Gasztrofesztivál, közösségi élmény, kulturális program

A Dunamenti Halfesztivál mint gasztro-kulturális esemény egyediségét az teremti meg, hogy nem csak mohácsi halászlé készül ott, hanem több Dunamenti halászcsárda képviselői megjelennek halételeikkel. A 2019-ben harmadik alkalommal megrendezett esemény a határon kívülről is vonzotta a látogatókat. Színes programkínálatával, több tízezres látogatottságával méltón foglalja el helyét Mohács és a megye nagy rendezvényeinek sorában. A Dunamenti Halfesztivál szervezőit a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Mohácsi Idegenforgalmi Díjjal ismerte el.

– A Duna Mohács életének szerves része, meghatározza a város arculatát, az itt élők mindennapjait. Kevesebben tudják azonban, hogy a Duna a Mohácson élő német nemzetiségi lakosság számára is nagy jelentőséggel bírt. A 18. század közepén a pécsi püspökség hívására ide érkező német telepesek elsősorban bor- és gabonakereskedelemmel foglalkoztak. A Duna mohácsi szakaszán működő halászmesterek és inasok jelentős része is német eredetű névvel rendelkezett – mondja Hahnerné Feth Gabriella, a halfesztivál főszervezője, a Mohácsi Német Önkormányzat elnöke. – Mivel Mohácson az elmúlt években nem vált hagyománnyá halászléfőző fesztivál, ugyanakkor sokak kedvence ez az étel, a Mohácsi Német Önkormányzat úgy gondolta, a Dunamenti Halfesztivállal egy olyan rendezvényt szervez, amelynek középpontjában a halászlé áll, ugyanakkor be kívánja mutatni a Dunamenti svábok, a városban és a környező településeken élő német nemzetiség kultúráját is.

A fesztivál egyediségét a sokszínűség, a sokrétegűség adja: gasztrofesztivál, hiszen nemcsak a mohácsi halászlevet lehet megkóstolni, de több más halételt is. Közösségi élmény, hiszen 2019-ben több mint 1100-an főztek együtt a város utcáin a különféle családi és baráti társaságokban. Kulturális program, mivel a két színpadon egész délután és este nemcsak a város és környék, de más, távolabbi magyarországi németek lakta településekről is érkeznek a tánccsoportok és zenekarok. Évről évre egyre rangosabb külföldi fellépők szórakoztatják a jelenlévőket a hajnalig tartó utcabállal bezárólag. Fesztiválunk egyben egy interaktív kiállításnak is színtere, hiszen az ide érkezők több mint 20 sátorban nemcsak megismerkedhetnek a magyarországi és mohácsi svábok kultúrájával és hagyományaival, de aktív résztvevőkké is válhatnak.

– Miben áll a fesztivál sikere? Mi vonzza a látogatókat, akár a határon kívülről is?

– A 2017-es indulás óta a mohácsi Dunamenti Halfesztiválra érkezők száma évről évre szinte megduplázódott – úgy gondolom, ez egyértelmű siker. Rendezvényünk az elmúlt 3 év alatt bekerült nemcsak a város, de egész Baranya eseményei közé. A siker talán annak köszönhető, hogy a gasztronómiai élményen túl sokak igénye az igényes kulturális szórakozás, eközben új tapasztalatok és ismeretek szerzése. Ennek a sokrétű igénynek próbálunk megfelelni fesztiválunkkal.

– Miként illeszkedik a térség, a megye idegenforgalmába a fesztivál?

– Baranya német nemzetiségek lakta vidék, bár Mohács sosem volt kimondottan sváb település. A 60-70-es években sokan telepedtek le a városban a környező német nemzetiségek lakta falvakból is. Így a város a német nemzetiségi kultúra egyfajta kistérségi központja is lehet. Ezért is hívjuk és jönnek egyre nagyobb számban a környező német nemzetiségi önkormányzatok és egyesületek képviselői a rendezvényre. A Duna és a dunai halászlé pedig a Baranyai Értéktár része, sokak kedvence, nemcsak Mohácson.

– Kikkel, milyen szervezetekkel, akár helyi vállalkozásokkal működnek együtt a sikeres lebonyolítás érdekében?

– A Dunamenti Halfesztivál főszervezője a Mohácsi Német Önkormányzat. Nem vagyunk profi rendezvényszervezők, hanem egy olyan lelkes csapat, akik a munkájukon és a családi életükön túl vesznek részt a fesztivál rendezésében. Ezért is örültünk kimondottan a díjnak. Természetesen egy ilyen, immár többezres látogatói létszámot vonzó program szervezéséhez sok segítőre van szükség. És itt nemcsak a financiális hátteret adó szponzorainkra gondolok, akik természetesen a pályázati források mellett a rendezvény alapvető anyagi támogatói. A fesztivál létrejöttét nagyban segíti Mohács városa, hiszen teljes eszközparkját és szolgáltatásait igénybe vehetjük. Szükség van még számtalan civil segítőre, pedagógusokra, diákokra, akik az előkészítésben, a marketingben és a konkrét lebonyolításban megbízható társaink. A rendezvény nagyon jó csapatépítő tréning segítőink számára is.

Sajnos a járványügyi helyzet miatt a 2020-as mohácsi halfesztivál nem kerülhet megrendezésre, de szeretettel várunk minden érdeklődőt 2021. július 17-én a IV. Dunamenti Halfesztiválon.

Kis Tünde