértékéig történjen, vagy
-
költségvetési hozzájárulásra nem jogosít, azaz nem támogatott.
Szintén a bizottság hatáskörébe tartozik a Szabóky Adolf Szakképzési Ösztöndíjra vonatkozó javaslattétel, amely 18 db általános iskola után választható, és 7 db érettségi után választható szakképesítést érint.
A BMFKB ösztöndíjas szakmákra vonatkozó javaslata a 2019/2020-as tanév vonatkozásában az alábbi:
-
Ács
-
Asztalos
-
Bádogos
-
Elektronikai műszerész
-
Elektronikai technikus
-
Épület- és szerkezetlakatos
-
Erősáramú elektrotechnikus
-
Gazda
-
Gépgyártástechnológiai technikus
-
Gépi forgácsoló
-
Gyakorló ápoló
-
Hegesztő
-
Húsipari termékgyártó
-
Ipari gépész
-
Kőműves
-
Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
-
Mechatronikai technikus
-
Mezőgazdasági gépész
-
Műanyagfeldolgozó
-
Női szabó
-
Szoftverfejlesztő
-
Szőlész-borász
-
Vegyész technikus
-
Villanyszerelő
-
Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő
A fenti javaslat a helyi gazdasági igények felmérése alapján került kialakításra. Végső döntés azonban nem helyi szinten van. A 2019/2020. tanévre vonatkozó ösztöndíjas szakák sorát kormányrendelet fogja szabályozni, amelynek megjelenése 2018. őszén várható.
A BMFKB javasolja, hogy a döntéshozó a szakmaszerkezeti kormányrendelet megalkotásánál vegye figyelembe a látható demográfiai folyamatot (csökkenő gyermeklétszám), és szakítson azzal a gyakorlattal, hogy a várható reális tanulói létszám sokszorosának megfelelő költségvetési hozzájárulással beiskolázható keretszámot határoz meg, jelentősen rontva ezzel a helyi gazdasági szerelők igényeihez illeszkedő szükséges szakember-utánpótlás megteremtésének lehetőségét.