Éles helyzetben is kipróbálhatják magukat a tanulók

Pécsett a Nagyvárad utca egyik családi háza az elmúlt években fotóműteremmé alakult át, amelyben nemcsak műtermi fotók készülnek de a fényképésztanulók is elleshetik a szakma alapjait. A Fotográfus és fotótermék kereskedő nem hiány-szakképesítés, azonban a tanulók gyakorlati képzésére kevesen vállalkoznak.

– Már középiskolás koromban érdekelt a fényképezés, meg a videózás, az első gépemet 15 évesen kaptam – vezet be a kezdetekbe Kovács Tamás, a TSP Desing Kft. tulajdonosa, miként is indult a máig tartó szerelme a fotózással. –  A Leőwey Gimnáziumba jártam, ahol az egyik tanáromtól, Odrobina Tamástól sok segítséget kaptam ahhoz, hogy minél magasabb szintre fejleszthessem a tudásomat. Ehhez kapcsolódóan a mozgókép és médiakultúrát választottam érettségi tárgyként. A Szinnay Fotó Stúdióban voltam tanuló, ahol az oktatóm, Szinnay Zsolt nagyon hamar bedobott a mély vízbe. A szakmunkás-bizonyítvány megszerzését követően hét éven át nála dolgoztam. Elsősorban tabló és esküvői képeket készítettem szerte az országban. Aztán egy idő után már tanulókat is rám bíztak.

Már akkor is foglalkoztatta a gondolat, hogy más módon szeretné őket a szakma rejtelmeibe bevezetni. Ehhez akkor még nem volt kötelező, hogy mestervizsgát is tegyen, de akkoriban adódott egy kedvező lehetőség a kamaránál, s megszerezte a mesterlevelet.

– Jártam az országot, tanulókkal foglalkoztam, több kiállításom is volt, aztán egyszer csak úgy éreztem jó lenne pihenni egy kicsit, mert elfáradtam, s szerettem volna, ha a munkám továbbra is egyben a hobbim is maradna, és hosszú távon örömet okozna – ad hangot annak, miért döntött úgy, hogy néhány évre külföldre megy, s teljesen más területen próbálja ki magát.

Mint mondja, ott aztán egyszer ismét eljött az a pillanat, amikor örömet okozott neki a fotózás, ezt követően rövid időn belül haza is tért.

– Mikor visszajöttem Pécsre,teljesen összeállt a fejemben az új rendszer, amellyel a tanulókkal foglalkozni szeretnék – folytatja tovább. – Kerestem az ehhez megfelelő helyet, így találtam rá erre a családi házra.

Az összesen száz négyzetméteren két műterem kapott helyet, amelyek egyaránt alkalmasak portré és zsánerképek elkészítésére. Mindegyik a legkorszerűbb fénytechnikával és háttér elemekkel felszerelt, valamint számos egyéb kellék is rendelkezésre áll az egyedi képek elkészítéséhez. Az előszobában a családi hagyatékból származó fényképezőgép-gyűjtemény kapott helyet.

– A digitális gépek használata mellett, a hagyományos filmes fotózás is része a képzésnek, ehhez is minden feltétel adott, magam is szívesen alkalmazom,  nem oly rég még egy nagyítógépet is kaptunk ajándékba – mondja. – Jelenleg tíz tanulóval foglalkozom. A legnagyobb hangsúlyt a gyakorlatra helyezem, éles helyzetekben is kipróbálhatják magukat, többek között a kamara rendezvényein. Ezen kívül részt vehetnek például bútorbolt fotózáson, vagy akár egy repülőgép makettről is készíthetnek felvételeket. Nagyon fontosnak tartom, hogy mindig egyénre szabottan kapják a feladatokat, hiszen mindegyiküket a fotózásnak más és más területe foglalkoztatja mélyebben. A két műterem mellett egy külön szobában számítógépeken is folyamatosan folyik a képzés. Itt a fotó kidolgozására alkalmas programokat sajátíthatják el a tanulók.