Néhány évtizeddel ezelőtt több cipőgyár is működött Baranyában, a pécsi bőrgyártás visszaszorulásával azonban a ráépülő ágazatok is összezsugorodtak, ma néhány kesztyűs, táskakészítő és még annál is kevesebb cipőkészítő képviseli e kézműves szakmákat megyénkben. A rég bezárt cipőgyárak egykori dolgozói a pécsi Semler Kft.-nél leltek munkahelyre, bár akkor még nem így hívták a vállalkozást. Az egykori Sós és Tóbiás Kft. külföldi bérmunkában gyártott cipőket, az 1990-es évek közepén már a Semler adta a megbízások döntő hányadát, majd 2004-ben meg is vásárolta a német cég a vállalkozást. A folyamatos modernizáció és bővítés következtében ma már egy 800 négyzetméteres csarnokban folyik a termelés, jelenleg 170-en készítik a minőségi női cipőket. Hamarosan pedig ismét változás lesz a pécsi cégnél.
– Komplett cipőgyártással foglalkozunk, klasszikus bérmunkában, ami azt jelenti, hogy az összes alapanyagot a megrendelőtől kapjuk és a szabástól a dobozolásig mi végezzük a munkát – fogad Alfred Josef Burkhart ügyvezető. – Kizárólag női cipőt, elsősorban kényelmi és sportos cipőt készítünk, a termékek legfőbb ismérve a minőség. Naponta mintegy 850 pár felsőrész és 1400 pár cipő gördül le a szalagokról.
– Miért éri meg a Semlernek itt gyártatni a cipőt?
– Mert a németországinál olcsóbb a munkaerő, és kiváló minőséget készítünk. Sok európai cég kiment Ázsiába, ahol kevesebbe kerül a termelés, a mi előnyünk viszont ezekkel szemben az, hogy viszonylag közel vagyunk Németországhoz. A fő piacot ugyanis még mindig a német piac jelenti, itt, Pécsett pedig gyorsan tudunk reagálni az igényekre. Az anyacég elégedett a minőséggel, és ez mindkét fél számára kedvező helyzetet teremt.
– Milyen elvárásai vannak az anyacégnek az itteni munkával szemben?
– A legfontosabb a minőség és a határidőre való teljesítés. Ezért nekünk is fontos az új technológiák ismerete, folyamatosan keressük a praktikus, egyszerűbb eljárásokat. Még ma is 70%-ban kézi munkával készül a cipő, ezért elengedhetetlen, hogy kiváló szakemberekkel, jól képzett munkatársakkal dolgozzunk. Nálunk minimális a fluktuáció, viszont minket is érint a szakemberhiány. Az elvárt mennyiségi és minőségi követelményeknek azonban még meg tudunk felelni.
– Miként jutnak minőségi munkaerőhöz, hiszen ma nincs cipőipari képzés a szakképző iskolákban?
– Egyre nehezebben. A múlt évben gyáron belül szerveztünk átképzést, de nem könnyű embert találni. Amikor jó tíz évvel ezelőtt az iskolában indult cipőfelsőrész-készítő képzés, gyakorlati képzőhelyként még tanműhelyünk is volt. Azután hiába hirdette meg az iskola a lehetőséget, nem jelentkeztek rá, így mi is felszámoltuk a tanműhelyünket.
– Minek köszönhető, hogy a munkatársaik itt maradnak a vállalkozásnál?
– Nekünk is fontos, hogy minden hónapban időben megkapják a fizetésüket, emellett igyekszünk kulturált körülményeket teremteni számukra a munkavégzéshez. Családias légkörben dolgozunk, persze, itt is vannak szabályok, amelyeket be kell tartani, de a lehetőségekhez mérten szabadságot biztosítunk a kollégáinknak. Mivel teljesítménybérben dolgoznak, tudják, hogy nem éri meg hosszú szüneteket tartaniuk, és az is elmondható, hogy a korrekt hozzáállásunkra ők is korrektséggel válaszolnak.
– Ön külföldi állampolgárként milyen hozzáállást, nézetet hozott a cég irányításához?
– 1997 óta járok Pécsre, azóta dolgozom a Semler csoportnál. Mára nagyon jól összehangolódtunk az itt dolgozókkal, bár amikor idejöttem, kicsit más munkakultúrát tapasztaltam, mint Németországban. Szükség volt kompromisszumokra, a legnagyobb kihívás a minőség megítélésében volt: amit én már hibának láttam, az még elfogadható volt az itt dolgozók számára. Ezen sokat javítottunk.
– Ügyvezetőként mi jelenti ma a kihívást az ön számára?
– Megfelelni a német partner számára és menedzselni az itteni vállalatot. Meg kell tartani a jelenlegi munkaerőt, a gépparkot korszerűsíteni, azon dolgozni, hogy mivel tudunk stabilabban működni. Több üzemmel állunk kapcsolatban a Dél-Dunántúlról, így mintegy 500-an dolgoznak Magyarországról a Semlernek, az ő megtartásuk is az én felelősségem.
– A minap nyertek egy új gyár vásárlására, kapacitásbővítésre 564 millió forintot pályázaton. Ebből mi valósul meg?
– Az épület, amelyben termelünk, bérlemény, ami nem a legideálisabb megoldás. Időszerű egy saját épület, amit a saját igényeinkre szabhatunk. Szeretnénk létrehozni egy tanműhelyt, a gépek, technológiák szempontjából korszerűsíteni, szívesen bővíteném a kapacitást, de ez emberfüggő is. A munkák már meg is kezdődtek, hiszen a pályázat szerint egy év áll rendelkezésünkre a megvalósításhoz. Az azonban biztos, hogy továbbra is Pécsett képzeljük el a jövőnket.
Kis Tünde