A délelőtti órákban még csendes a Pécstől alig néhány kilométerre, a bicsérdi elágazás közelében található Markó csárda. A konyhában azonban már nagy a sürgés, forgás, Lipóczki Edit szakácsmesterrel az étteremben foglalunk helyet.
– Erdélyből származom, csaknem húsz esztendeje jöttem Magyarországra, a nővéremhez, aki Szentlőrincen él – kezdi beszélgetésünket. – Munkát kerestem, s akkor helyezkedtem el a Markó csárdában, ahol konyhalányként kezdtem, ennek már huszonhat éve.
A csárdát akkoriban egy család üzemeltette. A férjét is ott ismerte meg, a házaspár fiát, aki szintén ott dolgozott.
– Annak idején az anyósomtól tanultam meg igazán főzni, ő volt a mentorom. Aztán amikor a férjemmel összeházasodtunk, akkor fogalmazódott meg az ötlet, végezzek el egy OKJ-s szakácstanfolyamot, mert látta, szívesen vagyok a konyhában, szeretek és tudok is főzni – idézi fel a kezdeteket. – Az apósomék később Patacson építettek egy éttermet, ahol 2006-tól kezdve, 6 éven át dolgoztam. 2012-ben visszatértem a Markó csárdába. A sógorom, majd később az egyik unokatestvér vette át a csárda vezetését. Jelenleg is a család tulajdonában van.
Az évek alatt sokszor megfordult a fejében magasabb szintre szeretné emelni a tudását. Többször eljátszott a gondolattal, mestervizsgát tesz. Az egész család összefogott, hogy sikerüljön. Örömmel fogadták az elhatározását, hogy vállalkozik rá, mindenben támogatták a jelentkezés pillanatától kezdve.
– Hát, amikor elkezdődött a tanfolyam, akkor egy kicsit megijedtem, hogy képes leszek-e végigcsinálni – folytatja tovább beszélgetésünket. – Nem volt könnyű megszervezni a tanfolyamon való részvételt, hogy egyetlen alkalomról se maradjak le, de sikerült. Szinte családias volt a hangulat, tízünkből hárman voltunk hölgyek, a férfiak voltak többségben. Sokat köszönhetünk Várhelyi Miklósnak, aki felkészített minket a vizsgára. Lánczos Sándortól pedig, aki a csoporttársam volt sokat tanultam, a felkészülés során is sokat segített.
Mint mondja, a tanfolyam ideje alatt sok tapasztalatot gyűjtött, sok új ismerettel gyarapodott, számos olyan eljárással ismerkedett meg, amelyekkel a mindennapokban nem találkozik, ugyanis a csárdában elsősorban magyaros ételeket készítenek. A mestermunkájában is igyekezett ezeket az új technológiákat alkalmazni.
– A menü összeállításában is fontos volt számomra, hogy az egyes fogások egyediek és finomak legyenek, mint például a chia magos zöldborsos kéregben sült borjú szűzérme, tejszínes gratinírozott édesburgonyával, snidlinges fehérgyökér pürével, roppanós kellevéllel, szójás pecsenyelével, vagy a desszertem, ami pisztáciás trüffel golyó volt csokoládéfölddel, gyümölcsökkel és csipkebogyó öntettel – idézi fel a mestervizsgára készült menüt. – Arra pedig különösen büszke vagyok, hogy a borjú szűzérmém nagy elismerést aratott a vizsgáztatók körében. Még olyannak is nagyon ízlett, aki egyébként nem szereti a rozéra sütött húst.
Kitért arra is, hogy mire ilyen finomra sikerültek a mestervizsgára összeállított fogások többször lefőzte azokat. A nővére, Ildikó volt a fő segítsége, a férje pedig a fő kritikusa, a család többi tagja pedig rendszeresen végigette a menüsort.
– Kemény volt a vizsga, mindennel időre kellett elkészülni. Az ételeket a pincér kollégám szolgálta fel, aki maga is pincérmester. Szeretem mindenből a legtöbbet kihozni, maximalista vagyok. A vizsgán is erre törekedtem, ugyan nem volt könnyű munka mellett letenni a mestervizsgát, de megérte – zárja beszélgetésünket, mert érkeznek az első vendégek.
Sz.K.