A pécsi Klímatrió Kft. negyed százada meghatározó szerepet tölt be a klíma-rendszerek kiépítésében, szerelésében. Míg az első időkben Baranya székhelye és térsége volt tevékenységük színtere, addigra ma már nemcsak az egész országra, de a határon túlra is kiterjed a tevékenységük. Tanulók képzésével másfél évtizeddel ezelőtt kezdtek el foglalkozni, az utóbbi időben a felnőttek tanulószerződéssel folyó képzésébe is bekapcsolódtak.
A cégen belül tizenöt esztendeje hozták létre Klímatrioplussz Kft.-ét, ami mára Dél-Magyarország legnagyobb klímás cégévé nőtte ki magát. Klíma- és szellőzés technikai rendszerek kiépítésével, forgalmazásával, szervizelésével, tervezésével foglalkoznak elsődlegesen. E mellett spiko és négyszögletes légcsatornákat gyártanak, valamint napenergia és hőszivattyú által működtetett klímarendszereket építenek ki.
Annak idején a kamara kereste meg a céget azzal, hogy vegyenek részt a tanulók képzésében, amelynek gondolata már bennük is megfogalmazódott, ugyanis ebben látták a lehetőségét annak, hogy maguk neveljék ki a szakember utánpótlásukat. A tanulóikkal a kezdetektől fogva mérnökök foglalkoznak. A szerelőik hatvan százaléka a tanulóikból került ki.
– Azért döntöttünk úgy, hogy támogatjuk a munkatársaink felnőttoktatáson belüli képzését, mert nagyon nehéz jó, magas színvonalon dolgozó szerelőt találni – mondja Reitz Gábor, a Klímatrióplusssz Kft. cégvezetője. – A klíma- és szellőzőrendszerek szerelése az épületgépész szakma csúcsa, itt szinte mindenhez kell érteni a villanyszereléstől, a gépészeten át egészen a fémipari munkákig. Szerettük volna, ha a dolgozóink közül, akik vállalkoznak rá – lakatosok, villanyszerelők – rendelkeznek mindezen ismeretekkel. Mindannyian a jelenlegi munkájuk mellett vesznek részt a képzésben, ezzel nemcsak egy újabb lehetőséget kapnak, de a tudásukat is bővítik, a már meglévőt kiegészítik. A szakma folyamatosan fejlődik, újabb és újabb berendezéseket dobnak piacra a cégek, amelyek ma már nemcsak hűtenek, de fűtenek is, s aki ezt az állandó mozgást nem követi, nem képezi magát, az rövid időn belül lemarad. Öten vállalkoztak arra, hogy vállalják a heti két esti elfoglaltsággal járó, két éven át tartó tanulást.
Mint mondja, akik sikeresen befejezik a két éves képzést, már teljes rendszereket szerelhetnek, aláírhatják a telepítési munkalapokat. A cél a H1-es kártya megszerzése, ami lehetővé teszi, hogy freon-töltésű berendezéseket is szerelhessenek.
– Kedvezőek a tapasztalataink. A már szakmával rendelkezőknek teljesen más a hozzáállásuk a tanuláshoz, az újabb szakma megszerzéséhez, meg akarják tanulni. Mindegyik dolgozónkkal tanulószerződést kötöttünk, akik ösztöndíjat is kapnak a munkabérükön felül természetesen a tanulói juttatásokat is megkapják. Így már a tanulás alatt is nő a fizetésük.- zárja beszélgetésünket Reitz Gábor.
Sz.K.