„Mindig is élt bennem egyfajta küldetéstudat”

Lengvárszky Szabolcs a kamarai ICT Bizottságának oszlopos tagja, szakmai tevékenysége nemcsak a bizottsági munkában nyilvánul meg, tanácsaival folyamatosan segíti a kamara és a tagvállalatok működését. Elkötelezett a helyi innovatív vállalkozások együttműködésében és egy új innovációs központ létrehozásában. Lengvárszky Szabolcs kamarai közreműködését Címzetes kamarai tanácsos címmel ismerte el a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara.

– Ön igen aktív a kamarai munkában, miért érzi szükségesnek, hogy tevőlegesen részt vegyen az üzleti közösség életében?

– A kamarai tevékenységem kezdete szinte a cégalapítással egy időre tehető. Idén lesz 10 éves az internetszolgáltatással foglalkozó RG Networks Kft., aminek az ügyvezetője vagyok és nem sokkal az indulás után kezdtem a kamarai munkámat is. Mindig is élt bennem egyfajta küldetéstudat, hogy valamit letehessek az asztalra szeretett városomban, régiómban, ami alapvetően túlmutat az én egyéni és céges céljaimon. Emellett szeretnék nyomot hagyni az utókor számára, ha a gyerekeim és azok gyerekei büszkék lennének arra, hogy a felmenőik között volt olyan, aki sokat tett a közösségért, aminek esetleg még az ő életükre is van hatása. Ennek az egyik eszköze a társadalmi szerepvállalás, amikor olyan dolgokért tehetek, ami szélesebb körben hasznosul és valamiféle előrelépést indukál a térség gazdasági életét illetően.

– Milyen sikereket élt meg a kamarai munkája során?

– A kezdetekkor a Kisvállalkozásfejlesztési Bizottság tagja voltam, akkor azt tűztem ki célul, hogy az induló kisvállalkozásokat segítem a friss tapasztalataimat, illetve a korán jött sikereimet felhasználva. A KKV Bizottságban létrehoztuk az Önindító programot, amelynek a megtervezésében is részt vállaltam, illetve mentorként magában a programban is részt vettem. Emellett büszke vagyok arra, hogy ebben az időben sikerült kilobbiznom a kamarában azt, hogy hozzák létre Az Év Fiatal Üzletembere Díjat.

– Alapítása óta azonban már a kamarai ICT Bizottság tagjaként végzi a kamarai munkáját.

– Még a KKV Bizottságban való közreműködésem alatt szorgalmaztam az informatikai bizottság létrejöttét, majd pedig azt, hogy az elnevezésben is legyen benne C, azaz a communication. A bizottságban az egyik ötletgazdaként a „kkv innovációs központ” projekt megvalósításában veszek részt.

– Az innovációs központ létrejöttének milyen előnyei lesznek?

– Nagyon fontos, hogy legyen egy lokális, kézzel fogható fizikai tér, ahol az innovációs ökoszisztéma összpontosul. Ahová részben vagy egészben össze tudnak költözni azok a kkv-k, amelyek valamilyen területen innovációval foglalkoznak, nem feltétlenül IT cégek. A lényeg, hogy együtt legyünk, közösen legyünk, és olyan tartalommal legyen megtöltve az épület, mind technológiában, mind szakmai programokban, ami előre viszi a közösséget és projekteket generál. Ugyanis az innovátor vállalkozások nem nagyon tudnak egymásról. Ha együtt vagyunk és olyan projektek mentén haladunk, ahol kötelezően együtt kell töltenünk időt, úgy rengeteg érték generálódhat. Egy 3D központot álmodtunk meg egy showroom-mal, ahová betesszük a termékeket, a szolgáltatásokat, know-how-kat, amiket előállítanak a cégek, és ahova be tudnak jönni az idelátogató befektetők, delegációk, hallgatók, kisiskolások. Ahová el lehet jönni dolgozni, gyakornokoskodni, partnereket szerződtetni és ahol be lehet mutatni a fiataloknak, hogy Pécsett is vannak lehetőségek.

Kis Tünde