Ha eddig a gazdasági trendek nem igazolták, a tavalyi év koronavírus-járványa miatt sokak számára világossá vált: a kisebb boltoknak egyre nehezebb önálló üzletként talpon maradniuk. Növelheti a versenyképességüket, ha közös erővel, együttesen működnek, ebből az elgondolásból született meg még 2008-ban a hazai kisbolthálózat, az azóta is 100%-os magyar tulajdonban lévő, pécsi székhelyű Tom Market. A franchise rendszerben működő kisbolthálózat ma több mint 150 üzlettel 12 megyében van jelen és egyre dinamikusabban fejlődik. A koronavírus-helyzet a Tom Marketet is új lépések megtételére ösztönözte, a lakosság élelmiszerhez jutásának megkönnyítésére tavaly országos lefedettséggel létrehozták webshopjukat. Ennek fogadtatásáról is beszélgettünk Nagy Tamás ügyvezetővel, akit először arról kérdeztünk, hogy milyen elveken alapszik a Tom Market hálózat kereskedelmi stratégiája, mit tartanak elsődlegesnek a működésük során.
– Az elérhetőség mint alappillér érvényesül a hálózatunkban: mind áruválasztékban, közelségben és nyitvatartásban. A bőséges áruválaszték pedig szintén azt a célt szolgálja, hogy minél kevesebb utánajárással a lehető legtöbb árut beszerezhessék vevőink.
– Mi jelent ma kihívást a kisbolthálózat működtetésében, és ezekre milyen megoldásokat találnak?
– A legszembetűnőbb kihívást a Covid által előidézett helyzet okozza, és az ez ellen hozott korlátozó döntésekhez való alkalmazkodás, úgy, hogy vevőink és boltjaink se sérüljenek. A körülményekhez képest bámulatosan helytálltak hálózatunkban a partnereink, mindig a vevőink igényeit helyezték előtérbe, olykor egyedi megoldásokkal. Mint hálózat egy online webshop létrehozásával segítjük a működésüket, megkönnyítve ezzel a vevők kiszolgálását és kiegészítve a hálózaton belül az elérhető szolgáltatásainkat.
A vállalkozás tavaly indította el Tom Market Express webshopját, amiben az is közrejátszott, hogy az internet egyre szélesebb elterjedésével a lakossági vásárlások lebonyolításában jelentősen megnőtt az internetes beszerzések szerepe. A webshop elindulását alapos munka előzte meg, hiszen számos kisbolt szempontjait kellett szem előtt tartaniuk. A munka során figyelembe vették a partnerek elképzeléseit, egyeztették a kiszállítási körzeteket, de az internetes felületeken és szórólapokon keresztül is támogatták a megjelenésüket. A központi honlapon, illetve a közösségi médiában minden házhoz szállító partnerük elérhetőségét, kiszállítási területét megjelentették. Ezzel párhuzamosan kialakították a Tom Market központi webshopját a javasolt szortimenttel és árakkal. A bolthálózat partnerei saját elhatározásuk alapján csatlakozhattak és csatlakozhatnak a rendszerhez.
– A pandémiás helyzetre reagálva hozták létre a webshopjukat vagy egyébként is tervezték az ilyen irányú fejlesztést? Mi az egyedisége ennek a webáruháznak?
– Természetesen figyelemmel kísérjük az üzletágunkban nagy erővel fejlődő trendeket, az elmúlt években folyamatosan mérlegeltük hálózati szinten egy webshop létrehozását. A pandémia katalizátorként működött a folyamatban, előrelendített bennünket, hogy létrehozzuk és üzemeltessük azt. A webáruházunk egyedisége abban mutatkozik meg, hogy flexibilis és valóban megengedi, hogy azok a boltok vegyenek részt a szolgáltatásban, amelyek felkészültek. Emellett a kínálatunk bősége is nyilvánvaló – válaszol Nagy Tamás.
– Milyen tapasztalataik vannak a webshop üzemeltetésével kapcsolatban?
– A webshop egy olyan szükségszerű elem, amit partnereink és vevőink is szívesen fogadtak. Kihasználtsága azonban a körülmények változásához igazodik, ezért messzemenő következtetéseket még korai lenne levonni.
– Miként lehet megrajzolni a jövőt, merre fejlődik a Tom Market hálózat, mik a megfogalmazott céljaik?
– Hálózatunk fejlődése a boltjaink számának növekedésén alapszik, hisz minél több boltunk válik elérhetővé a magyar közönség számára, annál többen élhetik át azt a páratlan élményt, amit egy Tom Market üzlet nyújt. Nagy erővel fejlesztjük a hálózati szolgáltatásainkat, hogy partnereink minél hatékonyabban tudjanak fókuszálni a vevőkre. Ezalatt az áruellátottságot, a különleges akciókat és az árubiztonságot értjük, valamint olyan szolgáltatások elérhetőségét, amelyek lehetővé teszik az aktuális helyzethez való igazodást.
K.T.